Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-19 / 29. szám

zetiink köz- és társadalmi életében az egyházpolitikai reformokkal bekövetkező mélyreható változás, lehetetlen, hogy gondolkozóba ne ejtsen s fokozottabb tevékenységre ne indítson minket, az Úr szőllejének munkásait. Im, szemeinkkel láthatjuk, hogy az idők mennyire változtak: avagy maradhatnánk-e mi továbbra is egykedvűen abban a megszokott régi kerékvágásban, a melyben eddig haladtunk? ... Jaj volna nekünk! jaj volna a legeltetésünkre bízott nyájnak! Hogy ebből a régi kerékvágásból, akarva nem akarva, ki kell majd zökkennünk: ezt kiáltja felénk egy kívülről jött ébresztő hang is: Eötvös Károlynak, a vallás szabad gyakorlatáról szóló törvényjavaslat tárgyalása alkalmával junius 25-én a képviselőházban mondott beszédének eme paszszusa: »Egyébként a felekezetnélküliség elő fogja idézni a vallásosság terjedését és mélyítését, mindenekelőtt azért, mert a lelkészek jobban fogják gondozni híveiket. Lelkészeink csak az Isten által úgy rendelt hetedik pihenő napon dolgoznak, de az úgynevezett munkanapokon bizony pihennek. A betegeket nem látogatják, pedig az egyház ugyancsak parancsolja; az özvegyeket és árvákat nem segítik, az ügyefogyottakat nem gyámolítják, a szegényeket nem istápolják ... A felekezetnélküliség elő fogja idézni az üdvös változást a lelkészek magaviseletében, s így voltaképen a mélyebb vallásosságnak lesz kútforrásává.cc A kinek fülei vannak a hallásra, hallja!... Valóban, e kilátásba helyezett üdvös változásnak, mélyreható reformnak, csakugyan be kell következnie a jövőben egyházunk kebelében: jobban kell gondoznunk híveinket! . . . Ah, az a sokszor gúnyosan hangoztatott cura pastoralis! . . . Nincs mit tenni atyámfiai, férfiak! vissza kell térnünk ehhez a mi igazi hivatásunkhoz: a lelkek gondozásához, a hitélet ápolásához mind alkalmas, mind alkalmatlan időben, és pedig a hitnek új erejével, a cselekvésnek újabb ós újabb eszközeivel! Egyik tanácsbiró lelkésztársam ugyan a minapában ilyesformán kedélyeskedett velem: »Mit akartok? . . . hiába is akarjátok: minket nem tehettek angolokká!a . . . Nem angolokká, édes barátom! . . . csak a szó szoros értelmében keresztyénekké, diakónusokká, betegek látogatóivá, híveink lelki orvosává kell átváltoznunk, ha élni, ha lelkipásztori szép nevünkre igazán méltók akarunk lenni! Hiába, tempóra mutantur, et nos? . . . változzunk át mi is olyanokká, mint a hogy azt a kívülről jött ébresztő hang s a megváltozott társadalmi viszonyok követelik! De erre az új ösvényre akar terelni minket a zsinati törvényhozás is, midőn törvénykönyvünkbe igtatta a szegények és árvák gondozásáról szóló fejezetet. S ezt az újabb ösvényt kívánja egyengetni az a szabályrendelet-tervezet is, melyet — a fentebbi kitérés után — most már van szerencsém a következőkben bemutatni. A vértesaljai ref. egyházmegye szabályrendelete a szegények és árvák gondozásáról. 1. §. Az egyházi törvények 27. §-ának 7. pontja szerint, a presbyteriumok kötelessége levén »az egyházközségi tehetetlen szegényekről, árvákról és nyomorultakról való gondoskodás«: e végből minden egyház presbyteriuma a maga kebeléből, avagy az ezen tisztre alkalmasnak ismert, buzgó és kegyes életű egyháztagok közül szegények és árvák gondnokát vagy diakónust választ, a ki hivatalát a következő szövegű eskü letételével foglalja el: Én N. N. esküszöm az élő Istenre, hogy szegény- és árva-gondnoki hivatalomban, tehetségem szerint hiven és szorgalmatosan eljárok. Az egyházi törvényeknek s az egyházi felsőség törvényes rendeleteinek engedelmeskedem. A szegények és árvák gondját a Krisztus nevében felvenni, a részükre befolyó könyöradományokat szükségeik enyhítésére fordítani: lelkiismeretbeli kötelességemnek ismerendem. A mint mindezeket teljesíteni igyekezem, Isten engem úgy segítsen. Amen. 2. §. A kisebb egyházakban a szegények és árvák gondnokságával az egyházközségi gondnok s ott, a hol a lelkész önként vállalkozik, a lelkész is megbízható. Ezek azonban e hivatali minőségükben eskütételre nem kötelezvék. (98. §.). 3. §. A szegények és árvák gondoka vagy diakónus teendői: 1. Az egyházközségben lévő tehetetlen szegények, nyomorultak és árvák létszámáról és szükségleteiről lajstromot készít és vezet. E végből azokat koronként meglátogatja s állapotukról és szükségleteikről személyes meggyőződést szerez. 2. Az egyházközség tagjai által önként, avagy közbenjárására, pénzben vagy természetben felajánlt könyöradományokat összeszedi; illetőleg azoknak rendszeres, a szükséglethez mért kiosztását, kézhez juttatását eszközli, avagy közvetíti. 3. Felügyel az árván maradt gyermekek iskoláztatására, erkölcsi és vallásos neveltetésére. E végből különösen az iskolai év kezdetén az iskolakötelezett árvagyermekek iskolába járásáról gondoskodik. Közreműködik abban, hogy az apátlan-anyátlan árvagyermekek örökbe fogadtassanak, vagy legalább megbízható családoknál helyeztessenek el. 4. Eljárásáról jegyzéket visz s a felügyeletre hivatott lelkésznek időről-időre, a presbvteriumnak koronként, valamint az egyházlátogatás alkalmával az esperesnek, jelentést fesz. Bevételeiről, kiadásairól s az árva-szegényalapról a presbyteriumnak évenként számadást tenni tartozik. (99. §.) 5. Általában — a gyülekezet lelkészével s vezetése mellett — mindent elkövet, hogy a gyülekezet ügyefogyott tagjai, munkaképtelen szegényei és gondviselő nélkül maradt árvái, a keresztyén szeretet karjaira felvétetvén, a lehetőséghez képest rendszeres anyagi segélyezésben és kivált folytonos valláserkölcsi gondozásban részesüljenek. 4. §. A mi a presbyteriumokat illeti: minden egyház elöljárósága ismerje kiváló kötelességének: gondoskodni az egyházközség összes szegényeiről és árváiról. E végből »a polgári község elöljáróinak, az ott illetékes munkaképtelen szegények és árvák segélyezése ügyében az országos törvény alapján teendő intézkedéseit igyekezzék