Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-05 / 27. szám

Be kell vallanom, az egyházak ma közreműködés és hatás dolgában túl gyengék, kevés kivétellel elvilágiasodtak, vagy már csak a fellegvárakból dörögnek. Már ezért is jó az egvhaz hatalmának az állami működés köréből barátságos kiválasztása, hogy ezáltal visszatérhessen eredeti rendeltetéséhez, visszahivassék mintegy azon szent mezőre, melyen szivekkel és lelkekkel való foglalkozás még ma is nagy áldás egyházakra, lelkészekre, hivekre nézve egyaránt. Majd ha a keresztyén egyházak lelkészei meghallják, megértik és átérzik a Megváltó parancsát: legeltesd az én nyájamat; nem uralkodásban, hanem szolgálattételben.; nem hatalmaskodásban, hanem meghódolásban — fogják népük élén szerezni az Úr kegyelmét; — majd ha közel és szives viszonyba lépnek az Ür népével és átérzik az Úr szavát: »ingyen adok az élet vizéből, ingyen vegyétek, ingyen adjátok« s oly berendezést nyer minden egyház, hogy a nép szellemi vezetői nagyobb anyagi gondok puszító súlyától menten csakugyan ingyen fogják a hivő nép közt az Urat szolgálni s a Megváltó önfeláldozó példája szerint szeretni fogják jó atya módjára a könyörülő szeretet melegével az elhagyottakat és üldözötteket s templomban és iskolákban, miként a közéletben evangéliumi fényt fognak e tudatlanság homályában és a bűnösökre árasztani, hivatásukat és dicsőségüket tehát Isten országában, önfeláldozó szolgálattételben, mindhalálig hűségben fogják keresni: akkor szennytelen lesz s magasan fog lobogni a szent zászló, s porba fog tiportatni a vörös zászló, melyet nem az idő, nem a civilizáció, nem a megátalkodottság és istentelenség, hanem a hivatását be nem töltött egyház emelt öntudatlanul is magasra, tehát győzelemre előre. Térj haza tieidhez. Ily haza-küldő és haza-térítő ez a törvényjavaslat. Ép ezért is már és főleg azért üdvözlöm én azt. (Élénk helyeslés.) Megvallom végül, hogy e törvényjavaslat, illetőleg az egyházpolitikai törvényjavaslatok törvényerőre emelésével következményeiben beláthatatlan válság elé vitetnek, kivált az evangéliumszerű egyházak. A mult század igényeihez mért javadalmazású lelkészek sovány jövedelmüknek egy negyed részétől megfosztatnak, a híveknek áldozatkészségéből élő egyházak ezen forrásoknak sok helyütt elvesztése felett némi kis mérvben aggódnak. S mégis ... az Úr nagyobb válságokon is keresztül vezette a századok viharaiban küzdő és szenvedő egyházakat. Élve maradtak. Küzd majd most is, és mentő eszközül az egyház a stólamentes ingyen szolgálatot fogja behozni és ezzel szívélyesebb lesz a viszony az egyház és lelkészek között; az állam által igénybe nem vett időt a lelkészek az egyház javára fogják értékesíteni; az állam pedig századok sokszor égető csapásai folytán sem marad el és a hű munkás sűlyos veszteségeit a többiek arányában fogja majd itt is előbb vagy utóbb kárpótolni. A törvényjavaslatot tehát azért, mert abban nem lépi át a maga jogos és természetes határait az állam, meghagyván az egyházaknak is azt, a mi hivatásuk szerint az övék, érintetlenül; mert abban az eddigi kiváltságoknak az egyházaktól elvonása által megvonja e két hatalom közt a jogkört, s ezzel külön válva és ép ezért barátságos módon teszi lehetővé a közreműködést; mert abban a családi életet alapító házasság kötésénél és a bíráskodásnál is a jogegyenlőség és testvériség nagy elvét alkalmazza ; megteszi pedig ezt előnyadás nélkül, akár az állam, akár az egyház javára ; mert azzal megadja az egyháznak a lehetőséget Isten országának e földön hivatásuk és tetszésük szerint teljes erővel terjesztésére; mert ezzel nem vészhozó, hanem áldásos következményeknek lesz előidézője, a polgárság összesége békés összeolvadásának és szeretetteljes egyetértésének megindítója, a részletes tárgyalás alapjául most is elfogadom. (Élénk helyeslés.)* külföld. A francia protestantismus történetéből. (Folytatás.) Még azon évben, 1715. aug. 2l-én néhány szegény fiatal predikans gyűlt össze, Antoine Gourt, még csak 20 éves ifjú vezetése alatt, egy elhagyott kőbányában a Languedoc egy kis vára mellett, azzal a tervvel, hogy a protestáns egyházat romjaiból fölépítik; és megtartották a Désert (puszta) első zsinatját. Visszakövetelni elvesztett jogaikat, helyre állítani az isteni tiszteletet, az egyházat újra szervezni, a protestánsok között hatalmas szövetségeket hozni létre: ez volt a mű, melyet Istenben megkezdett. Az ő lángesze, megértette, hogy a protestantismus megmentésére nem elég a templomokat rendezni, hanem papi kart is kell szervezni. Az ő kéréseinek és áldozatkészségének köszönhető a Lausanne-i Seminarium, mely egy évszázadon át látta el papokkal Francziaország templomait. Nem annyira tudományt kivánt ő a lelkészektől, mint inkább a »puszta« szellemét, a szentséges türelmet, az előre látó, okos, hősies és különösen vértanúi szellemet, halálmegvetést. E magasztos szellemtől áthatva, hányan lettek vértanúi üldözött vallásuknak! De szent haláluk új embereket ösztönzött e hivatásra és Antoine Gourt elmondhatta egyik legkedvesebb tanítványának kinzatása utáni napon hogy: > e haláleset a helyett, hogy csüggedést okozna ifjaink között, ellenkezőleg csak lángolóbbá teszi buzgóságukat. Nincs szebb az érzelmeknél, melyeket kifejeznek, és a mi leginkább bámulatra méltó,- az, hogy e halál óta két új hívünk jelentkezett*. Törvény által kizárva, mint a száműzöttek, éltek hazájukban a franczia protestánsok s oly vallásos hősiességet tanúsítottak, melyet semmi sem győzhetett le. Arra voltak ítélve, hogy ne legyen családjuk, ha csak nem római szertartás szerint házasodtak meg. De megtagadták az engedelmességet a törvénynek és házasodtak, emelt fővel tűrték a megaláztatást, melylyel e méltatlan törvénykezés illette őket. Minden működésből kizárva, minden hivataltól megfosztva, kénytelenek voltak semmik sem lenni a hazában, melyet oly híven szolgáltak. Majd midőn az üldözés újból megindult, a vérpad és fogság kínjait és szégyenét tűrték, törhetlen bátorsággal, zúgolódás nélkül, lelkiismeretük szabadságáért. A constance-i torony kriptájában a fogoly hugonotta nők e szót vésik a kőbe: »Resistez«, melyben az egész protestantismus lelke van kifejezve. Igy éltek a protestánsok egy egész század hosszú