Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-09 / 32. szám

jában valóságos veszedelemnek tartom s angol formájában sem szeretem, mert úgy érzem, hogy a kinek a Lélek adományaiból sok jutott, annak nincs szüksége magasabb rangra, címre s külső befolyásra, hogy szellemi kincseit értékesítse, a kinek pedig semmi sem jutott, hát az hiába szerez az államtól vagy mástól címet, állást, földi hatalmat ; az Isten országában nincs keresni valója. Épen azért Magyarországban nem a presbvterianus egyházat kellene episcopalis vonásokkal elékteleníteni, hanem a római egyházat legalább is episcopalis egyházzá átalakítani. Nem a presbyterianus egyházban kellene a nagy tömegek dédelgetésével az egyéniséget kiölni s a centralizációi meghonosítani, hanem inkább szegény pápista testvéreinket kellene legalább a kézzelfogható képtelenségek jármából kiszabadítani. íme, itt tűnik ki, milyen jó volna, ha a magyar protestantizmus venne magába valamit abból a hegyeket mozdító hitből, a mely semmi akadálytól vissza nem retten s venne egyúttal abból a krisztusi szánalomból is, mely nem elégszik meg a vitázással, sőt nem is törekszik arra, hanem segítségére siet azoknak, a kik a vakhit igája alatt nyögnek. Itt tűnik ki az is, hogy miben áll az igazi haladás. Nem abban, hogy e krisztusi alapot összetörjük s iparkodjunk minél kevesebbet hinni, hanem abban, hogy Isten Lelke által vezettetve magunkat, megragadjuk azt, a mi a mi idvességünkre való s igyekezzünk az evangéliumi eszméket a népek és egyének lelkületének megfelelő módon megvalósítani. Óh az ember szíve megtelik fájdalommal, a mikor arra gondol, hogy az emberiség nagy része majd csak ezután megy át azon a nagy átalakuláson, a melyen az angol nép már keresztül ment. Mert akármennyi kifogást, emeljünk, mint presbvterianus és puritán lelkek az episcopalis egyház ellen, mint történetírók kénytelenek vagyunk elismerni, hogy rendkívül nagy szolgálatokat tett az emberiségnek. Igaz, hogy néha nagyon is hajlott a pápistaság felé, igaz, hogy néha nagyon merev, büszke és kíméletlen volt, de jegyezzük meg, hogy valamennyi presbyterianus egyház is beleesett a megmerevedettség, a chablonszerűség bűneibe s bele is esik presbyterianus szervezete, autonomiája dacára, valahányszor az evangélium életadó erőit elmulasztja felvenni, míg ellenben az angol episcopalis egyház lehetővé tette, hogy sok millió konzervatív s a külsőséghez ragaszkodó lélek utat nyert az evangéliumi igazságokhoz. Minden időben voltak elegen, a kik az episcopalis egyházból visszasülyedtek a pápistaságba, de bizonyos, hogy az episcopalis egyház híján az angolok nagy többsége ma pápista lenne általában. Mi mindörökké ellenzékei maradunk mindenféle episcopalis egyháznak, de ha a római egyház és valamely független episcopalis egyház közt kell választanunk, akkor százszor inkább ezt választjuk, mert emennek tagjaival különbségeink dacára együtt munkálkodhatunk, míg ellenben misézni, a papnőtlenséget helyeselni s a római püspököt a köztünk lelkileg mindig jelen levő Krisztus csalhatatlan helytartójának elismerni soha, de soha nem fogjuk. Valóban azt mondhatjuk, hogy az Isten nagyon megáldotta az angol népet hűségéért. És most már az eddigi fejtegetések után azt is megmondhatjuk, miben áll az angol nép hűsége s mit kell az alatt érteni, hogy az angol nép a maga egészében komolyan és bölcsen meghajolt az Úr Jézus Krisztus előtt. Azt kell érteni, hogy az angol nép alkotott egy konzervatív egyházat s egy csomó liberális és radikális nonconformista közösséget, de az valamennyi a nép nyelvén beszél, valamennyi szerves összeköttetésben álla nemzeti élettel s jóformán valamennyi az evangéliumi igazságok megvalósítására törekszik