Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-30 / 35. szám

némi módosítással helybenhagyatott. Árpádi lelkész fa­fizetésének megállapítása pártolólag terjesztetik a kerülethez. Kornádi szélmalom eladása helyben hagyatik. Csermői egyház meglevő pénz tőkéjéből 10 hold föld felvételére 1300 frtért felhatalmaztatik. Gyanta egyház harmadik tanítóságot nem állíthat fel 1895. szeptember l-ig, ezért haladékot kér. Megadatik, de a jövő gyűlésre oly alap mutattassék ki a tanítói fizetés alapjául, mely elfogadható legyen. Pap Gábor tanító ügyében beterjesztett kérvény­nek helyt ad az egyházmegye. Közalapi segélyre ajánl­tatnak: Radna-Lippa 300 frt, Szabó József 100 frtra, Vadas Gyula 100 frtra, Pankota 100 frtra, M.-Gyorok 200 frtra. Református segélyegyleti segélyre ajánltatnak: Szondy György gyantai. Hajdú Elek vadászi lelkészek s a pankotai egyház. Kondor Imre, nyegérfalvi tanító államsegély iránti kérvénye pártolólag terjesztetik a kerületre. Széplak segély­kérvényére az határoztatott, hogy mutassák ki szükség­leteiket. Pankota segél ygyüjtésre engedélyt kér. Fölter­jesztetik az égyházkerületre. & I. KÜLFÖLD. A »puszta egyháza Franciaországban. A nantesi edietum felfüggesztése 1685-ben véget vetett a szép virágzó francia protestáns egyháznak. Egy 400.000 lélekből álló része volt kénytelen elhagyni hazá­ját, a francia protestánsoknak 600 lelkészszel: ezek, a protestánsok iránt türelmes, külállamokban kerestek ott­hont. Bár körülbelül egy millió protestáns maradt hon, de rájuk hazájokban mi jó sem várt — templomaik nem voltak, lelkészeik kibujdostak, polgári és társadalmi állá­suk meg volt rabolva. így pusztult el rövid idő alatt a prot. egyház. A kormány ily körülmények közt azt hir­dette. a protestánsok meg vannak semmisítve, ez részük­ről logikus gondolkodásnak látszott, mindenükből kifosz­tották s még a nevüket is elrabolták, mert nem protes­táns, hanem »újhitű«. »Nincs többé protestáns egyház*, ezt hirdették mindenfelé. Valósággal pedig volt, mert mihelyt a nantesi edictumot visszavonták, a protestánsok mindjárt kezdték ég alatt tartani isteni tiszteletüket. Ezek tartása bár nagy nehézségekbe ütközött, a folytonos üldözés miatt, de a nép, érezve a lelkiek szükségét, ezekre életök ve­szélyeztetésével megjelent. A folytonos vérengzés és gá­lyára hurcolás nem hogy elrettentette őket. hanem inkább bátrakká tette, úgy hogy a Camisardok régi lelkülete arra a tapasztalatra juttatta Franciaországot, hogy a nem létező protestánsok, nagy számmal léteznek. XIV. Lajos tábornokai fegyelmezett katonáikat a nép ellen vezet­ték ugyan, de azt megtörni vagy kiirtani képtelenek vol­tak. Végre 1713-ban új-nagy vérengzéssel azt vélték, hogy most csakugyan a végső csapást mérték a protes­tánsokra. Teljes a diadal! hirdették elleneik, pedig csa­lódtak, mert a bekövetkezett forradalom minden téren új eszmékkel lépett fel, s így a protestánsok is kiemel­kedtek, elnyomott sanyarú helyzetükből. Csodálkozva lát­juk az egyszerre virágzó protestáns egyházat, önkény­telen kérdezzük, honnan jönnek ily hirtelen elő? Épen ez a része a protestáns egyháztörténetnek az, mely leg­kévésbbé ismert; ismerjük a politikai történetét ez idő­ből Franciaországnak, ismerjük az udvar ledérségét, de keveset tudunk a protestánsok életéről. Pedig nem válasz­tanak el ez időtől hosszú századok, csak néhány évtized az, mely köztünk ez űrt betölti. Protestáns egyháztörté­netünknek pedig ez egyik legérdekesebb része, mert ép azon államban játszódott le, mely legjobban kérkedett felvilágosultságával és előrehaladottságával. E kor története, két bajnoka élettörténetével tel­jesen azonos, azok szenvedése mindnyájuké, s megfor­dítva. E két kiemelkedő alakhoz csoportosul a többi, mellettük elenyészőnek látszó alak, de ezek együtt éltek, küzdöttek s így mind méltán tarthatnak számot -tiszte­letünkre. I. 1713-ben végződött a spanyol örökösödési háború, mely a pusztítás nyomait az egész országon rajtahagyta. Sokat szenvedett ez ország, de még többet ennek egy protestánsok által lakott része, hol a polgárháború, az üldöztetés egyaránt megkívánta áldozatait. Languedoc — hol a protestánsok a nantesi edietum visszavonása előtt bol­dogan éltek — pusztává változott; nem csoda tehát, ha annak protestáns lakói szép szülőföldökre vissza emlé­keznek, úgy kétségbe kellett volna esniök jövőjük felől. Bár az 1713-ik évvel az üldözés nem folyt oly erő­sen, de azért nyugalomról ott szó sem lehetett, úgy hogy ott az élők ez életben többé nyugalmat nem reméltek, azt csak a halálban remélték újra feltalálni. Ily körül­mények közt pusztulás várt az egész protestáns egyházra; de Isten itt is közel volt, s küldött egy oly csodagyer­meket, ki újra felvirágoztatni volt hivatva a sokat szen­vedett, francia protestáns egyházat; e gyermek, ki alig töltötte be a 17. évet, Court Antal, nagy tehetségével, kitartásával és rendíthetlen bátorságával, francia protestáns egyház visszaállítója nevet vívta ki magának. Egy egy­szerű földmíves család szülötte, Vivarai kis tartomány egy falujában született. Már 17 éves korában felolvasója és prédikálója volt a még éjjel a szabad ég alatt néha összegyűlő protestánsoknak. Ekkor kezd benne már érle­lődni a szándék, hogy ő a régi virágzó protestáns egy­házat és istenitiszteletet visszaállítja. Ilyen időben, ilyen jelszavakkal az ifjú folytonos üldözésnek volt kitéve, vé­delme vagy támasza e világon nincs, mindkettő benne buzgott s nem volt más, mint az élő hit, mely őt 40 évi munkásság után végre céljához juttatta. Harminc éven keresztül lépésről-lépésre veszélylyel küzdenie, de ez őt nem csüggeszti, hanem tör előre és igyekszik nemes célja elérésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom