Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-19 / 29. szám

nyilvánvaló. A köztársaság félt, hogy a pápista papok a régi kormányformák kedvelésére vezetik a gyermekeket. Kitörölt hát minden vallásoktatást az iskolákból. Természetesen az erkölcsi szabályok betanulása senkit sem tesz erkölcsössé. A felforgató elemek folyton erősödnek s a mérsékelt köztársaságiakból álló kormányokat a régi kormányformák hiveivel együtt folyton buktatják. Valóban, a mennyivel egyszerűbb az angol képviselőház belseje a francia képviselőházénál, annyival szilárdabb és állandóbb erőt is képvisel. Épen azért még mindig kétséges, hogy vájjon a köztársaság állandó marad-e ? Hiszen a francia nép I. Napoleont bálványozza még mindig. Arcképeit látni mindenfelé, koszorúkkal halmozzák el a ra emlékeztető helyeket és ezrek látogatják az invalidusok templomát, a melyben a császár hamvai nyugosznak s a melynek kö zepén lévő mélyedésben óriási s igazán gyönyörű, piros márványból készült síremléke áll. Ezenkívül a polgárság és az arisztokracia egy része még mindig húz az Orleansok felé s bár ama gyanúsításoknak, melyekkel a szo cialisták a jelenlegi köztársasági elnököt mindjárt megválasztatása után illették, nincs alapjuk s Casimir-Perier köztársasági marad, bár az öreg atyját XVIII. Lajos tette is hatalmas miniszterré: még sincs kizárva a lehetőség, hogy a hatalmas és gazdag Örleansok megszerzik a francia trónt. Azután meg akármelyik győztes tábornok is vesze delmes lehet a köztársaságra nézve. Annyi bizonyos, hogy még nem rég egy képviselő azt kiáltotta: Franciaország az orosz cár lábai elé borult s hogy Párisnak terein, a melyek közül egyen a Bastille állt valamikor s a melyek látták Danton-t meghalni, mint nem elég megbízható védőjét a szabadságnak, azokon a tereken az orosz tiszteket örömrivalgással fogadták s az asszonyok nyakukba borultak és csókolták őket. Látnivaló, hogy valami, mondjuk, az egy szükséges dolog, hiányzik e nép életéből. Minden egyéb meg van. A Sorbonne köré ezer meg ezer alsóbb és felsőbb iskola csoportosul. A Louvre a legkitűnőbb műemlékeket, régiségeket foglalja magában s egy nagyszerű szemléleti oktatást ád a népnek és pedig ingyen. A költészetnek és tudománynak kitűnő mtvelői gyűlnek össze az Institut nem valami szép, de híres épületében. A nép, erkölcsi erejében megbénulva, a gyermekírtás és más bűnök következtében fogy ugyan, de folytonosan gazdagodik. Az ipar és kereskedés virágzik. A mérnökök Franciaországban vitték legtöbbre a vizi s más utak építését s a víz erejének a villamosság előállítására való felhasználását. Az Eiffel-torony a szép és ékes Páris felett mintha csak azt kiáltaná Luciferrel: A magasba megyek fel; az erős Istennek fölibe hágok. És nem lehet tudni, hogy mindez a nagy dicsőség nem omlik-e össze, ha valami váratlan veszedelem éri. A Panama-ügyet hivatalosan befejezték ugyan, de azt a mérget, a mely a Panama-ügyet létrehozta, ki nem irtották. A mely népet a pápistaság egyfelől, a teljes hitetlenség másfelől a legtermékenyebb erkölcsi erők felhasználásától von el, annak a homlokára a Kain-jegy van írva. Épen azért feszült várakozással, visszafojtott lélekzettel tekinthetünk a francia hívő protestánsok emberfeletti igyekezéseire. Azért mondom, hogy hívő protestánsok, mert még a protestánsok közt is elegen vannak, a kik amaz isteni alapot, a Jézus Krisztust kidobták lábaik alól. De annál többet építenek amaz alapra azok, a kikben élő hit lakozik. Hogy ez okos és gyakorlatias keresztyének mire mennek, attól függ Franciaország jövendője. A keresztyén élet, bár még nem bír kellő hatást gyakorolni a népéletre, mert hisz mindössze valami 700,000 protestáns van Franciaországban, minden tekintetben organizálva van már. Van a francia protestánsoknak