Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-13 / 50. szám

ják a lelkészeket a kerületi zsinat által ajánlott három jelölt közül; megerösítésök a tartományi zsinat által történik.® »A prédikátorok mind egyenlők.* »A vallásoktatásnál a teljes biblia tartandó szem előtt.« »Az egyházfegvelem Krisztus parancsain alapul (Máté 18. r. 15, 18. v,).< »Az evangélikus egyház saját ügyeit önállóan rendezi és intézi.* Mindezen alaptételek azonosak az 1559-ki hugenotta egyházszervezettel. És hogy az 1873. szept 10-iki porosz egyházszervezet ezeket figyelmen kívül hagyt a, az bizony nem volt az egyháznak hasznára. A hugenotta egyházszervezet 1711 ki fordítása Németországon nem igen ismeretes. Tollin azután a 10. füzetben az eredeti szöveget helyreállította és a mai németre lefordította. Ezen füzet gazdag tapasztalatokkal és tanácsokkal szolgál a papokat, iskolát, presbyteriumokat, keresztelést, ürvacsorát stb. illetőleg. A »Geschichtsbláttér* II. tizedének 1-ső füzete a rajnai Pfalzban levő egyik wallon gyülekezetnek, Annweilernek történetét tartalmazza. Élénk színekkel ecseteli Cuno az itteni wallonok viszontagságait, fölemlíti a kitűnőbb lelkipásztorokat 1593-tól 1672-ig, a midőn a gyülekezet végkép megszűnt. A 2-ik füzet adja a Szent-Lambrecht grevenhameni wallon francia gyülekezet történetét. Leírja a gyülekezet restaurált imaházának felszentelési ünnepélyét és evvel kapcsolatban elmondja a templom történetét, utal az 1559 óta előfordult nevezetesebb politikai eseményekre, megemlékezik az első bevándorlottról. felsorolja a Szent-Lambrechtben letelepült iparosok neveit, és végül felemlíti a reformátusok jogai ellen több ízben intézett különféle támadásokat A 3-ik füzetben a Halberstadti francia telep történetét közli Tollin. Elmondja, hogy e városon vonultak keresztül Magdeburgba, Haliéba, Berlinbe és egyéb városokba vándorló hugenották. Ezeknek azonban az itteni ellenséges viszonyuk miatt nem sikerült gyülekezetet alapítaniok. Csak 1699-ben alakult Frigyes Vilmos herceg támogatásával egy kis gyülekezet, melynek azonban temploma nem lévén, állandóságához sem lehetett sok remény. Majd 1712-ben engedélyt kaptak templomépítésre. Az építéshez lutheránusok és zsidók épúgv hozzájárultak adományaikkal, mint a reformátusok. Ezek után tovább folytatja a történetet 1832-ig, a midőn a gyülekezet teljesen tönkrement és templomát árú-raktárnak használták. A 4-ik füzetben megint wallonokkal találkozunk. A hugenotta-egyesület megalakulásáig sokan azt vélték, hogy csak egy wallon gyülekezet van, t. i. a magdeburgi. Es ime a 4-ik füzet már a hetedikről, a heidelbergi wallon gyülekezetről emlékezik meg. A nagyhírű Dather Péter, heidelbergi udvari prédikátornak vgyanis sikerült 1569-ben az ottan elszórva élő wallonokat és a párisi vérnász után oda menekült franciákat egy kis gyülekezetté egyesíteni, mely azután kitűnő lelkipásztorok vezetése alatt folyton növekedett és nagy tekintélyre tett szert. A bekövetkezett háborús viszonyok folytán azonban a gyülekezet lassanként szétszóródott és 1677-ben már csak 27 családból állott. Mindazonáltal csak 1802-ben oszlott fel teljesen. Az 5-ik füzetben Devarame lelkipásztor két hugenotta községnek: Kis- és Nagy-Ziethennek csendéletét írja le. Az anyagi és erkölcsi romlottság e tanyáin csakhamar élénk és áldásos egyházi élet fejlődik ki, és e két gyülekezet még ma is élő bizonyítéka annak, hogy mire képes a komoly törekvés és a hit ereje anyagiakban és szellemiekben egyaránt. Igaz, hogy sokat kellett a hívőknek küzdeniök jogaik és vagyonuk fentartásáért az államhiva-talnokok túlkapásaival szemben; igaz, hogy életüket szakadatlan küzdelemben töltötték; de azért a külső mellett