Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-10-25 / 43. szám

Annyi bizonyos, hogy a ki a Krisztust követi, a ki a léleknek vet, sem a Herodesek, sem a Pilátusok nyomdokaiba nem léphet s velők szövetséget nem köthet. S az is bizonyos, hogy a melyik egyház a Krisztust magába nem veszi, a Krisztus erőit, mint jótékony villamos áramokat, tagjain keresztül nem vezeti: az vagy a vakhit vagy a hitetlenség vagy mind a kettő rabja lesz. De jaj azoknak, százszorosan jaj, a kik a Krisztust megfeszítik. Janus Pannonius. Igazságot és szabadságot kérünk . . , Jogos és sürgős az igyekezet, hogy lelkészi állomásaink helyzetén javítva legyen. A javításra kötelezve vannak a hívek — az egyház önfentartási kötelességéből kifolyólag, mert ha dotációnk a jövőben is megmarad ily nyomorúságosnak: még ha egyetemet állítunk is magunknak, az sem lesz képes annyi papot adni a ref. egyháznak, mint a mennyire szükség lesz; kötelezve van az egyházi felsőség, mert ha elmulaszt megtenni minden lehetőt: vétkezik magasztos hivatása ellen; kötelezve van az állam, mert mélyebbre ható munkát teljesítő és igazabb munkásai nincsenek a magyar állameszmének, mint a ref. lelkészek. Az állam előmunkálatokat csinál; hogy mit tervez, mit ad: sejtelmünk sincs róla 1 Az egyes egyházak, a hívek ? Azokon sok a teher, azokban nagy a közönyösség. Ha nem ez volna a színigazság: már olvasnók, hogy itt és ott megtörténtek a helyi intézkedések a lelkészi fizetések emelése tárgyában! Az egyházi felsőség? Összeszedi a hivatalos kimutatáshoz szükséges adatokat, »jelentőíveket* készíttet s e mellett, megengedem: merő jóakaratból terhet rak az egyetemes egyház érdekében a lelkészekre, tehát súlyosbítja anyagi helyzetöket. Mi által? Hol? Ki meri azt állítani? Zúdul fel a megbontránkozás! Ott a konventi tervezetlen, mely összekötötte a lelkészi gyámintézet tervezetével a nyugdíjintézetét • az által, hogy az országos nyugdíjintézeti alap javára lefoglalni akarja a lelkészi járulékok 25 % -át; állítja ezt maga a konventi tervezet. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni; e lapok hasábjain s az egyházmegyék és egyházkerületek termeiben tárgyalva volt már e kérdés eléggé; csak azt az igazságot kívánom kimutatni, hogy a nyugdíj-alap beszerzésének megkezdésére nem kapott a konvent utasítást, tehát ide vonatkozó tervezete ellen méltó a felszólalás, igazolt az állásfoglalás, A zsinat teendőjévé tette a konventnek, hogy a lelkészi özvegyek és árvák számára mielőbb megalkossa a gyámintézetet (259. §-sa) s feladatává, hogy ezzel összhangzólag a hivatalviselésre képtelen lelkészek nyugdíjintézetének kérdésével tovább is foglalkozzék s arra vonatkozó végleges tervezetét minden esetben terjeszsze a zsinat elé. Hát én megengedem, hogy ez is foglalkozás a nyugdíjintézet tervezetével, a mit a konvent csinált; de engedtessék meg viszont nekem, és illetve nekünk, kik a konventtel e tekintetben ellentétes állást foglalunk el, hogy e foglalkozás nem a zsinat többségének intenciója szerint történt. A zsinat a gyámintézetnek megalkotását a konventre bizta, a nyugdíjintézet megalkotását pedig magának tartotta fenn; azt kívánta a konventtől, hogy csak tervezetét terjeszsze be a nyugdíjintézetnek, de azt nem, hogy a nyugdíjintézet alaptökéjének első köveit az elismert sanyarú helyzetben levő ref. papságtól szedje össze. A zsinati kisebbségnek volt kedvenc eszméje a nyugdíjintézetnek rögtöni szervezése; a többség csak a gyámintézetet akarta. Ez az igazság. Emlékezhetnek rá, kik a zsinat azon ülésén jelen voltak, mikor e tárgyban a határozat meghozatott, hogy milyen zavar keletkezett, hogy mily különösen, a rendes többség várakozása ellenére, sőt bosszúságára ütött ki a szavazás? Hogy mondogatták, kik a nyugdíjintézetet forszírozták, hogy nem jól cselekedtünk ?! Én is azok közt voltam, kik a két intézet különválasztására, vagyis arra szavaztak, hogy a nyugdíjintézet felállítása még most odáztassék el; kik azon véleményben voltak, hogy minden, tehát kizárólag minden kinálkozó forrás először a gyámintézet felállítására fordíttassék és csak azután, midőn körvonalozva lesz a nyugdíjintézet célja, a nyugalmazás kérdése s annak esetei, csak midőn tudva lesz, hogy a káplántartás mellett életfogytig terjedő hatály (191. §.) eltörléséért miféle ellenérték biztosíttatik a ref. lelkészi karnak: csak akkor következzék a nyugdíjintézet felállítása. Ez volt a többség véleménye és meg vagyok róla győződve, hogy ha a kisebbségnek e 25% tőkésítésre redukálódott nyugdíj-alap tervezete szóba hozatott volna a zsinaton (kár volt nem tenni), az is ép úgy megbukott volna, mint az eredeti szöveg, mely a két célt a »nyugdíjintézet* neve alatt kívánta megvalósíttatni. (Lásd a debreceni zsinat által alkotott régibb törvény 217. §. e) pontját.) De meg a zsinat alkalmával ez a 25°/0

különválasztása tervben sem volt. Még akkor azzal az eszmével foglalkoztak az ügy előkészítői, hogy valamelyik életbiztosító társasággal köttetik egyesség a lelkészek részére biztosítandó életjáradékokra. Azóta tünt ki, hogy e számítás nem volt kivihető. A zsinati többség ez alkalommal mást nem akart, mint a gyámintézetet. Ez az egyik igazság! A másik igazság pedig az, minek figyelembe vételét szintén tisztelettel kérjük, hogy a lelkészek nyugalmazása, melynek az egyházi törvénybe beiktatása nem tűnt fel senkinek s még kevésbé támasztott aggodalmakat nagy átalánosságban, a lelkészek nyugalmazása által, a lelkészek részvétele nélkül eszközöltessék. Miért mondanám el, a mit mindenki tud, hogy magyar ref. egyházunk három százados történeti fejlődése élet-85*