Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-19 / 29. szám

ság által kiadott »Szatmári Hirlap« nem felel meg rendeltetésének s ebben hibáztatja első sorban a társaság igazgató választmányát s magát a szerkesztőséget, másodsorban az egyházmegyei lelkészeket is. A szerkesztőség jelen volt tagjai Fülöp Áron és Bod Sándor tanárok első sorban az értekezlet illetékességét támadták meg, vitatván, hogy ezen ügyben ítéletet mondani vagy határozni a lelkészi értekezlet nem illetékes, másod sorban igyekeztek azokat a lelkész urak érdektelenségében s a kellő támogatás hiányában felfedezni. Kölcsönös rekriminációk után végre határozatba ment, hogy a szatmári prot. irodalmi kör igazgató választmánya ez értekezletből felhivatik, miszerint hasson oda, hogy a kör lapja mélyebben merüljön az egyháztársadalom rétegeibe. A tagok ne 5 frtért, hanem 3 frtért kapják a lapot. Egyházaink, lelkészeink lépjenek be a tagok közé. Szatmár város prot. intelligenciájának a kör iránti meleg érdeklődése költessék fel és biztosíttassék. Egyházmegyénk lelkészei rövid tudósításokban értesítsék a szerkesztőt a környezetükben előforduló eseményekről. Az egyházmegyei hatóság lépjen közelebbi viszonyba a lappal, s közölje abban a közérdekű egyházi ügyeket, rendeleteket. Végül hogy ama nagyfontosságú célt, t. i. az irodalmi matinéek tartását a megye és vidék különböző pontjain, a következő őszi és téli idényben vegye foganatba. Aztán népies kiadványokról, olcsó füzetek kiadásáról gondoskodjék. Végül ugyancsak F. Varga Lajos indítványozza, hogy ezután a lelkészértekezletek énekléssel és alkalmi imával kezdődjenek, mely indítványa egyhangúlag elfogadtatott. Az értekezlet d. u. 2 óra tájban berekesztetvén, a társaság ebédhez ült, hol a szellemi munka után a jó étvágy és az alkalmi tósztok pótolták azt a fűszert, a mit a szakács esetleg kifelejtett. Püspök úr és kedves neje megjelenésén kívül különös érdeket kölcsönözött az összejövetelnek azon körülmény, hogy sok lelkésztársunk elhozta kedves életepárját is, s azok, a kik oly szerencsés helyzetben vannak, eladó leányaikat is, úgy hogy összesen százhatvanan ültünk az asztalnál. Ebéd után tartatott meg a gyámintézeti közgyűlés, melynek bőven indokolt és nagyon érdekes határozatát az országos gyámintézet alapszabálytervezetére vonatkozólag a nt. Szerkesző úr engedelmével a jövő számban közlöm. Püspök úr 6 óra tájban elbúcsúzva a társaságtól, veje látogatására, régi fészkébe, Porcsalmára hajtatott. A délután folyamán az ifjúság egyre érkezvén s a már délelőtt ottlevőkkel felszaporodván, megkezdődött az eddig talán unicum kálvinista nyári táncvigalom, mely hajnal hasadásáig tartott, méltó befejezéséül a szatmármegvei lelkészek ezen emlékezetes napjának. Gönczy Sándor, értekezleti jegyző. A esermői fillér-egyletroi. (Egy kis belmissziói mozgalom.) Mindenki tudja, de aligha érzi valaki jobban, mint én, hogy a szegénység milyen akadálya a közművelődésnek, illetve hogy a mi áldott 1868-iki népoktatásügyi törvényünk — mily messze áll még a megvalósítástól hazánknak sok vidékein s épen ez idegen nemzetiség által lakott Aradmegye némely részeiben is. Avagy az ügybuzgóság hiánya mellett nem a szegénység-e az oka annak, hogy kellő számú iskoláink csak gazdagabb vidékeken, illetve községekben vannak és hogy ilyen exponált helyen is mint Csermön, a rozoga fa-épület 6 méter hosszú s 5V2

méter széles tantermében 50—60 gyermek kénytelen egész éven át kínozni gyönge testét s a nekik sohasem vétett tiszteletes tanító urat. Hát ha még hozzá veszszük, hogy e »tanterem* »Istentisztelet« helyül is szolgál, akkor talán nemcsak a kálvinista szegénységről, de k. élhetétlenségről is lehetne beszélni. Hanem még nagyobb baj az, hogy a hol volnának is iskolák, hány és hány gyermek nem részesül az iskola áldásaiban. Én legalább évek óta szemlélem fájó szívvel e sajnos körülményt s ennek lehető megszüntetése végett alakítám meg ez év február 25-én a >Csermői fillér-egylet«-et, melynek 4 hónapos élettörténetét óhajtom ezúttal e lap t. olvasóival megismertetni. Nem valami nagyszabású egyesület ez, nyájas olvasó! Még csak >alapszabályai* sincsenek, de azért törvényes alapon áll. A nem rég szentesített »Egyházi törvények* 98—100. §-ai adják meg a törvényes alapot. Célja a szegény s főként árva gyermekek segélyezése vallás és nemzetiségi különbség nélkül. Rendes tagja lehet minden nő, ki hetenkint egy, illetve 52 fillér fizetésére kötelezi magát. Pártfogó és pártoló tagja pedig mindenki, ki adományával az egyesületet segíti. A tagdíjak és adományokból befolyó összegnek eleintén csak egyharmada osztatik ki, kétharmada pedig tőkésíttetik s úgy a helybeli presbyterium, mint egyházi főhatóságaink felügyeletet gyakorolnak az egyesület felett. Ezekben vázoltam röviden az egylet szervezetét, s még csak azt jegyzem meg, hogy tagjai lehetőleg minden hó első vasárnapján d. u. templom után összejövetelt tartanak, hol alólirott vagy fölolvas, vagy szabad előadást tart valami ide vágó beimissziói tárgyról. (Nagyon helyes és korszerű dolog. Szerk.) Mint mondám, az egyesület négy hónapos s e négy hó alatt 89 rendes tag iratkozott be, ügy szólván minden utánjárás nélkül. Föl kell említenem, hogy a 89 tag közül ev. református 43, r. kath. 25, zsidó 19 s g. keleti 2. S-bár a rendes tagok közül még 35 nem fizette be a csekély tagdíjat, a többi 54 rendes és néhány pártoló tagtól eddig 86 korona és 80 fillér gyűlt be. Szerkesztő úr engedelmével itt közlöm azoknak a neveit, a kik az egylet céljaihoz legalább 1 koronával járultak. Két koronát adtak: Vadas Gyuláné, dr. Ecseri Lajos (Szentes), Kempfner Béla (Temesvár), Czirják György. Egy koronát: Pálfyné, Székelyné, Nagy Istvánné, Nagy Sándorné, Gherbáné, Weiszné, Hollenderné, Hollender Juci, Hacker Eszti, Zehetmajer Kata, Suhajda B.-né, Pap Lenke, Khán L.-né, Holik Berta, Szent-Iványi S.-né, Szent-Iványi Anna, Scheer Lajos, Dirhán Ede, Vertán Elek, Sándor Antal, Jurás József, Kiss Károly (B.-Jenő), Iványi Béla (Arad), Balek Nándor, Veisz J., Mauri József. Továbbá Bagossi Pálné 1 korona és 20 fillért s a »Csermő vidéki önsegélyző egylet« 10 koronát. Úgy ezek, mint azok, kik csekélyebb adományokkal s a rendes tagdíjakkal támogatták e szent célú egyesületet, fogadják ez uton is legmélyebb köszönetünket. S.' 58