Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-08-30 / 35. szám
lunk, már 1763-ban 62 működik, e mellett 35 előadó és 15 tanuló. Ez intézet adta Franciaországnak 1727 —1812-ig a ref. lelkészeket. Poór Béla. IRODALOM. ** Vegyes egyházi beszédek cím alatt Lévay L'ijos sárkereszturi lelkésztársunk, Lapunk szorgalmas munkatársa, újabb prédikáció kötetet bocsát ki, melyre előre is felhívjuk a lelkészi kar figyelmét. Az általa kibocsátott előfizetési felhívás következőleg szól: »1888-ban kiadott egyházi beszédeim mind a szakbirálat, mind tisztelt lelkésztársaim részéről kedvező fogadtatásban részesülvén: bátorságot veszek magamnak, azóta írt prédikációimból »Vegyes egyházi beszédek* cím alatt egy újabb kötetet közrebocsátani. E második kötet tartalmazni fog: 4 ünnepi, 4 közönséges, 4 időszaki, 1 bűnbánati, 2 gyermekistenitiszteleti és 4, különféle alkalomra írt, összesen 19 eredeti egyházi beszédet, melyeket felfogás, nyelv és kidolgozás tekintetében ugyanaz a nemesebb értelemben vett népszerűség jellemez, a melyre már korábban kiadott prédikációimban is törekedtem. Ha tisztelt lelkésztársaim az első kötet után ítélve, úgy gondolják, hogy ezek a szerény tehetséggel bár, de odaadó kedvvel és műgonddal írt dolgozataim a sajtó alá bocsátásra és pártolásukra érdemesek: küldjék az előfizetési pénzt, 1 frt 20 krt, szeptember hó utoljáig hozzám, Sárkeresztúrra (posta helyben, Fehérmegyében). Előjegyzést is szívesen fogadok, mely esetben a november hóban megjelenendő kötet utánvétellel fog az illetőknek megküldetni. Gyűjtőknek 10 egyszerre beküldött előfizető után a szokászos tiszteletpéldánynyal örömest szolgálok. Kartársi szives tisztelettel Sárkeresztüron. 1894. augusztus 20. Lévay Lajos, ev. ref. lelkész.« ** Evangéliumi és epistolai perikopák. Források után összeállította L'idányi, kiadja Nagy Lajos dabronyi evang. s. lelkész. Ára 25 kr., kapható a kiadónál Dabronyban. — A régi perikopák, azaz a prédikálásra kijelölt szentírási helyek már-már agyon vannak csépelve. Szükség azokat másokkal fel-felújítgatni. Évekkel ezelőtt ezt tette Guggenberger János »Az egyházi év és a perikopák* című művében, s most ugyanezt teszi Ladányinak szóban forgó műveeskéje. Az egész egyházi esztendőre való szent leckéket jó források (Heinrich, Schultze, Nitzsch, Gerok) után összegyűjtött s hozzájok idő-, alkalom- és textusszerű felosztásokat és beszéd-vázlatokat, csatolt. A fiatal, munkás szerző jó szolgálatot tett e munkácskájával a prédikáló lelkészeknek, kiknek pártoló figyelmébe a »Protestáns Pap* szerkesztőivel egyetértőleg mi is szívesen ajánljuk a jóravaló gyakorlati füzetet. ** Magyar történelmünk a ponyván. A Rózsa Kálmán és neje budapesti cég ismét öt magyar történeti füzetet adott ki. Címük a következő: 1. A török világ Magyarországon, vagy milyenek a magyar hősök ? 2. Miként menti meg Erdély az anyaországot ? vagy az erdélyi fejedelmek és a török-német világ 3 Három nagy magyar, vagy Pázmány Péter, Eszterházy Miklós és Zrínyi Miklós élete. 4. I. Lipót király 48 évi uralkodásának változatos históriája. 5, Az utolsó habsburgi királyok viselt dolgai. Mind az öt füzetet több kép teszi kedvesebbé. A szöveget Böngérfí János avatott tolla irta. vonzóan és lelkesen. Hiszszük, hogy a népnek kedves és tanulságos olvasmányává fognak válni ezek a jóravaló történelmi füzetek. Áruk 2 és 4 kr. között váltakozik. Kultur-egyletek, olvasókörök, egyházközségi és iskolai könyvtárak s általában a nép javára munkálkodó tarsadalmi és hatosági személyek terjeszszék a nép között e hazafias vállalatot. ** Dadogók gyógytanfolyama. A vallás- és közoktatási minisztérium felügyelete alatt szeptember hó elejétől Budapesten újabb gyógytanfolyamok tartatnak dadogók és hcbcgök számára. Felvétel iránt a tanfolyam vezetőjéhez, Boboz József siketnéma-iskolai igazgatóhoz kell fordulni s pedig e hó végéig a vakok orsz. intézetébe (király utca), azontúl pedig a tanfolyam saját helyiségébe V. ker. Árpád u. 8. ** Irodalmi értesítés. Hetesy Viktor lelkészíársunktól a következő sorokat vettük: »A kik 3 frtot vagy 2 frt 50 krt utalványoznak (aszerint, a mint kötött vagy kötetlen példányt rendelnek az Imakönyvből), azok a következő munkáimat kapják bérmentve: 1. Egyházi beszédvázlatok. 2. Ünnepi egyházi beszédek. 3. Vasárnapi, innepi s alkalmi imák. 4. Két füzetke gyászbeszéd. Tisztelettel vagyok Ómoravicán, 1894. augusztus 19. Hetesy Viktor, ref. lelkész. KÜLÖNFÉLÉK. * Személyi hírek. A maglódi (Pest m.) ev. egyház Eöl de, ár y Elemér péteri birtokost, országgyűlési képviselőt választotta egyházközségi felügyelőjévé. — A vallás- és közoktatási miniszter Halotti Ödön kecskeméti ev. ref. főgimnáziumi tanárt a győri állami főreáliskolához rendes tanárrá nevezte ki. — Az erdélyi egyházkerület kebelében levő főgimnáziumok javító és pótló érettségi vizsgálataihoz, melyek szeptember hó 4. és 5-én N.-Enyeden tartatnak, a vallás- és közoktatási miniszter Géresi Kálmán debreceni tanárt küldötte ki kormányképviselőül. — Bartholomeides Adél az aszódi ev. leánynevelő intézet igazgatója, a rozsnyói ev. leánynevelőintézet igazgatójává választatott. — Kiss Zsigmond sárospataki theol. segédtanár és alkönyvtárnok Kecskemétre vallástanárrá választatott. — Osváth Pál sasi lelkész szavazattöbbséggel kisvárdai lelkipásztorrá választatott. * Örömhir az állami tanítóknak. Mint a »Nemzeti Iskola« megbízható forrásból értesül, az állami elemi tanítók törzsfizetését a jövő újévtől kezdve 500 forintra emelik föl. A közoktatási miniszter az erre szükséges