Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-14 / 24. szám

Ezért óhajtandó, hogy a református egyháznak minden tagja érezze, hogy az egyházat szeretni nem annyit tesz, mint szeretni a párnát, melyre a nem fizetés szabadalmával leheverhetünk, hanem szeretni azon egyházat is, mely akkor is legyen, midőn mi már többé nem leszünk és nem működhetünk. Ez irányelvből kifolyólag nézetem szerint átalakulásunkat nem csak anyagi, hanem erkölcsi alapra is szükséges fektetni. Ez alatt azt értem, hogy a lukma fedezésére szükséges pénzt oly osztályozással eszközöljük, hogy a különböző néposztályok között érdekközösséget teremtsünk az által, hogy a jobb módúak birtokaránylagos áldozataik által a szegény néppel egyesüljenek, hogy a szegénységhez testvérileg leszállva, azt hozzá testvérileg felemeljék; tekintsék a jobb módúak magukat mintegy az egyházcsalád elsőszülötteinek, kiknek kötelességük gondoskodni szegényebb testvéreik felsegéléséről, tekintetbe véve azon körülményt, hogy noha legtöbb egyházban a szegénység a többséget képezi, még is rendszerint a jobb módúakat választják presbytereknek, e bizalomért hálából a jobb módúak áldozatkészségük által eszközöljék, hogy a szegénysorsú lukma-fizetők ezentúl kevesebbet fizessenek, a nélkül, hogy a lelkészi vagy tanítói fizetés csonkulást szenvedjen. És ez maguknak a jobb móduaknak áll érdekében. Avagy ki volna közöttünk, ki magát azon hiedelemmel áltatná, hogy ha minden jobb módú református emberrel tíz szegény ember áll szemben mint ellenség, ki az egyház iránt a nagy teher miatt idegenséggel viseltetik: mi magunk, mi gyenge erőtelen töredék, a jövőnek annyi fenyegető vészei között reform, egyházunkat fentarthatjuk-e? Ez indokból halaszthatatlannak tartjuk az aránylagos teherviselésnek életbeléptetését. Nézetem szerint két módon lehetne ezt életbe léptetni. Egyik mód volna a gyülekezet tagjait vagyonuk arányához képest több osztályba, öt vagy hat osztályba sorozni s osztály szerint a kivetést eszközölni. Másik mód volna a lukma értékét pénzzé számítva, az összeget adó forint után annyi százalékban kivetni, hogy a lukmával egyenértékű legyen. Ily kivetéssel a vagyonosabbakra több teher hárulna ugyan, mit azonban ők könnyen kibírnak. És ne felejtsék el a vagyonosabbak, hogy a magyar nemesség, mely 1848 előtt semmi adót nem fizetett, 1848-ban önkényt vállalta el az adózást, és 1848 előtt is több jeles hazafiak, mint Deák Ferenc, gróf Széchenyi István, Kossuth Lajos, Bezerédy István és példájuk után mások is, önkényt vállalták el birtokaik után az adófizetést, a földesurak pedig lemondtak a robot és dézsma jogairól, hogy a veszélyben \ levő hazát megmenthessék, és részben ez áldozatkészségnek köszönheti az ország jelen virágzó állapotát. Mely dicső példák méltók, hogy azokat a vagyonosabb reformátusok is kövessék, midőn ez idő szerint ez az egyedüli eszköz, mi által az egyházak virágzó nagyságra felemelkedhetnek. Ide tartozik még azon aggodalmas tapasztalat, hogy a nép több helyen el van adósodva, még pedig oly nehéz kamatok mellett, melyeknek fizetését jó években kibírja, de a mostoha évek tönkre teszik. A népet ezen mardosó uzsora rettenetes körmei közül csak olcsón kamatozó pénzzel menthetjük meg. Az egyháznak legnagyobb tőkeereje a népben fekszik, ez az egyházépitménynek alapzata és oszlopzata, már pedig mindnyájan, kik a nép közt forogtunk és forgunk, kik annak életmódját és viszonyait ismerjük, borzadva tapasztaljuk, miként az uzsoráskodás rettenetes súlya alatt a nép évről-évre szegényedik. E bajon talán úgy lehetne segíteni, hogy az egyházkerület olcsó kamatra kölcsönözne pénzt az egyházaknak, azon engedménynyel, hogy az egyházak az olcsón kamatozó pénzt saját egyháztagjaiknak kölcsön adhassák. Az egyházkerületnek több százezer forint tőkepénze jelenleg a magyar földhitelintézetnél van elhelyezve, mely pénzt a földhitelintézet csekély kamattal kezel. Ha az egyházkerület az egyházaknak négy vagy öt százalékos kamatra adna kölcsön pénzt, de egyúttal engedélyezné, hogy az egyházak ezen pénzt saját egyháztagjaiknak kölcsön adhassák oly módon, hogy azon földbirtokos, kinek földjére az adósság betáblázva lett, jutalmul a kölcsönpénznek egy részét öt százalékos kamatra kaphatná, a többi pénz pedig hét vagy nyolc százalékos kamatra adatnék kölcsön más egyháztagoknak: ily kölcsönzés által nyerne az egyházkerület négy vagy öt százalékos kamatot, az egyházak hasonlóan két százalékot nyernének, a mellett nyerne a nép, mely az olcsóbb kamatú pénzzel drágább kamatú adósságait törleszthetné. Ekkép az egyházak eljuthatnának az anyagi jólét azon állapotára, hogy a lukma megváltására vonatkozó költségeket könnyebben fedezhetnék. Haraszti. Kármán Lajos, segédlelkész. Másik szó az egyházi terhek könnyítésének kérdéséhez. Felolvastatott a felsőbaranyai hegyvidéki kör lelkészértekezletén. II. Mind szép ez fiatal barátom — mondják tán a tisztelt értekezlet idősb tagjai is — kikben a lelkesedés ifjú tüzét az élet szomorú tapasztalatai már kioltották — ámde a hívek az anyagi áldozatot nem birják el. A fentebbiekből kifolyólag még ekkor sem a csoportosítás igénybevevését ajánlom. Vájjon mit hát ?! Olyan elvet, melyet meglehet egyedül vallok, de őszinte meggyőződésből és ez az. hogy mondjon le ez egyház iskoláiról, kérelmezze azoknak átvételét az államtól, mert inkább legyen erős egyház magában, mint egyház és iskola, de mindkettő gyenge, hivatásuk betöltésére képtelen. De hisz a prot. egyház az iskolával elválhatatlanul össze van forrva s az iskoláról lemondani annyi, mint magát az egyházat megölni, hangzik mindenfelől fentebbi nézetemre az ellenvetés. Én is tudom kérem, hogy a prot. egyházból mindjárt már kezdetben kinőtt az iskola, ez volt századokon keresztül a legnagyobb erőforrása s a leghatalmasabb eszköz kezében; de jól értsük meg a dolgot, a prot. egyház első sorban mégis csak nem iskola-