Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-02 / 31. szám

a mi a theologia népszerűsítését teszi szükségessé. Azért a theologiának érdeméül tudjuk be, hogy a theologiailag nem képzett gyülekezeti tagok vallásos ismeretének szükségletével is számol s általánosan érthető formában kilép az iskola szűkebb köréből s azt, a mi sokáig csak véka alá rejtett világosság volt, szerte sugároztatja s ezzel az általános felvilágosodást mozdítja elő. (Folyt, köv.) Dr. Szlávik Mátyás. iskolaügy. Kezdjünk iskolapolitikát! II. Az iskolaszék úgy, mint a presbyteriúm, legyen engedelmes a legnagyobb mértékben és készséggel az iskolai felsőbb hatóságok iránt, mikor ezek a hiányok pótlására és a rosznak jóvátételére felhívják őket. Múlhatlanul szükség van olyan egyházkerületi szabályrendeletre legalább e tekintetben, t. i. iskolai ügyekben engedelmességre szorítsa, sőt kényszerítse az iskolaszéket, úgy mint a presbyteriumot. Hogy állunk ma e tekintetben? A példák gyűlöletesek, de példa nélkül nincs kellő világítás. Én tehát példákra hivatkozom. Agyán 110 gyermek szorongott a mull iskolai év egész folyamában egy olyan tanteremben, a mely 80 gyermeknél többel nem fogadhat be. Az egyházmegyei iskolafelügyelők bejelentették ezt az egyházmegyei közgyűlésnek s ez jegyzőkönyvileg utasította az iskolaszéket és a presbyteriumot a tanterem kibővítésére. Ezen ügy elintézése végett gyűlést tartottam az iskolai év letelte után. Mikor láttam, hogy a magyarázat nélküli előterjesztés kellő eredményhez nem vezet, következő magyarázatot használtam: Lássák, édes atyámfiai! a község 3—4 bikát, 2 ménlovat, 3—4 kansertést tart csak s ezek részére olyan két épületet készíttettek épen magok, a melyekben kétszer annyi tenyészállatot is kényelemmel el lehet helyezni. A jegyző úr még nőtlen volt akkor, mikor épen magok lerontották azt a három szobás épületet, a mely egy egész család befogadására elegendő s alkalmas is volt s építtettek a helyett olyan lakást, a mely egy maga többet ér, mint a két iskola. Mindezeket minden dicséretreméltó készséggel tették meg magok, s mikor mindezek megtevéséhez én magam is, mint községi képviselő hozzájárultam: azzal biztattam magamat, hogyha megadják a községnek a mi a községé, meg fogják adni, ha kell, minden bizonynyal az iskolának is, a mi az iskoláé. Tehát most arra kérein magokat, hogy adják meg az iskolának a mi az iskoláé. Nem adták meg! . . . Épen az a presbyter és iskolaszéki tag, a ki a község házához, noha már ma ott is petróleummal világítanak, megszavazná bármikor az ezüst gyertyatartót, szólalt fel először az én magyarázó előterjesztésem után s kijelentette, hogy ilyen építkezést most (egy kereszt buza 2, 3, sőt 4 vékát is megad) nem bírnak ki az egyháztagok, mivel nincsen ára a szarvasmarhának. Ezért lett az, hogy a határozat szerint csak úgy bővíttetik ki a tanterem, hogy a tanító egyik szobája toldatik ahhoz. E szoba helyett aztán jövőre építenek másikat. . . De csak jövőre s az még el is maradhat 1895-ről, ha a buza rosszabbul fizet akkor, mint a hogy most fizet s ha a szarvasmarha ára alantabb fog állani a jelenleginél. Csakhogy a szomszédban N.-Zerénden még sokkal több történt ám ennél, s így ezen határozat mellett, még nincs nekem okom nagyon pironkodni. 1885-ben én voltam ott az egyházmegyei látogató küldöttségnek az egyik tagja. Külön esperesi figyelmeztetést kaptunk arra nézve, hogy az iskolai ürszékek megcsináltatására szorítsuk rá a presbytereket. Az ürszékek megcsináltatása végett jegyzőkönyvi kivonat érkezett már ide az egyházmegyéről, minket megelőzőleg. A mi megjelenésünk napján épen nagy eső volt. Tudtam tehát, hogy azon a sövénynyel kerített bizonyos szűk helyen, a hol az iskolás gyermekek részére nem látta szükségesnek elkészíttetni a szükségszéket a nagyzeréndi presbyteriúm, lágy lesz a föld s biztosan felragad a csizmára az ottani gazdagon megtrágyázott talaj. Vizsga után tehát (minthogy minden ékesen szólásnál hathatósabb a tett), karon fogtam a birót és a gondnokot* s a nélkül, hogy csak sejthették volna is;

hogy mit akarok velők, elvittem őket arra a helyre s megálltam velők annak a helynek a kellő közepén. Akkor szó nélkül eleresztettem őket s mentünk mindhárman az iskola előtt a ránk kíváncsian várakozó többiekhez. Megmutattuk a csizmáinkat.., és ... és a következő valamelyik évben csakugyan elkészültek az ürszékek. Érdemes feljegyezni, miszerint a jelenlevők legföbbike, mikor mutattam neki a csizmámat, ezt felelte: »én és mi is ürszék nélküli iskolában tanultunk ki s így kitanulhatnak ilyen iskolában a mi gyermekeink is!« Ilyen jelenet a községi élet rendszerében nem fordult elő soha, legalább N.-Zerénden már 1885-ben nem fordulhatott elő, mert a községházánál külön ürszéke volt már akkor a jegyző-családnak, külön a jegyzőnek, mint hivatalnoknak, külön a bíráknak és a cselédségnek. Tehát a rendszerben van a hiba! Mielőtt azonban a mi egyházi rendszerünkről szólanék valamit: még egy példát kell felhoznom épen Nagy-Zeréndről. Olyan régóta vannak két iskolában felesen a tankötelesek N.-Zerénden, hogy rég megócskult volna már ott egy harmadik új iskola, hahogy annak idejében felépült volna az.