Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-13 / 50. szám

val inkább elismerést érdemel tebát a szerző, hogy ez időszakból vette monográfiájának tárgyát, melyet lelkesedésig menő ügyszeretettel s a többfelő), bizonyára fáradtsággal felkutatott és összegyűjtött kiadatlan források lelkiismeretes felhasználásával könnyed irálylyal, élvezhető alakban dolgozott fel. A túlnyomólag magyarajkú dunántúli evang. egyházkerületnek a legnagyobb részt német vagy tót anyanyelvű régibb evang. szakírók által meglehetősen elhanyagolt történetére, mult századi külső és belső életére nézve valóságos kis kincsesbánya e munka, melynek adataiból — egyebek közt — azt is megláthatja a mai lelkészi nemzedék — intra et extra muros — hogy mult századi elődeink még az üldözés szorongattatásai közben is, menynyire igyekeztek a tudományos téren munkálkodni! (44. 1.) A vadosfai zavargás leírása is érdekes és tanulságos egyszerre. Szinte lázzadoz az ember vére, midőn látja, hogy a jezsuita ármány és erőszak mikép csinál kicsinyből, mondhatnám semmiből nagy dolgot; az ártatlan evangélikusok — férfiak és nők különbség nélkül — miként szenvednek börtönt, pénzbírságot, sőt kemény botozást s magának Fábri püspöknek is miként kell — családjával együtt — földönfutóvá lenni — semmiért! És ilyen eset nem egy, de több száz fordult elő hazánkban, ad majorem Dei glóriám ! Élvezettel és tanulsággal olvastam át e munkát; le sem tettem kezemből, míg végére nem jutottam; nem pusztán történet ez. de építő, buzdító, hiterősítő munka is, azért bátran ajánlom mindazoknak, kik az e fajta művekben gyönyörűségüket lelik. Végül engedjen meg szerző pár apró megjegyzést, melyeket műve esetleges második kiadásánál figyelembe vehet. A 64. lapon említett Emlékirat szerintem magának Fábriuak a munkája, erre mutat főkép az a jelenség, hogy a szövegben néhol első személyben beszél az író, melyet azonban — elővigyázatból — mindenütt gondosan kiigazít harmadik személyű alakra. A 92. lap jegyzetében említett püspököt ábrázoló vízjegyű papírról pedig ne gondolja szerző, hogy ezt valami patronustól kapta Fábri, mint volt püspök ajándékba; bárki is vehetett magának ilyet, mert az időben az ilyen vizjegyű papir közönséges volt. Végre: a ki vérét nem ontja, azt bajos vértanúnak nevezni (97. 1.), valamint bajos dolog szerintem Fábrinak a durva alispán előtti szótlanságát Krisztusnak Pilátus előtti hallgatásával illusztrálni (98. 1.) Ez az egy pont az, hol a derék szerző lelkesültségében túllőtt a célon. Révész Kálmán. BELFÖLD. Ultramontán dolgok. II. Az idők jelének tarthatjuk azt is, hogy alig van helysége hazánknak, a hol papjaink Róma papjaival egészen zavartalan békességben élnének. Én még legalább alig találkoztam olyan evang. és ref., sőt még gör. kel. pappal is, a ki a plébánosok túlkapásai miatt ne panaszkodott volna. Mintha csak az I. Lipót vagy Mária Terézia gyászos vallásüldöző korszaka újult volna meg, úgy ismétlődnek ma folyvást ellenünk a nyilt és titkos agitációk s apróbb bosszantások régi ellenfeleink részéről. Nálunk alig múlik el oly év, a mikor ily heccek föl ne merülnének. A lélek fogdosások napirenden vannak. S ha olykor sikerül egy-egy megesett szolgálót, írástudatlan bérest vagy kocsist, vagy valamely elzüllött egyént a három más egyházból hálójukba keríteni, mindjárt; megvan a nagy gaudium az ellentáborban. Híven gondoskodnak róla, hogy az urbi et orbi hirdettessék. S rendesen na^y garral, a lehető legnagyobb ünnepélyességgel szokták fölvenni az ilyet egyházuk kebelébe. De hát ez nem sikerül így mindig. Igy egy pápista nő, a ki egyik vidéki hívemmel évek óta vadházassagban élt, azt panaszolta előttem, hogy a plébános eleinte szépen, azután keményen lépett ellene föl, azt kivánva. hogy házastársát a római egyház kebelébe térítse; különben azzal fenyegeté, hogy születendő gyermekét meg nem kereszteli. De a férje kereken kijelenté, hogy ő pápistává nem lesz; s most már ő lépett föl, azt kivánva tőle, hogy hozzánk térjen át. S a nő — most már megesküdve — csakugyan gyermekeivel együtt hozzánk tért át. E nyáron meg egy ref. legény ment a plébánoshoz, kérve, hogy őt pápista arájával hirdesse ki s eskesse meg. S a plébános minden ékesszólását elő vevé, hogy a legényt áttérítse. De midőn mézes szavai a kemény nyakú legénynél a kivánt hatást nem idézték elő; ekkor a reverzális aláírását követelte tőle, tudtára adva, hogy különben ki nem hirdeti s meg nem esketi őket. A legény erre gondolkozás! időt kért, elment a papjához, elbeszélve az egész eseményt. S a kollegám kijelenté, hogy megesketi ő hirdetés nélkül is, ha a plébános erről nem akarna néki bizonyítványt adni. Mire a legény visszament a plébánoshoz, kijelentve, hogy most már ők a ref. templomban akarnak megesküdni. Erre a plébános is engedékenyebbé lőn, s igérte, hogy ő is megesketi őket. De a legény ekkor már nem akart ott esküdni; s a plébános nem kevés bosszúságára csakugyan a ref. templomban esküdtek meg. Ez évi szept. 8-kán pedig — a mely a kalendáriumban »Kisasszony* néven szerepel — egyik derék evang. földbirtokos hívem gépeltetett ref. és evang. munkásaival a városon kívül eső csűrében. Bejelentette ezt a »fő úr«-nak — a mint itt a plébánost a hívei nevezik — egyik buzgó híve; a ki haragra lobbanva, megüzente a városi bírónak, hogy azonnal kergettesse szét a munkásokat, mert ha nem — a szolgabiróságtól csendőröket fog kéretni, s azokkal fogja őket szétkergettetni, mint az ünnep (!) megrontóit. A biró tudtára is adta a főúr eme szerény kívánságát úgy e hívemnek, mint munkásainak. Ámde ezek, hanár különben tisztelői is a szép nemnek, még sem akartak arra hajolni, hogy a »Kisasszony* kedveért sürgős munkájokat félbeszakaszszák. Minden fenyegetés hiába való volt. Ilyen történetek napirenden vannak nálunk. A más felekezetűek bosszantásában, s az azok elleni támadás és gyűlölet szításában keresik és találják ők a fő virtust. A ki ezekben ott excellál, az az igazi buzgó és hithű katholikus. Ez ott mindenkor érdemszámba megveti, Erre nézve legyen szabad itt egy kis epizódot elmondanom. Pár év előtt egy protestánsból lett konvertita plébánossal folytattam irodalmi polémiát egyik ismert egyházi lapunk hasábjain; a kinek a protestánsok elleni engesztelhetetlen gyűlöletét és támadásait messzire ismerték s e