Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-06-07 / 23. szám

Viszhang Alsó-Baranyából Felső-Baranyába, A »Protestáns Egyházi és Iskolai Lap* mult évi folyamában Ágodi és Turi Lajos felső-baranyai lelkészek, egyrészt az ottani aggasztó egyházi viszonyokat ismertetik, másrészt nézetüket közlik, hogy minő eszközökkel lehetne ez aggasztó állapotot megszüntetni. Az aggasztó állapotot azon körülményekből következtetik: »Ha a népnek bármi teherkönnvebbülésre nvilik kilátás*, hogy ezt az embertelenül súlyosan terhelt alsóbb néposztály alkalom adtán meg is fogja ragadni: a felől ne kételkedjék senki sem. Hogy azok a nagyszámú egyháztagok, kik templomba soha, vagy felettébb ritkán járnak, a vallásszabadság kimondása esetén, a könnyítésre adott bármely legcsekélyebb alkalmat fel fogják használni, az több, mint bizonyos és hogyha a kényszer lánca csak egy kapocscsal tágul is, menekülni igyekvendenek: azt már maguk sem titkolják. Népes, fényes, intelligens és rendezett anyagi viszonyú egyházainkban a felekezetnélküliség farkasa kevés prédára fog szert tehetni, kiváltképen ott, a hol az egyházi törzsvagyon, kegyes alapítványok és birtokaránylagos egyházi adózás gazdagnak és szegénynek könnyebben elviselhetővé teszik az eddig sem nehezen hordott egyházi adózást. Ámbár az is tény lesz, hogy evangélizáció nélkül és lelkipásztori ^rászolgált* bizalmatlanság fejében a törzsvagyon jövedelme csökkenni, a kegyes alapítványok sora bezáródni fog, a nyáj pedig már is fogy és erősen várja az alkalmat a széledésre, egyfelől a törvényesítendő nazarénizmus és baptizmus, másfelől a felekezetnélküliség táborába.« Az aggasztó állapot megszüntetésére nézve pedig remediumul ajánlják, hogy a lelkészek tanítsák a vallást, gyakorolják jól a pásztori gondozást és az egyházi fegyelmet, a vallás és erkölcsszabályait vegyék figyelembe, s különösen a birtokaránylagos fizetést léptessék életbe. Alsó-Baranyában a viszonyok több tekintetben hasonlók. Itt is mint Felső-Baranyában meg van az aránytalan kivetés és lukma fizetés, talán némely helyen még a közalap is aránytalanul van kivetve. Azonban ugy tetszik, mintha a sötét fellegek kezdenének oszolni, mintha kiderülne az ég, és a pirkadó hajnal beragyogna, minthogy tudomásom szerint Alsó-Baranyában némely egyházban maga a presbyterium hozza javaslatba a birtokaránylagos kivetést. A nazarénizmus, ha toborzott is híveket, de az utóbbi időben mint örvendetes jelenség felemlíthető, nemcsak hogy nem szaporodnak, de inkább fogynak. Ehhez képest ha van elég ok az aggodalomra, de van elég biztató és vigasztaló ok is, szintúgy a jelenben mint a mültban, melyeket a reformáció-történelem fényes lapjaiból meríthetünk, melyek e szózatot hangoztatják felénk : Mitől féltek kicsiny hitűek ?! A reformáció történelme nyújtja nekünk azon aranyfonalat, azt a szilárd alapot és biztosítékot, hogy a rajta épített alkotmány ledönthetetlen erős, minélfogva a jövőbe bizalommal tekinthetünk. Tudjuk ugyanis, hogy az 1523-ki budai országgyűlésnek 54-ik cikke szerint: »a lutheránusok és pártfogóik, mint nyilvános eretnekek s a boldogságos Szűz ellenségei, fej vétellel és jószágkobzással büntettetni« rendeltetnek. E törvény alapján II. Lajos király 1524-ben parancsot küldött a törvényhatóságokhoz, mely szerint Luther iratai országszerte felkerestetni és elégettetni, ezen munkáknak nemcsak terjesztői, hanem olvasói is jószágaik elkobzásával fenyegettetnek; és hogy valamennyi lutheránus az országból kiirtassék, e végre bárhol találtatnak, nemcsak az egyházi, hanem a világi személyek által is szabadon eifogattassanak és megégettessenek. Emlékezzünk vissza Belgiojoso Barbiano Jakab kassai főkapitányra, ki 1604. január 6-án Budolf parancsából a kassai főegyházat, mely a helybeli protestantizmusnak imaházul szolgált, fegyveres kézzel elfoglalta, és a káptalannak átadta, s valamennyi evangélikus lelkész kiűzetett a városból. Ismerjük Pázmán Péter műveit, ki inkább akarta, hogy pusztuljon el az ország, mint protestáns templomok emelkedjenek. Hát Draskovics, ki kardja markolatához nyúlt gyűlés alkalmával s örök ellenségeskedést esküdött mindazoknak, kik a r. kath. vallás elnyomására törekednek. Előttünk van Szelepcsényi térítési műve, Kolonics, Bársony és társaik térítési buzgalma. Szelepcsényi mint törvényes ügyekben királyi helytartó maga elé idézte a protestáns lelkészeket, hogy merényleteikről számot adjanak. Megjelent 33, s Majláth Miklós királyi ügyigazgató azon vádat emelte ellenök, hogy nemcsak a katholikusokat általában, hanem az uralkodóház összes tagjait is bálványimádóknak címzik, hogy a szenteket, a boldogságos szüzet, magát a feszületet is gyalázó kifejezésekkel illetik, minélfogva mint az isteni és a földi felségnek sértői büntetést érdemelnek. A bányavárosok ez üldözések miatt I. Leopoldhoz folyamodtak, kinek tanácsosai a folyamodókat Szelepcsényihez utasították, ki 1674. márc. 5-ére valamennyi protestáns lelkészt és iskolatanítót Pozsonyba idézett, s oly alaptalan vádat emelt ellenök, mintha ők a budai basának ígéretet tettek volna, hogy 50.000 tallért kap, ha minél több pápista lelkészt elfogat. Bár a vád alaptalannak bizonyult, mind a mellett kik térítvényt nem adtak magukról, gályarabságra hurcoltattak, és 150 börtönbe záratott. Végre ki ne ismerné Caraffa Eperjesi vérengzését, kiről még Bink történetíró is így ír: »So rühmlich diese Standbaftigkeit des Wiener Hofes den Türkén gegenüber erscheint, so sehr ist es zu bedauern, dass der Glanz der erfochtenen Siege durch die Grausamkeit befleckt wurde, mit welcher der unmenschliche Antonio Caraffa zu Eperjes die angeblichen Theilnehmer einer kaum wirklich bestandenen Verschwörung verfuhr*. Ezen üldözések gyászos szakában voltak állhatatos, nemeslelkü protestánsok, kik a vallásszabadság fényes lobogóját magasra emelték, mint a Bákócziak, Bethlenek, Bocskaiak, sőt Zrínyi Miklós is azt mondta a vallás szabad gyakorlat után esedező protestánsoknak: »én más vallású vagyok, de kegyelmetek szabadsága az én szabadságom, a kegyelmeteken ejtett sérelem rajtam ejtett sérelem.* Hányszor megtörtént, midőn a protestánsok a törvényekre 45*