Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-07 / 23. szám

külföld. Liberalismus és klerikalismus a francia róm. kath. egyházban. Érdekes, a magyarországi egyházpolitikai vitákkal sok tekintetben analóg, s ránk nézve igen sok tanulságot magában rejlő küzdelem indult meg a napokban a francia római kath. egyház kebelében, melv ha az ellentétek békésen ki nem egyenlíttetnek, illetőleg ha a klerikalismus a rnaga merev felfogásából nem enged, könnyen egy kisebb kaliberű schismára vezethet. Franciaországban a római egyház hatalma és mindenható törekvése sohszor megtört a felvilágosodott és liberális szellemű férfiak akaraterején, minélfogva többször engedni volt kénytelen merev felfogásából, mit eléggé bizonyít az egyházpolitikai kérdéseknek (polgári házasság, állami anyakönyvvezetés, papi dominiumok secularisátiója stb.) a francia közlemény által az állam javára történt eldöntése. A legutóbbi időben ismét oly jelenség merült fel a francia pápás egyház életében, mely — ismerve a római egyház traditionális conservatismusát, s ezzel szemben a felvilágosodott egyházi és világi férfiak liberálismusát — erős és heves küzdelem szemlélésére hívja fel az egyházi mozgalmakat érdeklődéssel kisérő egyének figyelmét. Arról van nevezetesen szó, hogy a klerikális párt canonisálni, szentté avatni akarja inkább talán a túlbuzgó patriotismus érzelmétől vezéreltetve, mint egyházi és vallási érdemeire való tekintetekből, nemzeti hősét, a hajdani Franciaország megmentőjét, d'Arc Johannát. Természetesen, a felvilágosodás szabad emberei erős oppositiót képeznek az egyház eme törekvésével szemben, d'Arc Johannában csak a hazaszeretet eszményképét, s nem egyszersmind bűntől, vagy akár csak hibától is ment életű szent nőt látván. Megadják neki azt a tiszteletet, melyet mint nemzeti hősnő az angolok kiűzésével magának megszerzett, de ennyi elég, és tovább menni — szerintök — nem lehet, nem szabad. Két párt alakult d'Arc Johanna érdemeinek méltatása céljából, mely két pártnak küzdelme és tusája épen olyan érdekes, s a francia közvéleményt élénken foglalkoztató, akár csak nálunk a liberálisok és klerikálisok harca. Történelmi betekintéssel biró, s az egykori eseményeket figyelemmel kisérni tudó egyének azonnal beláthatják, hogy d'Arc Johanna szentté avattatási tényével, feltéve hogy az csakugyan bekövetkezik, nem elég óvatosan és nem elég körültekintéssel járt el a római egyház. Hiszen d'Arc Johanna életének minden mozzanata a papság és az erőszakoskodó római egyház elleni küzdelemről tesz tanúbizonyságot! Attól a perctől fogva, midőn elhagyta falucskája határait, s amaz állítólagos isteni ihletéstől hazája megmentését célzólag megragadhatott; attól a pillanattól, midőn fölcserélte egyszerű otthonát a katonákat lelkesítő bolyongással, attól fogva, a mint a felsőbb ihletés birtokában érezve magát, a király elé volt járulandó : minden akaratának a papok állottak útjában, úgy bánva vele, mint esztelen rajongóval, megvetve és kárhoztatva tőlök, de lebilincselten hallgattatva a nép által. S midőn a sok hányattatás és szenvedés után, melyek által magára vonta a király figyelmét, bebocsáttatást nyert VII. Károly udvarába: akkor is magok a püspökök;

főpapok, theologiai doktorok, és a szegény (!) szerzetrendek dúsgazdag főnökei voltak azok, kik minden áron el akarták róla terelni a király érdeklődését. S hányattatásteljes életét befejező halála alkalmából vonakodtak megadni az egyház papjai a kiszenvedett testnek az utolsó végtisztességet, nem elégedve meg azzal, hogy egész életén keresztül üldözték őt! Ebből a szempontból tekintve d'Arc Johanna élete folyamát, méltán a martyromság példányképének vehetné őt a fr. pápás egyház. Vértanuja volt ő nemcsak az egyháza által beléoltott fanatismusnak, és a csodás elem iránti rajongásának, hanem vértanuja volt honszerelmének és azon eszmének is, hogy felsőbb sugallat és kijelentés folytán ő van hivatva a veszélyben forgó hazát megmenteni. Az ^istentelenek pártja«, mint a hogy a klerikálisok a liberálisokat nevezik, azonban d'Arc Johannában csak a honszerető nőt, a bátor harcost tiszteli. Körülveszik őt bámulattal, csodálattal, emlékét gyöngédségben és tiszteletben tartják, de mint szentet tisztelni és segítségül hívni nem akarják. Szivesen beleegyeznek abba, hogy tiszteletére évenként május 2-án nagy nemzeti ünnepség tartassék, mert ezen ténynyel a fr. nemzet hazafiúi, s nagy emberei emlékei iránti tartozó kötelességének tesz eleget, de azt;

hogy hozzá, mint szent asszonyhoz, könyörögjenek, a fanatikus patriotismus és a vallásos tisztelet túlvivésének és túlhajtásának tartják. Az úgy az utóbbi napokban immár a fr. parlament színe elé került. Ma még csak a kezdet stadiumában van, a mennyiben a két párt között kardmérkőzésre nem kerülhetett a dolog. A képviselőház nevezetesen kiadta az ügyet egy bizottságnak, melynek élén a felvilágosodott Fáber József senator áll. Ezen, a dolog természet szerinte nagyobb részben liberális pártiakból álló bizottság véleményes javaslatot készít és terjeszt a képviselőház plénuma elé a nemzeti hősnőnek évenként rendezendő országos emlékünnepély megtartása iránt. Fáber József senator a maga jelentésében igen érdekes nyilatkozatokat tesz: Inkább a nemzeti ünnepek számát kell emelni, mint a szentekét, mivel azok, mint a honszeretetre lelkesítő példák, hatalmas nevelési eszközök is egyszersmind, míg a szentek számának szaporítása és növelése magát a vallásosságot is inkább csökkenti, mint emeli, nem lehetvén teljes bizonyossággal föltenni és állítani a szentté avatandó egyénről, hogy élte egész folyamán át bűntől teljesen ment lehetett és volt is. A nemzeti ünnep tartása mellett szól — mondja ugyancsak ő tovább — az is, hogy országos, nemzeti ünnepünk