biblia-társulatuk, a mely mindent megtesz az Isten igéjének terjesztésére. Van evangélizáló tevékenységük. Ott is tapasztalták ugyanis, hogy a tudós képzés, meg a sok administrativ teendő bizonyos nehézséggel, bágyadtsággal terheli meg az egyházi életet s hogy sokan, még a protestánsok közül is elidegenedtek a templomoktól. Pedig a Krisztus híveinek a nem-protestánsokkal is meg kell ismertetni az idvességet adó evangéliumot. Azért hát egyszerű termekben, egyszerű módon kezdték hirdetni az evangéliumot s meghíttak az ily összejövetelekre boldogot, boldogtalant. Két emberről kell itt megemlékeznem, a kiknek az evangélizálás ügye Franciaországban nagyon sokat köszönhet. Az egyik Mac-All, egy jólelkű angol lelkész, a ki ugyan már meghalt, de emlékezetét fentartja az a sok általa megnyitott terem, a melyben Párisban is, a vidéken is, hétköznap és vasárnap i(jaknak és felnőtteknek hirdetik az evangéliumot s a szeretet munkáira, a szegények gyámolítására, az erkölcstelenek megjavítására egyesítik azokat. a kik szíveiket a Megváltó előtt. kitárták. Mac-All özvegye, egy jóságos és tisztes öreg nő, ma is Párisban él s orgonán kiséri az énekeket, a melyek valamikor férje igehirdetésére készítették elő a lelkeket. Mint örült, a mikor hallotta, hogy hazánkban is kezd már derülni. A másik nevezetes evangélista Weiss. a párisi egyetem tudós tanára. Evangéliumi szellemű ember, mint Menéguoz is, a másik oszlopa a párisi prot. theol. fakultásnak, míg a harmadik oszlop Sabatier már erősen inog saját kritikai irányának miatta. Weiss a francia prot. irodalmi társaság titkára s mint ilyen nevezetes munkát végez a francia protestantizmus múltjának felkutatásában. Magam is hallottam egy előadását, a melyben a protestantizmus első küzdelmeiről szólt s magica laternával mutatta be a kiváló reformátorok arcképeit, valamint irodalmi termékeiket is, többek közt Marói zsoltárait. Hallottam másfelől egy Mac-All-féle teremben egy evangéliumi hittől duzzadó hatalmas beszédet is tőle. Épen most megjelent könyvét, Lasco élettörténetét ajánlom historikusaink figyelmébe. Az evangélizálással együtt jár az evangéliumi nevelés s a gyakorlati keresztyénség sok munkája. Páris e tekintetben is sok szépet mutathat fel. Ott van az óriási nőnevelőintézet a Tournefort-utcában, ott van a Bue de Titonban a prot. iparosifjak menhelye, a hol a különböző árvaházakból kikerült ifjak olcsó lakást és ellátást kapnak, e mellett keresztyén hitük és erkölcsiségükre is gondot fordítanak. Megjegyzem különben, hogy prot. emberek átutaztukban, szintén kaphatnak lakást és ellátást ez intézetben. A ki Párisban olcsón akar megélni, az csak irjon az igazgatónak: Monsieur Beverdy-nek 4. Bue de Titon. Ott van a vasárnap megszentelése czéljából alakult társulat. Ott van nem is egy, de több evangéliumi könyvkereskedés. Ott van az ifjúsági egyesület, a melynek a Bue de Trévise ben van pompás palotája, melyben olvasó-terem, ebédlő, zeneterem, tornaterem, fürdő s egy csomó lakószoba áll az ifjak rendelkezésére s e mellett egy óriási nagy terem előadások, bibliai estélyek tartására. Építsetek egy ilyen termet Budapesten s bizony 10 protestáns jogakadémiánál vagy egyetemnél is többet tesztek az ifjúságnak az evangéliumi igazságokban való megerősítésére! De míg így a párisi keresztyén ifjak egyesülete a mi nagy nyomorúságunkra emlékeztet, hogy t. i. mi protestánsok, a mi pénzünk van, azzal se tudunk jól bánni, addig Londonra is emlékeztet, a hova utazóban vagyok a keresztyén ifjúsági egyesületek kongresszusára. És pedig annyival inkább emlékeztet, mert hiszen, ime az én kedves barátom Paul Théis, a párisi ifjúsági egyesület titkára, (ez neki a hivatala s keresetforrása) összegyűjti az ifjakat egy teremben. Ott jő Mr. Twyeffort is és neje,