Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-09 / 32. szám

nyiben azt bensőleg is elsajátítjuk; külső kényszer nem teszi sajátunkká. Ez a benső elsajátítás pedig kettős természetű, egyrészt egyéniségünk eredetisége, másrést a korszellem, a vallásos köztudat hatása működik közre benne. Az evangéliumi igazságokat bizonyos kor vallásos köztudata formulázta tanfogalmakká. Hogy tehát valamely evangéliumi igazság bizonyos (ormában milyen kifejezést nyert, az mindig azon kor világnézetétől, vallásos felfogásától függ, melyben létre jött. De a világ halad, a világnézet, a vallásos felfogás módosul. Az emberiség fejlődésében nincs megállapodás; nagyon természetes tehát, hogy az egyházi tan is a vallásos tudatból eredő folytonos új meg új reprodukciónak a tárgyát képezi, a mitől a korszellem hatása és az individualizáló felfogás elválaszthatatlan. Minthogy minden egyházi tan, mely magában véve objektív természetű, az egyéni felfogásban nyer életet, ható erőt: nagyon természetes, hogy ez az egyéni felfogás különböző irányokban nyilvánul a theologiai tudományban is. E különböző theologiai irányokat két főcsoportra oszthatjuk föl: van egy szigorúbb és egy szabadabb irány. Mind a kettőnek megvan a maga lélektani és történeti létjogosultsága és szükségszerűsége. E két theologiai irány azonban nem arra való, hogy mint két ellenséges tábor álljanak egymással szemben, hanem arra, hogy együttesen munkálkodjanak, egymásnak terheit szeretetben hordozzák, egymást kölcsönösen kiegészítsék s támogassák. Midőn az egyházi tant az egyéni felfogás reprodukálja, kell, hogy ebben a heterodoxiának is meg legyen a maga szabadsága. Nem volna tehát sem jogos, sem igazságos, ha a heterodoxiát — ha mindjárt az alaphitcikkekre vonatkoznék is — hitbeli gyengeségből, vagy az írás hiányos ismeretéből vezetnők le; sőt ellenkezőleg — a mint azt az újabb theologiai irányoknál gyakran észlelhetjük — legtöbbször ama tisztességes, komoly és jogosult törekvésből ered az, hogy a mereven formulázott tanokat az egyéni vallásos élet és ismeret kívánalmai szerint átalakítsa s így az evangéliumi igazságnak benső elsajátítását kisebb-nagyobb mértékben megkönnyítse. Azonban eltekintve ettől, az eltérő nézetek, a megállapított kétely s az egyházi tannak tudományos alapon való erősebb bírálata mindenkor a dogmák vallásos életgyökereinek alaposabb megvizsgálására késztet, a mi aztán azoknak tisztább és teljesebb megértését s kifejezését eredményezi. Nincs tehát a protestantizmusnak semmi kára benne, ha tanait eltérő nézetek módosítják, vagy éppen ostromolják. Az ilyen ostrom ellen a szellem fegyvereivel kell küzdeni: de ez a küzdelem soha se vezessen a theologiai tudomány szabadságának korlátozására az egyház állítólagos érdekéből. Ha mint protestánsok szeretjük és becsüljük a szabadságot, úgy meg kell lenni bennünk a szabadelvűségnek a szabadsággal való visszaélés elviselésére is, sőt meg kell engednünk, hogy még az a kétely is szabadon nyilatkozzék, mely az egyházi hitvallások alapdogmái ellen irányul, tehát az egyházi hitnek talaját elhagyva, egyháziatlan irányt követ. A theologiának ezt a szabadelvüségét közös megegyezéssel ismerik el a theologiai tudomány kiválóbb művelői a liberális és orthodox félen egyarát. És ez nagyon természetes. A protestantizmus alapfeltétele a szabad vizsgálódás. A hol pedig szabad vizsgálódás van, ott a különböző nézetek nyilvánulása nemcsak kikerülhetetlen, hanem jogos és szükséges is. A szabad vizsgálódás sarkalatos elve legközelebb az írásmagyarázat terén érvényesül. Midőn a reformáció azt a nagy elvet kimondta, hogy a hitnek egyedüli kútforrása a szentírás, melyet mindenki szabadon olvashat: ezzel egyszersmindenkorra szakított a századokon át uralkodó traditióval, melyen a római hierarchia intézménye alapszik és megvette alapját a szabad írásmagyarázatnak. A szent biblia az egyetemek és kolostorok szűkkörü zárt világából a nagy közönség kezébe került és ezer meg ezer áhítatos lélek merül el lapjainak örökérvényű üdvigazságaiba. Míg a reformáció lelkes korszakának fölfrissült vallásos élete pezsgett, a szentírás olvasásának és az ebből kifejlett, szabad írásmagyarázatnak meg volt a maga jótékony gyümölcsöző hatása. A szentírásba való elmélyedés írásmagyarázó tudósokat es írásismerő hívőket teremtett. Azonban a római egyházzal folytatott élethalálharc arra kényszerítette a reformáció nagy mozgalmát, hogy hittanilag is szervezkedjék és bizonyos confessionalis formába szorítsa bele magát. így támadtak a reformáció nagy általános mozgalmából a szervezett protestáns egyházak. De a dolog természetéből önként foly az, hogy azok, kik éppen a szabad írásmagyarázat alapján segítették fölépíteni a confessionális egyházat, e confessio féltékeny őreivé lettek. így következett be aztán a prot. scholastika korszakában, hogy miután a protestantizmus a pápai hierarchia járma alól fölszabadult, a dogma tekintélyének igáját vette magára. Kártékony hatása volt ennek a szabad írásmagyarázatra is. Mentől kizárólagosabb tekintélyre emelkedett a szentírás mint a hitnek egyedüli forrása, melyből confessióikat merítették, annál merevebbé lett az a mindinkább elterjedt s megizmosodott vélemény, hogy a szentírás, bár mindenki által olvasható, de bírálat tárgya nem lehet. A protestantizmus e balfelfogás alapján, melyet a hamis inspiráció tana fejlesztett ki, önmagával jött ellenmondásba és hosszú időre megakasztotta az írásmagyarázat s így a theologia szabad fejlődését. Hisz az a nézet, hogy az írás kizárólag Istennek műve s mint ilyen, a szentlélek sugallatából jött létre, kizár minden emberi értelmezést.