Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-08 / 45. szám

>protestantisch-kirchlicher Hülfsverein« és a német »Gustav-Adolfsverein« alapítványa kamataiból, továbbá egy zürichinek, de más alapból — egészen ingyen, tizenkilencnek pedig fejenként 500—500 frankért. Október 30-án mult ötven éve az ujjá szervezett Alumneum megnyitásának és az Alumneum kegyelettel tekintett vissza e félszázadra, mely idő alatt 602 theologusnak adott hajlékot és táplálékot. Vén falai mintha boldogságtól sugárzottak volna az őszi nap tiszta fényében, midőn a vendégek d. u. két órakor gyülekezni kezdtek tágas udvarán: öregek, ifjak vegyesen, egykor alumnisták, a jelenben papok, tanárok stb., kik mindannyian — egyik reszkető térdekkel, a másik fürge léptekkel — siettek felkeresni a régi kedves tanuló szobát, a hol oly sok boldog órát töltöttek el, a melynek minden egyes bútordarabjához hozzá van fűződve valami drága emlék a fiatal kor rózsás világából. Megfigyeltem egy a bibliai pátriárkákra emlékeztető ősz lelkészt, ki az olvasó-teremben hosszanhosszan merengett el a reformátorok arcképei előtt, mintha kérdezni akarta volna őket; majd a zongorához igyekezett és ujjai végigremegtek a sima billentyűkön: egy bánatos akkord szakadt füleinkbe; ez az ember sokat szenvedett, megértettem. Az udvar közepén öt-hat nő állott egy csoportban. félénk bátorsággal méregetve a régi épületet; mellettök egy idős tanár haladt el: szemeik értelemtől csillogtak: aztán jöttek fiatalabbak és az értelmes szemek helyét csodálkozok váltották fel, hiszen az avult Alumneum minden tekintetben ellene mondott az összhangzatnak. Midőn pedig a mostani családtagokat pillantották meg, talán ezt a kérdést tették fel magukban: Ugyan te vén mater, hát ilyen fiatal gyermekeid vannak tisztes korod dacára is? A vén mater azonban mélyen hallgatott: mély hallgatasában volt a felelet. A tulajdonképeni ünnepély négy órakor vette kezdetét a Szt-Péter templomban, melyre közeli és távoli helyekről jöttek résztvevők. Basel lelkészei és az egyetem tanárai csaknem teljés számban jelentek meg. A programmot ének nyitotta meg, ezt ima követte; majd az alumneumbizottság elnöke tartott egy valóban szép emlékbeszédet, a melyben tömör vonásokkal ecsetelte az intézet múltját, fejlődését és jövő feladatát. Egy vidéki lelkész a volt alumnisták nevében mondott hálás köszönetet az intézetnek és Isten áldását kérte a jövőben reá. Aztán egymást követték a szónokok, összesen hat, a kik mindannyian — habár a fennebbi két eszmekörben mozogtak is — tudtak új és érdekes dolgokat fűzni beszéde kbe. Természetesen, mint talán mindenütt ezen a sárgolyón, itt is kedélyes vacsora követte az ünnepélyt. Basel egyik legelőkelőbb éttermében gyűlt össze a vendégsereg, hol fesztelenül és vidáman folyt a társalgás éjfél után egy óráig, a mi leginkább tanúskodik a siker mellett. Régi és új alumnisták nemes ambícióval igyekeztek a kölcsönös mulattatáson hol versben, hol prózában, a hogy épen jónak találták. Különösen kitűnt pohárköszöntőjével a mostani Hausvater, Haller Albert lelkész, ki megkapó élénkséggel és közvetlenséggel, sok humorral fejtegette egy olyan apának állapotát, a kit a gondviselés annyi gyermekkel áldott meg. mint őt. Köszöntője végén felolvasta az üdvözlő sürgönyöket, melyek változatos tartalmukkal folyton derültségben tartották a közönséget. Ennyiben tartottam célszerűnek megemlékezni a baseli