Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-12 / 28. szám

németesíteni szabad ugyan, de magyarosítani Magyarországban, az már bűn. Különben nem minden német beszél így, sőt egy német lelkész határozottan azt mondta egyszer fülem hallatára, hogy ha Magyarországban az állam nyelvét tantárgyul beviszik az iskolákba, ez a legkevesebb a mit az állam tehet. Még két strassburgi nevezetességről szólhatnék. Egyik a gyönyörű szép Münster, góth stylban épült ékes pápista templom, a másik a strassburgi vár, melynek őrségét leginkább porosz katonák képezik, mert az elszászi fiukat más tájékra viszik el s külön ezredeket nem is formálnak belőlök. De hát ha ezekről részletesen szólanék, mikor érnék Párisba? Azért köszönetet mondva Smend egyetemi tanárnak, a ki igazán kollegiális szívességgel fogadott és adott felvilágosításokat, elhagyom Strassburgot. Lelkem előtt megjelenik egy szikár, sovány alak, arcán mélységes gondolatok ülnek, szemeiből bátorság és határozottság tündöklik elő. Johannes Calvinus! Te vagy az mondám! Te neked Genf felé kell venned utadat Strassburgból, mert hazád, Franciaország bezárta előtted kapuit. Szegény, szegény Franciaország, a melyik Kálvin Jánost s az evangélium híveit kiüldözted magadból. Bizony Elszásznál és Lotharingiánál többet érne az rád nézve, ha ezt nem tetted volna. Elmegyek s megnézem, van-e még a hamu alatt a régi tűzből, Ha van, akkor ne félj Franciaország! Van reménység a számodra. (Folyt, köv.) Szabó Aladár. könyvismertetés. »Dőre Márton és Józan Áron beszélgetéseid irta dr. Papp Albert dráva-szabolcsi s. lelkész. Ára 10 kr. Kapható szerzőnél. Nagy-Kőrös 1894. Nagy tiszteletű szerkesztő úr! Egy kis füzet második kiadása jutott kezemhez. »Dőre Márton és Józan Áron beszélgetései*. Bitka eset, hogy a nép számára szánt füzet, mely nem a ponyván kínálja magát, második kiadást érjen. Okának kell annak lenni. Erről akarok röviden beszámolni s ezzel a kis füzetet lelkésztársaim pártoló figyelmébe ajánlani. Mielőtt még e füzetet ismertem volna — az ismertetésen kívül — fülembe jutott a nép érdeklődésének kifejezése. Egymást kérdezgették: olvasta-e, ismeri-e már a beszélgetéseket. A »disznóvá vált zsidó* történetének a a ponyván feltűnése óta, nem emlékszem, hogy a nép nyomtatvány iránt annyira érdeklődött volna. A szerzőtől azonnal egy szállítmányt kértem; csak 10 példányt küldhetett s midőn ezt a nép tudomására hoztam, valóságos verseny fejlődött ki, hogy kinek juthasson belőle. Még katholikusok is olvassák — bár papjaik átkának terhe alatt — és az érdeklődés még ma is nagy iránta ott, a hol már vannak, a kik olvastak belőle; mert, természetesen: »ignota nulla cupido«. Ez érdeklődés oka más nem lehet, mint hogy az ifjú szerző eltalálta a hangot, melyen a néppel beszélni kell. Előadása egyszerű, ötletes, bővelkedő adomákkal, fordulatokkal, melyek a népnek igen tetszenek. így kell a néppel megkedveltetni az olvasást, az ő saját nyelvén, megszokott modorában társalogni vele, ha szivéhez akarunk férkőzni. A cím ellen s itt-ott a tartalom ellen is lehetne kifogásokat emelni, ha a kritika tudós szemüvegét tennők fel. Egy Dőrét győzni meg a mi igazságaink felől, nem volna nagy virtus és talán »a pap, a nő és a gyóntatószék* című műből vett idézetei nem mondhatók szerencsés választásnak : mert azok nem a szoros értelemben vett nép elé valók; mondhatnám, hogy Dőre sokszor kevés és hiányos bizonyításra meghátrál stb., de azt is elmondhatom, hogy polemikus iránya mellett a mi vallássunk alapigazságait az evangélium szerint híven domborítja ki, az ellentétnél fogva lehető legélesebben, a könnyed, játszi előadás-móddal pedig fogjyául ejti — az ily tárgy iránt másként kevésbbé érdeklődő — egyszerű olvasóját. Miért nem terjednek a vallásos iratkák épen református magyar népünknél ? Azért, mert történetei, bármily meghatók és magvasak legyenek is: idegenek, szivéhez nem férkőzhetnek. * lm itt egy irat, mely csupán elvont, vallásos eszméket tárgyal. De nem professzori tudós pápaszemmel, nem a káték kicirkalmozott, száraz és már az iskolában megunt hangján, hanem úgy, a hogy a magyar nép szokott, szóba szót öltve, egyik történetről, ötletről a másikra ugorva, sebet adva, fodagva is, ellenkezve, kötekedve, haragudva, megbékélve. Az egyszerű polgár, a ki olvasta, észre sem veszi, hogy őt most vallására tanítják, míg azt hiszi, hogy mulat. Merem mondani, e füzet elolvasása után tisztább fogalommal birand vallásáról, mint az, a ki a hat elemi osztályból kikerülve 5—6 féle vallásos könyvet áttanult, s ha vallása felől kérdezik, azt mondja: én keresztyén katholikus (ha ugyan nem római) vagyok. A második kiadás az elsőnél egyszerűbb, de öt lap tartalommal bővebb annál és pedig igen hasznos 5 lappal, mert azokon a pápista írók szertelenkedései ellen védekezik. s hazugságaikat leplezi le. A hol érzik annak szükségét, hogy a nép vallásos iratot kedvvel fogadjon kezébe, ott lelkésztársaim tegyenek kísérletet a Dráva-Szabolcson káplánkodó derék szerző kis munkájával; ** meg vagyok győződve, hogy az Alföld népes ekklésiái az űjabb 3000 példányt gyorsan elkapkodják s újabb kiadás szüksége áll elő minden jó református ember örömére. Válságos időkben az ilyen munkák fontos feladatot teljesítenek, hivatást töltenek be. Ajánlom lelkésztársaim pártoló figyelmébe. Agodi, református lelkész. * Hála istennek, hogy ez már nem egészen van így. A M. Prot. írod. Társaság az ő népies kiadványaival már sikeresen hozzá tudott férni népünk szivéhez. Tessék azokkal is kisérletet tenni s az eredmény bizonyára örvendetes leend. Szerk. ** De ne csak azzal csupán, hanem az írod. Társaság népies kiadványaival is. Szerit.