Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-07 / 23. szám

Károly tarnóczi lelkészt választották meg. — Szigdhy Lajos eperjesi koll. főgimn. tanár junius 2-án a kolozs­vári tudományegyetemen a történelem és magyar iro­dalomból »summa cum laude* kiállott szóbeli vizsga s nagyajtai Cserei Mihály élete és históriája című értekezése alapján bölcsészettudori oklevelet nyert. — Petri Mór zilahi ev. ref. főgimnáziumi tanár s a »Szilágy* szerkesz­tője a budapesti egyetemen a magyar nyelv- és irodalom­történetből bölcsészettudori oklevelet nyert. — Dr. Pác.3 Lajos sárospataki főgimn rendkívüli tanár a német és francia nyelvből, irodalomból és bölcsészetből a budapesti egyetemen tanári oklevelet szerzett. * Az ág. evang. egyház zsinata negyedik ülés­szakra június 7-én Budapesten, a Deák-téri ev. díszterem­ben ül össze. Előző nap, junius 6-án délután 4 órakor zsinati előértekezlet fog tartatni, az első ülés 7-én délelőtt 10 órakor kezdődik. Főbb tárgyai lesznek : az egyetemes gyámintézet és az egyházkerületek kikerekítése. Ugyancsak 7-én délelőtt 8 órára Trsztyénszky Ferencz ideigl. elnök egyetemes lelkészi értekezletet hivott össze az értekezlet irányelveinek megállapítása s a végleges megalakulás céljából. * A papi javak államosítása. Régi dolog, de min­dig új marad, hogy actio reactiot szül s a reactio heve növeli az actio erejét. Mióta az egyházpolitikai javaslatokat a klerikális-feudális reactio a főrendiházban megbuktatta, a liberális actio is erősebb hangokat kezd itt-ott megütni. Most már nemcsak a radikális sajtóban és a radikális pártokban, de a törvényhatóságok tanácstermeiben is föl­hangzik a merész szó: szekuralizáljuk a papi javakat. Maros-Tordamegye legutóbbi közgyűlése öt szó híján egy­hangúlag elfogadta az erre vonatkozó indítványt s a törvényhatóságok között köröztetni fogja határozatát. — Nem helyeseljük az ily radikális törekvéseket, bölcsebbnek tartjuk annak az erő-aránytalanságnak kiegyenlítését, mely az oszlopos egyházak között fennáll s melyet egyik első­rangú politikusunk legutóbb is bolond helyzetnek nevezett. * A népies vallásos iratok terjesztésére igen célszerű módot választott Oláh Antal öcsödi lelkésztársunk, ki a prot. irodalmi társaság »Koszorú« című népies kiad­ványaiból Hornyánszy V. bizományosnál 10 frt ára füzetet rendelt meg az iskolás gyermekek számára vizsgálati jutalom-könyvül, A »Koszorú« füzetei erre a célra nagy­részt alkalmasok lévén, az ily megrendeléssel kettős célnak teszünk szolgálatot: terjesztjük a társaság kiadványait és jó olvasmányokkal látjuk el a tanuló ifjúságot. A köve­tésre méltó jó példát melegen ajánljuk az iskolai elöljárók, felügyelők és tanítók pártoló figyelmébe. * Budapesti theologiai akadémiánkon az évzáró kolloquiumok junius 14 első napján, az évzáró vizsgálatok junius 15. és 16-ik napjain fognak megtartatni. A theolo­giai alapvizsgálatok szeptember 5-én, a tanítóképesítő vizsgálatok szept. 3. s következő napjain lesznek a duna­melléki egyházkerület nagykőrösi tanítóképezdéjében. * A gyermekek vallása és a zsidó vallás recep­ciója ügyében készült törvényjavaslatokat az igazságügyi bizottság is letárgyalta és jelentéseit május 31-én terjesz­tette a képviselőház elé. A gyermekek vallásáról szóló jelentést Mutuska Péter, a zsidó recepcióról szólót Nodeczcy János szövegezte. A bizottság a gyermekek vallásáról szóló törvényjavaslatban visszaállította az eredeti rendel­kezést, hogy a vegyes vallású házasfelek az esküvő előtt tartoznak megegyezni születendő gyermekeik vallásos nevelése felett. * Az új református templom Budán. A Fazekas­téren javában épül az impozáns ref. templom, mely go­thikus kupola-építmény, és a külső szépség, mint a belső berendezés tekintetében félül fogja múlni a három év előtt épült debreceni református templomot. Maga az egész templomépület pillér-lábazaton áll. Az építésnél szem előtt tartották az 1838-iki vízállást. A templomot oly magasan építik, mint a ferencvárosi templom, s az egész épü­letet egy méter magas díszes fallal veszik körül. A tem­plom ezer lélek befogadására épül, homlokzattal a Duna félé. A Duna felé néz majd egy 64 méter magas torony, melyet nyers téglából építenek, tetejét pedig nem bádog­gal. hanem cementvakolattal fedik be. A második torony 54 méter magas lesz s szintén a Duna felőli oldalon. Itt lesz a főbejárat is. Az ablakok díszes majolikából lesz­nek keretezve, az ablak táblái pedig pompás üvegfesté­szeti munkák lesznek. Az Úr asztalát, eltérőleg más tem plomoktól, a templom közepén állítják fel díszes karrarai márványból, míg a padok faragott tölgyfából készülnek majd. Lesz díszes orgona-karzat. A torony-órákat villany­világítással fogják ellátni. Mindkét toronycsúcsra hatalmas érckakasok jönnek. Az egész íemlpomot diszes majolika­cseréppel fedik. Télen a templom fűthető lesz. Az egész építkezés, mely a berendezéssel mintegy százötvenezer forintba kerül, a jövő év augusztus elejére készül el, a midőn nagy ünnepélyek között szentelik fel. * Tanítók albuma az ezredéves kiállításon. E cím alatt Vaday József békési ref. tanító, a »Tanügy* című derék szaklap szerkesztője, egy impozáns album összeállítására és kiadására vállalkozott. Az albumnak az a hivatása, hogy a tanítói pályán működő férfiak és nők arcképét és életrajzát a millenium alkalmából megörökítse. A mű egyelőre ezer arcképre van tervezve s ebből az idén mintegy háromszáz fog megjelenni. A fényképek Divald műtermében fognak készülni. Előfizetési ára 9 frt, miből 3 frt előre beküldendő. Közölve lesznek benne az állami, egyházi és községi jelesebb elemi és polgári iskolai tanítók és tanítónők arcképei. A Békésen megjelenő »Tan­ügy* junius 1-i száma részletes tájékozást nvujt az albumra, vonatkozólag. * Oklevél megsemmisítés. Jablonszky Alajos székesfővárosi tanító tanítói oklevele (melyet mint nagy­récsei r. kath. kántortanító, a nagy-kőrösi ev. ref, tanitó­képezdében 1877. márc. 20—23-án tett képesítő vizsgálat alkalmával nyert), elveszvén, főt. és méltgos Szász Károly dunamelléki ev. ref. püspök úr 727. sz. a. 1894. május 24-kén kelt engedélyével, 361. oki. sz. alatt f. évi május 26-kán másod példányban a nevezett részére kiállíttatott,

Next

/
Oldalképek
Tartalom