theol. Alumneum ünnepélyéről, előzetesen céljáról és feladatáról a közönség tájékoztatása végett. Tőlünk magyar protestánsoktól mindig megérdemli ez az intézet a szíves figyelmet, mert nagyon sokat köszönhetünk fennállásának. Állításom bővebb igazolása nélkül csak annyit jegyzek meg e helyen, hogy ötven év alatt a hivatalos kimutatás szerint hatvanhét magyarországi theologusnak adott hajlékot, a kik közül ma is sokan élnek és mint hű szolgák, ki-ki a neki adott talentum szerint, munkálkodnak ad majorem Dei glóriám. Molnár Lőrinc, candidatus theol. et philos. REGISEGEK. A pápaság tükre a XVI. századból. Kétséget nem szenved, hogy a mult századok protestáns papjai az irodalom terén élénk tevékenységet fejtettek ki. Ha csak Klein »Nachrichten ev. Predigen«; Franki »A hazai és külföldi iskolázás a XVI. században* ; Wallaszky Pál »Conspectus reipublica litteraria in Hungaria*; Ribini János »Memorabilia augustanae confessionis*; Gornides Dániel »Bibliotheca Hungarica*; Szabó Károly »Régi magyar könyvtár« című és más ide tartozó írók műveit átlapozgatjuk, méltán kérdezhetjük: mi volt annak az indító oka, hogy oly gyakran pennához fogtak a prot. lelkészek, hogy számos műveikkel gazdagítsák az irodalmat? A felelet egyszerű. Erősen bíztak az ev. igazság győzelmébe és azt irodalmi téren is mindinkább megközelíteni akarták, és másrészről tántoríthatatlan volt a meggyőződésök a pápaság tévedéseiről, melyeket alapos könyvek által kitüntetni szándékoztak. Ezt az utóbbi célt tűzte ki maga elé az a könyv is, mely a XVI. század vége felé jelent meg és melynek tartalmára érdekességénél fogva visszapillantani akarok. A könyv címe következő: »SpecuIuin pontificum Romanorum, in quo impérium, decreta, vita, prodigia, interritus, elogia accurate proponuntur per Stephanum Szegedinum Pannonium 1586.« A tudós szerző, valószínűleg a híres Szegedi Kis Istvánnak, Tolna-Baranya reformátorának fia, a könyv megjelenése előtt két évvel 1582. Bázelben írja a bevezetést, Kadas Péter ajánlatával, ki Keuina város polgára és a szerző tisztelt barátja. A könyv maga kis nyolcadrétben, 247 lappal, latin nyelven jelent meg és a késmárki ev. Lyceum sajátja. A könyv tartalma a következő: A niceai zsinat előtt II. Pius leveleinek tanúbizonysága szerint, csak csekély volt a római egyháznak tekintélye; csak a külvárosok egyházai voltak neki alávetve. Victor Africanus volt az első, ki a többi egyházak feletti hatalom és befolyás után törekedett. II. Eugenius idejében kezdték a világi hatalmat használni, melyre a mint mondták, szükségök volt a papok kihágásainak zabolása végett. Légcsőrőllépcsőre fejlődött oda a pápaság, hogy állíthatta; a milyen különbség van a nap és a hold között, olyan a különbség a pápa és a király között — bib. I. Decret. Greg. Tit. 33. solitae. Ilv hatalomérzetében lettek' lehetségesekké következő tanok: A római pápa Isten helytartója — dist. 96. ca. satis evidenter. — A pápa az egész világ püspöke — lib. 5. Sexti ca. Felicis in gl. — A pápa az egész világ felett felsőbbséggel bír — lib. 3. Sexti tit. 16. can. periculoso. — A pápának senkisem mondhatja, uram, miért cselekszel úgy ? — in extravag. tom. 22. tit. 5. ca. Apostolatus in glos, 2. lib. I. Decret. tit. 7. ca. 5. Vide glossam. A pápa felett semmiféle halandó ítéletet nem mondhat, caus. 9. quaest. 3. can. neme. . .— A pápa semmiből csinálhat valamit I. Decret. Gregorii. tit. 7. can. quinto.