Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-27 / 52. szám

Nem akarok visszaélni a tiszt, közönség türelmével, azért a még hátralevő ünnepekről csak néhány szóban legyen szabad megemlékeznem. A keresztyénség harmadik ünnepköre a pünkösdi ünnepkör, mely áldozócsütörtökkel kezdődik, s pünkösd utáni vasárnappal végződik. Ez ünnepkörnek általában a Krisztus által alapított istenországa feletti hála és öröm képezi tárgyát. Áldozócsütörtököt Krisztus mennybemenetelének emlékére szenteljük. Ott áll Jézus tanítványaival az olajfák hegyén, melynek aljában életének legnehezebb küzdelmeit harcolta meg. Most már a küzdelem megszűnt, a szenvedések nyomai eltűntek megdicsőült arcáról; még egyszer kiterjeszté karjait áldólag tanítványai felett, és azután felhő fogá be őt és felemelkedék tanítványai köréből, felemelkedék a földnek minden fájdalma és küzdelme fölé, fel a mennyei magasságba, a megdicsőülésnek és tökéletességnek országába. És míg a tanítványok szemeiket az égre függesztve, a lelkesedéstől ittasan néznek vala utána, s mennyei szózat hallatszék az égből, mely azt mondá, hogy e Jézus, ki felviteték titőletek a mennyországba, akképen jő el, a miképen láttátok őt felmenni a menynyekbe. íme, ez az elbeszélés képezi alapját az áldozócsütörtök ünnepének! Azonban jóllehet ez esemény kiegészítő részét képezi a Krisztus feltámadásában nyilvánult isteni kegyelemnek, s a feltámadással elválhatlan összeköttetésben áll, mindazáltal csak a IV. században kezdték az áldozócsütörtököt megünnepelni, s egyetemes keresztyén ünneppé még később lett. A mennybemenetelt majd egészen szellemileg, majd pedig érzékiesen fogták fel, de az ünnep alapgondolata azért mindig az volt, hogy Krisztus az igazság országának királya, mely országban minden földi dolog átszellemül és megdicsőül. A pünkösd, mely a szentléleknek az apostolokra való kitöltetésének emlékére van szentelve, történetileg egy zsidó ünnepből ered. Ez eredetileg a zsidók aratási ünnepe volt, később pedig a 10 parancsolat kiadásának emlékünnepe, mely az Egyiptomból való kivonulás után 50 nap múlva történt. A keresztyénség körében a törvény helyébe lépett a szentlélek, mely az embert nem külső parancsok által, hanem benső szükségből kifolyólag jobbítja és szenteli meg. Ez a históriai összefüggés a zsidó és keresztyén pünkösd között. Ebben azonban a keresztyénség a szentlélek kitöltetésével kapcsolatban a keresztyén egyház megalapításának emlékét is ünnepli. A pünkösdöt különben csak a IV. században kezdték ünnepelni s kezdetben csak egy napon volt, mint a zsidóknál, majd a konstanci zsinat három napos ünneppé tette, de később két napossá lett. Az ünnep magyar neve pentekoste görög szótól származik, mely annyit tesz, hogy ötvenedik, mivel húsvét után az 50-ik napra esett, ép úgy, mint a zsidóknál, kik a páskha ünnep után 50-ik napon tartották az avatási ünnepöket. A pünkösd utáni vasárnap közönségesen szentháromság vasárnapjának neveztetik, melyet azonban csak a középkorban kezdtek ünnepelni. Ez ünnep célja sajátlag nem volna más, mint egy ünnepbe foglalni össze az egyházi évnek minden ünnepét, s abban az Istennek hármas munkáját, a teremtő, megtartó és megszentelő erejét dicsőiteni. Minthogy azonban ez ünnep Krisztus megváltó munkájával szorosabb összefüggésben nem áll, azért kiválóbb jelentőséget sohasem nyert a keresztyén egyházban. íme tisztelt közönség! ezek a keresztyénség legfőbb ünnepei. Sajnos, hogy az egyházi