nem feledkeztek meg a belsőről sem. Szigorú egyházfegyelmet gyakoroltak, nemesítették az erkölcsöket, építettek mindkét községben templomot, gondoskodtak a szegényekről, jó karban tartották iskoláikat, javították kertjeiket, szántóföldjüket, rétjüket stb. Szóval oly tevékenységet fejtettek ki minden téren, hogy míg másutt a reformátusok lutheránusokká lettek, addig itt a lutheránusok csatlakoztak a reformátusokhoz és a hugenotta egyházszervezethez. A 6-ik füzet a hansa városok egyikébe, Stade-ba vezet bennünket és az itteni wallon gyülekezet történetével foglalkozik. Az erősen szorongatott antwerpeniek 1576-ban kezdtek Stade-ba vándorolni és 1588-ban már külön wallon gyülekezetté szervezkedtek, csatlakozván az ottani angol reform, gyülekezethez. A lutheránus lelkészek részéről természetesen ezek is mint forradalmárok (?!) a leghevesebb támadásoknak voltak kitéve. Azonban a küzdelem dacára is mind erősebben szervezkedtek. Már 1588-ban elfogadták a francia-holland egyházszervezetet és miután hugenották is csatlakoztak hozzájok, francia nyelven is tartottak isteni tiszteleteket. Segítségére voltak úgy az anyagiakban mint a lelkiekben a szegény hamburgi wallon testvéreknek; választottak presbyteriumot, gondoskodtak szegényeikről, a hamburgi szegény testvérek itt kereszteltették gyermekeiket, itt kötötték házasságaikat stb. Továbbá szigorú egyházfegyelem gyakorlása és az isteni tiszteletek szorgalmas látogatása következtében Stade-ban az egyházi élet szép fejlődésnek indult és gazdag gyümölcsöket termett. Midőn azonban Altonában is külön wallon gyülekezet létesült, a stadei folyton veszített jelentőségéből, elszegényedett, mígnem 1619-ben a hívek kivándorlása következtében megszűnt létezni. A 7-ik és 8-ik füzet a colle-i hugenotta gyülekezet történetét tartalmazza ismét a Tollin tollából. E gyülekezetet Eleonora Desmier d'Olbreuse bárónő alapította, ki később braunschweig-lüneburgi hercegnővé, majd leánya útján ősanyává lett a hannoveri, angol, porosz és dán királyi házaknak. E gyülekezet történetét itt néhány rövid vonásban vázolni úgyszólván lehetetlen. Ez alkalommal csak annyit, hogy az alapító családon kívül számos előkelő nemes család szerepelt a tagok sorában. A 9-ik füzet a tulajdonképen nem hugenotta, de erősen hugenotta színezetű göttingai gyülekezet történetét adja. 1713-ban alakult ez a sajátságos gyülekezet német reformátusokból, hollandokból, svájciakból és franciákból. 1736-ban engedélyt kaptak vasárnaponként valamely magánházban isteni tisztelet tartására; majd 1748—• 1753-ig építettek templomot és paplakot, 1751-ben pedig választottak lelkipásztort és két hugenotta s három német ref. egyénből álló presbyteriumot. A gyülekezet hosszú ideig tartott fenn egy lelkészképző intézetet és egyik lelkipásztora Kulenkamp az egyetem prorektorává választatott. íme ily áldásos következménye volt a hugenotta egyházszervezethez való csatlakozásnak. A II. évtized utolsó füzete szintén hugenotta forrásokat közöl. Többek közt felemlítem a következőket: a Consistoire frangais egy felirata Eleonora hercegnőhöz 1698. dt c. 4-ről, György Vilmos herceg leirata 1699. dec. 12-ről, egy másik 1702. dec. 28-ról, György király leirata 1715. dec. 26-ról, a francia és német ref. gyülekezetek egyesülése 1805. május 15-ről, az amsterdami Memoire 1752. juniusról stb. Laikus ember előtt ezen 10-ik füzet legfeljebb annyiban bír érdekkel, hogy ehhez is hozzá van csatolva a tagok névsora; de a tudomány emberei előtt, kik tudják, hogy helyes történeti kutatás csak források alapján lehetséges, e füzetnek annyival nagyobb értéke leend, különösen, ha tekintetbe veszszük még azt, hogy az eredeti hugenotta források nagy része