Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-12 / 28. szám

ség. Sürgették már többen, sürgettük magunk is az evangéliumnak hitteljes hirdetését, a vallástanítás intensivitását, vallásos estélyek és felolvasások tartását, ifjúsági és legény-egyletek szervezését, a népies iratoknak s főként a szent írásnak terjesztését; de ha én mindezeken végig gondolok, úgy tűnnek fel előttem e követelmények, mint csak részei egy egésznek; mint egyes sugarak, melyeket egyesíteni s egy bizonyos pontra kell irányozni, hogy hatásuk teljes s az általuk elért eredmény maradandó legyen. S ha ezt a pontot keresem s végig tekintek a keresztyéni élet főbb mozzanatain, lelki szemeim a keresztyén családban találják azt fel. Ez az a biztos, kiemelkedő pont, a melyre ha sikerül feltűznünk az evangélium szent lobogóját, mint villámhárító fog az szolgálni a jövendő minden viharai között. A család alapját képezi az államnak; nemcsak az által, hogy az elmulók helyett új generatiót hoz elő, de erkölcsi tekintetben is; a csa-Iád levén az a forrás, a melyből a felnövekedő új nemzedék jövendő életének erőit, érzelmeit, indulatait merítheti legelső sorban. De a család képezi alapját az egyháznak is. Ez van hivatva arra, hogy tagokat neveljen az egyház számára s hogy minő tagokat nevel, az az ő minőségétől függ csupán. Sokszor és sokan panaszolták már egyházunk tagjainak egyháziatlanságát s közönyösségét; kiveszését annak a régi generációnak, mely törhetetlen hűséggel ragaszkodott evangéliumi egyházához s a mely hűségét szent hevülettel s bámulatra keltő áldozatkészséggel bizonyította meg. S a panasz nem is alaptalan, mert bizony csak itt-ott akad egy-egy, ki az ősöknek e nemes erényeivel birva áll egyháza ügyei mellett; a nagy többség, bár egyházunk tagjának vallja magát szájjal, de hogy érte hevüljön, vagy épen áldozatokat hozzon, azt ne kívánja tőle senki. S mi az oka ennek a sajnálatos tüneménynek, főként pedig a szemünk előtt s velünk együtt felnövekedett fiatal generáció tagjai között? Talán okául lehetne felhozni bizonyos tekintetben a kor általános hangulatát; az élet megváltozott viszonyait; a megélhetés fokozódott nehézségeit; de én azt hiszem, hogy ha ezek okokul tekinthetők is bizonyos mértékig, valójában azonban csak egy megelőző oknak szükségképeni okozatai. A valódi okot ón a családnak sajnálatos megváltozásában látom. Abban a megváltozásban, a mely mellett eltűnt abból a tiszta evangéliumi vallásosság, eltűnt az a tiszta levegő, mely a régi keresztyén családot körüllengte s életet, tenyészetet adott a hitnek, a szeretetnek, a reménységnek s minden szent erényeknek. Abban a megváltozásban, a mely mellett a szülők nem állanak gyermekeik előtt nemes példájukkal, hogy legeltetnék őket az örök élet vize által öntözött, kies mezőkön, szivökbe csepegtetnék az örök életre vezérlő fenséges igazságokat, ápolnák a fejlődő lélekben a hithűséget, áldozatkészséget. Abban a megváltozásban, mely mellett az egyedüli törekvés az élet anyagi oldalának biztosítása; előkészítés azokra a küzdelmekre, melyeket a felnövekedő nemzedéknek testi fenmaradása érdekében meg kell harcolnia, s a mely mellett a léleknek, mint vallásos léleknek szükségletei legnagyobb részben figyelmen kívül hagyatnak. Abban a megváltozásban, hogy az életbe kilépő generáció a családból csak az anyagi megélhetéshez többé-kevésbbé megszerzett erőket viszi magával, de a melyek mellett az ifjúi lélek rideg, önző marad s nélkülözni kénytelen a hitnek édes biztatását, a vallásnak megnyugtató, kibékítő, erőt adó vigasztalását, a magasabb, szentebb s nem csupán földi érdekekért lelkesítő hatalmát. Valóban elszomorító az a lelki ridegség és elfásultság, mely intelligens ifjainkon uralkodik; az a lenéző kicsinylés, melylyel a vallásról s az egyházról nyilatkoznak; a hitetlenségnek, közönyösségnek ós latitudinarismusnak az a keveréke, mely mérgét ráereszti mindenre, a mi földi s mennyei egyaránt. S valóban elszomorító az a nyegleség s elvaduitság, a mely népünk gyermekeiben napról-napra fokozódik; az a tiszteletlenség, mely beszédeikben s tetteikben nyilvánul a vallás s annak szolgái iránt. S valóban elszomorító az a tudatlanság, mely magasabb s alacsonyabb sorsú ifjainknál egyaránt feltalálható a vallás igazságai, az egyház élete, szervezete, céljai s feladata tekintetében. Fent és alant kiveszett az ifjúság lelkéből a vallás GS 9JZ egyház iránt való szeretet, az annak ügyei iránt való érdeklődés s az annak támogatására szükséges önzetlen áldozatkészség. Helyét elfoglalta a tudatlanság, a közöny és a hitetlenség, pusztítva, rombolva a szent dolgokban s nyomorúságos vegetációra kényszerítve egyházunkat. S ennek okát ne keressük másban, mint csak a keresztyén családi élet elmúlásában. Mert mit is várjunk azoktól a gyermekektől, kik a hitetlenség vagy legjobb esetben is a közönyösség légkörében növekednek fel, s mit várjunk az ilyképen felnőtt, lelkében megmérgezett és elfásult nemzedéktől, a mikor családot alapít?! A szülők élete alapja leend gyermekeik életének s az egyszer megmérgezett élet csak hasonlót hozhat létre. Ila sikeresen akarunk azért munkálkodni, erőinket a keresztyén családi élet visszaállítására