ünnepek iránti érzék ma már nagyon megtompult. Az élet egészen üzletszerűvé lett. Az emberek idejöket jórészben a vagyonszerzés és az élvezetek közt osztják meg, s ha már ünnep- vagy vasárnapon üzleteik után nem nézhetnek, hát egyszerűen csak a mulatságot keresik, s az ünnepek vallásos jelentősége előttük egészen közönyös. Sőt az állam által elrendelt munkaszünet is csak fél rendszabály, mert a vasárnap délelőtti munkát megengedi, s a maga hivatalnokait is berendeli, tehát épen azon időben, midőn a templomi isteni tiszteletek tartatnak. De ez nem jól van így. Az ember nemcsak kenyérrel él, Istennek igéjével is — mondja Idvezítőnk. Az ember lelki vágyait az élet legzajosabb mulatságai sem képesek állandóan kielégíteni. Munkaközben és az élvezetek árjában is még mindig érez lelkében valami vágyat, mely őt ellenállhatatlanul arra készteti, hogy a mindennapi élet gondjait olykor lerázza magáról, felemelkedjék a mennyei magasságba, a hol minden seb begyógyul, minden panasz elcsendesül s az életnek minden homályát felderíti egy szebb és vigasztalóbb világosság. Ezek az ünnepek jelző-oszlopok az élet utain, melyek az üzleti élet izgató gondjai között figyelmeztetnek minket, hogy necsak testünkről gondoskodjunk, hanem lelki életünkre is gondoljunk, s a földnek javairól se feledkezzünk meg. Petri Elek. ISKOLAÜGY. Országos egyetemes tanügyi kongresszus. Felhívás Magyarország tanítói s tanári egyesületeihez, testületeihez. Magyarország tanügyi körei, a tanítói és tanári egyesületek, testületek majdnem mindenike foglalkozott már a maga körében azzal, mi módon vegyenek részt a küszöbön álló ezredéves ünnepen. A millennium alkalmával tartandó gyűlések terjedelmére, jellegére és teendőire nézve a különböző egyesületek, testületek a magok körében mindeddig végleges megállapodásra nem jutottak; mindazáltal a tanácskozások mindenikénél az az óhaj nyilvánult, hogy a magyar tanügy munkásainak a millenniumkor való szereplése a nemzeti ünnep arányaihoz, fényéhez, benső természetéhez, valamint a köznevelés ügyének országos fontosságához illő legyen. Ezért hova-tovább az a nézet tört magának utat, hogy az egyesületeknek s testületeknek, köröknek megszokott különálló s egymástól teljesen független gyűlései helyett oly tanügyi kongresszus tartassék, a mely az ország összes közoktatási munkásait tömörítse s a köznevelés ügyét nem a jelenlegi széttagoltságában; hanem a maga egész és egységes voltában ölelje fel. Egy ilyen országos és egyetemes jellegű gyűlésnek eszméjét, a melyet az ország számra nézve legtekintélyesebb tantestülete, a néptanítóság, vetett fel először, már több tanügyi egyesület és testület örömmel üdvözölte és felkarolta, s remélni lehet, hogy a többi egyesületek is csatlakozni fognak ahhoz, annyival inkább, mert ma már általános a nézet a köznevelés és oktatás munkásai között, hogy a közoktatás bizonyos bajainak megszüntetésére s egyes vitás tételeinek tisztázására inkább a közös tanácskozás, mint az egymástól elzárkózott egyesületek működése által lehet hatni. Ilyenek a kisdedóvótól az egyetemig az egész iskolai szervezetet s a mai tanítási és nevelési rendszert illető ügyek, a melyek nemcsak az egyes iskolák működésére, hanem a családi és házi nevelésre is kihatnak, s a melyek csak ügy világíthatok meg teljesen, ha a magok egészében és egységében fogjuk fel és tárgyaljuk. De az egyetemes és országos körű és jellegű gyűlésre szükségünk van főleg azért, hogy az érintkezés