Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-12 / 28. szám

Sedan és Montauban dicső hagyományai sehogy sem akartak felujulni! Fájdalmas dolog ezt konstatálni; de annál jobban kitűnik ebből, mily nagy a munka, melyet a francia protestantismus a XIX. században véghez vitt. A császárság bukása után, a rémuralom még egyszer megfenyegette az egyházakat. Hosszú hónapokon át voltak a protestánsok a leggonoszabb erőszak martalékai, és újra kivándorlási mozgalom indult közöttük. Ölivier Desmont, a nimes-i consistorium elnöke, e drámák szemtanuja írja: »Szegény népünk elvan halmozva nyomorral és fenyegetésekkel, kétezernél több embert kizsaroltak, kétszáznál többet megöltek, 90-nél több birtokot kipusztítottak, felégettek.* Ez volt a legutolsó, de nem legkevésbbé kegyetlen epizódja ez üldözéseknek, melyek Franciaország református egyházát a református egyházak Mater Dolorosájává avatták. Mikor a császárság háborúit követő béke helyreállott, a vallás visszanyerte a XVIII. század küzdelmei alatt elvesztett terét. Lelkét azonban még nem nyerte vissza. Mert dacára a forradalom külső leveretésének, az általános gondolatok sokkal nagyobb módosulást szenvedtek, semhogy lehetséges lett volna egyszerre visszatérni a múlthoz. A közszellem csak lassanként barátkozott meg azzal a mozgalommal, mely a vallásnak visszaadta belső országát. A francia protestantizmus azonban a század első napjai óta mindig talált lelkes hitvédőket, kiket Chateaubriand népszerűsített. Madame de Staél, Benjámin Constant. Sismondi fényes nevei méltán sorakoznak a Genie du Cleristiamisme szerzőjéhez. De csodálatos, hogy az általuk gyakorolt befofpl^ inkább a nemzetet, mint a protestantismust érintette, és hogy a protestáns egyházak kiléptek közönyükből, annak eredetét más okokban kell keresni. Vallásos kifejlődés nem volt még oly meglepő, mint a francia protestantismusé, míg az üldözés meg nem akasztotta menetét. Tudományban és világosságban gazdag dogmatikájukhoz egyszerű hit, szigorú erkölcsösség és buzgóság járul, e ritka tulajdonságok összesége, melyek a francia hugenottát a reformátusság legnevezetesebb typusává teszik. A Nantes-Edictum visszavonásával a vallásos gondolkozás e mozgalma folytatódik ugyan a száműzetés földjén, de a protestáns Franciaország számára végleg el van veszve. Elmúlt egy század a lelkiismereti szabadság megnyeréseért vívott kínos küzdelmekben, és midőn az egyház kiépült romjaiból, nagy doktoraiknak theologiája rég túlhaladt volt. Ezért kellett eltűrnie a külföldi egyházak befolyását, melyek nem ismerték az üldöztetést és a hol mélyreható, gyökeres átalakulás ment végbe, de a faj és közeg sajátos jellegével. Igy adta át a franciáknak Németország a maga theologiáját, míg Anglia a maga gyakorlati keresztyénségével és intézményeivel hatott rá átalakítólag. Tekintélyes tényezők, melyeknek fontosságát nem kell kicsinyelni, mert befolyásuk erőforrásává vált az egyház történetének. Mélyreható reveilt, valóságos hitébredést támasztottak, mely a vallásos életet hódító erővel és teremtő buzgósággal ruházta fel. (Folyt, köv.) Maszdk Leona. régiségek. Még egyszer Horváth János, szepesi prépost. Gyakran találkoztunk kath. történetírással, mely a tények elferdítésével a reformációt nem képes felfogni és méltatni, hanem mindig csak olyan szakadásnak állítja, melyet egynehány eltévedt, vagy bűnös különcködő ember idézett elő és melynek jogosultsága nem is volt. Azokhoz a történetírókhoz tartozik dr. Pirhalla Márton volt szepeshelyi papnöveldei tanár, jelenleg pedig podolini r. k. lelkész is. Ő a szepesi prépostság vázlatos történetét megírta és nem mellőzhette a reformáció felemlítését a Szepességen. 1

Ő a reformációt »a Németországban fellépett vallási forradalomnak* nevezi, melyet a humanisták idéztek elő, kik a latin nyelvet és annak szépségét minden fölé helyeztek és az egyház nyelvét műveletlennek mondogatták. Már Érasmus Rotterdámus gúny tárgyává tette az egyházi szertartásokat. De még tovább ment Hutten Ulrik. »Erkölcstelen életének folytatására szükséges jövedelmi forrásokból nem rendelkezvén, gyűlölte a gazdag urakat és a hírhedt, Sikingen nevű lovaggal egyetemben rendezte az úgynevezett lovag-forradalmat. Még jobban gyűlölte az egyházat és annak embereit, úgy annyira, hogy már 1513-ban nem átallotta a pápát az emberi társadalom dögvészének elnevezni, ki ellen minden módon harcolnunk kell ... A mint ezekből látjuk, a pápa elleni gyűlölet volt a német vallási forradalom vezércsillaga« . . . Ha ily történész, Janssen szemüvegén, Horváth János szepesi prépostról semmi jót nem tud elmondani, mi azt egészen fel tudjuk fogni, mert hiszen a prépost rokonszenvezett a reformációval és végre teljes meggyőződésből annak híve is lett. Azért szegény János bűnös fejére a szebbnél szebb jelzőknek egész sorát zúdítja történészünk: »ő a prépostságnak a legválságosabb időkben valódi támasza lehetett volna, de szenvedélyei, erkölcstelen élete és részegségre való hajlamai következtében azonban annak megrontója lőn«.2

Még papi jellegét is kétségbe vonja 3

és »züllött életűnek« nevezi,4

ki »pénzért mindenre kész volt*.5 Ha a római kath. történész ily sötét színekben festi Horváth életét, ezt én a túlbuzgó kath. érzületnek tulajdonítom. De ha mi protestánsok tárgyilagosan hozzászólunk a prépost viselt dolgaihoz, úgy nem oly komor lesz az életképe. Igy kétségbe nem vonhatók ugyan azok az adatok, melyeket Horváthról Pokol v József közöl. De ha e férfiút nemcsak egyes elszórtan itt-ott közlött adatok szerint, hanem ideje és szokásai tekintetbe vételével ítéljük meg, akkor enyhébb és méltányosabb lesz róla alkotott ítéletünk és fogalmunk. A többiek között a Prot. Egyh. és Isk. Lap 11. szá-1 Szepesmegyei történelmi társulat évkönyve, 6-ik évfolyam 1890-ki kiadás 50. 51. 53. 54. 1. 2 U. o. 27. 3 U. o. 21. 4 U. o. 78. 5 U. o. 73.