és kényszerítve is van hagyományai által, hogy arra törekedjék. Mert az angol püspöki egyház úgy indult, hogy ő ugyan majd hatalmas, fényes s szervezett egyház lesz, de a Krisztus egyháza s tiltakozás minden lelki zsarnokság és jogosulatlan külbefolyás ellen. A nonconformista közösségek pedig úgy indultak, hogy ők, amint mondani szokták, nem állnak meg a félúton, hanem radikális javítást eszközölnek s a krisztusi keresztyénséget a maga tökéletes tisztaságában valósítják meg. Ha aztán az emberi gyarlóság nagyon is elhatalmazott a püspöki egyházban, a nonconformista községek azonnal a legvehemensebben támadtak reá s azt kérdezték tőle, hát a Krisztus egyháza ilyen-e? Ha pedig a nonconformista közösségek kezdtek elvilágiasodni vagy a hitetlenség felé hajolni, a churchmen-ek azonnal azt kérdezték, hát ez az a tökéletes keresztyénség? így mind a két irányzat folytonosan tölti a nemzeti életet evangéliumi erőkkel. Ellanyhulás, megmerevülés, latitudinarizmus ott is jelentkezett elég gyakran, de azt lehet mondani, hogy az angol egyházak átlag véve a keresztyén evangéliumi világnézletnek s a gyakorlati, az élet javítására törő keresztyénségnek mind erősebb védbástyáivá válnak. Nagyon természetesen így az angol erkölcsiség, az angol politika és az angol tudományosság is szerencsésebb fejlődést vett, mint más népek erkölcsisége, politikája és tudományossága. A mi az angol erkölcsiséget illeti, nem hunyjuk be szemeinket hiányai előtt. Eszünk ágába sem jut azt képzelni, hogy Angolország csupa kegyes szentek országa. Jól tudjuk, hogy ott is megterem a bűn mindenféle formában. Sőt azt is tudjuk, hogy a mikor az angol egyházak megmerevedtek, akkor vagy azután az egész angol nép erkölcsi élete csúnya foltokkal lett tele. Az irodalom időnként ott is ledér volt s ez a tény kétségkívül nagy erkölcsi hanyatlás jele. De az volt épen az angolok nagy szerencséje, hogy az egyházak mindig bírtak reformáló erőket szolgáltatni az erkölcstelenség leküzdésére. A ledér irók nem váltak maradandó példányképpé. A keresztyén irók müvei pedig, teszem Miltoné, közkincscsé lettek. A sziklaszilárd jellemek soha sem vesztek ki egészen, sőt a középosztály mind többet vett magába a keresztyén, komoly, őszinte erkölcsiségből. A komoly keresztyének mind hatalmasabb működést fejtenek ki. Mind többet tesznek a közerkölcsiség javítására. Képviselők és miniszterek mindenféle jótékony egyesületek tagjai és tevékeny pártfogói s ez egyesületeket nagy részt a keresztyén erkölcsiség tiszta s a szivekbe nagy felelősséget plántáló szelleme hatja át. Magam is láttam pl. a Bamardo-féle menhelyet, a melyben ezer meg ezer szegény, elzüllött s árva gyermek kap keresztyén neveltetést és gyakorlati kiképzést. E menhelyet támogató egyesület elnöke Earl Compton. egy előkelő arisztokrata. Azután Angliában nem mulatság árán tartják fenn a jótékony intézeteket, hanem, mert a Krisztus szeretete szorongatja őket. Ott, a kik a Krisztus hívei, azok határozott harcot folytatnak a bün ellen. Sokan képesek teljességgel lemondani a szeszes italokról, hogy csak példát mutathassanak azoknak, a kiknek okvetlenül tartózkodniok kell a szeszes italoktól, máskép el vannak veszve. A mi pedig a fődolog, a családi élet törvényeit tiszteletben tartják. Erre nézve sem mondhatjuk azt, hogy minden angol szűzies szent. Olt is vannak kicsapongok, elpuhultak, kéjencek. De a tisztességes emberek oly hatást gyakoroltak a közszellemre, hogy a ki tisztességes családi életet nem él, az befolyásos társadalmi állást nem foglalhat el. A keresztyénség jótékony ereje még azokon is megmutatja magát, a kik a keresztyénség alapigazságait el nem fogadják. Sokat beszélnek az angolok bűneiről, a melyeket a vad