Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-24 / 21. szám

felső háza, mely bölcs szavait hallotta s vezérletét érezte és a koronás király tőle soha meg nem vont s rája mindig megújuló bizalma, melyek számos legmagasabb kitüntetésekben adott kifejezést, s végre az isteni kegyelem, mely őt oly soká megtartotta s tőle szelleme épségét, ifjúságát e ritka magas korban sem vonta meg: ime egy ilyen életnek méltó jutalma! Most már nem látjuk többé nemes alakját, nem halljuk többé hangját mi sem, a törvénykezés és tanácskozások termeiben, s a tudomány, közművelődés és jótékonyság csarnokaiban, sem magánszobái bizalmas s annyi szeretettől, életbölcseségtől visszhangzó rejtekében; és ti sem kedvesei, a kik hozzá szeretettől zokogva, előtte tisztelettől meghajolva, körülötte seregeltetek, nem látjátok öt többet. Pedig bár fájdalommal láttátok az egykor oly erős törzset derekában megtörni, az egykor oly büszke alakot meghajolva, lelkes és szelid szemei csillagának eleven tüzét kialvóban és bár készen voltatok már a közelgő elválásra, de még is jól esett azt a fehér magas homlokot, a nemesség fényétől tündökölve és az érdemek koszorújával ékesen csak látni még, s mint mély völgyből föltekintve, a havas bérctetőt a lemenő nap glóriájától keresztülsugározva, és nem látjátok többé e testben, e földi világban. De ő lelke nemes tisztaságát, hosszú pályájának érdemkoszorúit magával vitte és letette már Isten trónja zsámolyán, Krisztus lábához — a kiben hitt — s a ki őt Istenének e szavaival fogadta: »Hű voltál mind halálig, neked adom az élet koronáját.« Mi pedig röpítsünk egy sóhajt, egy áldást az elszálló halhatatlan lélek után. Imádkozzunk! A Krisztus kicsinyeinek gondja. II. A második csoportba tartoznak az árvák. Ezt a csoportot ismét két felé kell osztani: a módosabb és a vagyontalan árvák csoportjára. A módosabb árvák vagyonáról a polgári hatóság gondoskodik s ellátásukról is sokszor a kinevezett gyám vagy a rokonok közül valaki. Ezeknél a lelkipásztor és diakónus dolga nem lenne egyéb, mint hogy felügyeljen, hogy a törvénynek mindenben eleget tesznek-e az illetők, a vagyont nem herdálják-e el, ós ha valahol hiányt tapasztal, az illetékes polgári hatóságnál megtegye a kellő lépéseket. De legfőbb dolog mégis a valláserkölcsi nevelés és iskoláztatásra való felügyelet volna. E végből azt a családot, melynél a gyermek van, gyakran meglátogatni, imádkozni tanítani, a gyermeket jó könyvekkel ellátni, a családnál családi áhitatosságokat tartani fontos és szükséges. Sokkal nagyobb gondot okoznak a vagyontalan árvák. Ezekre nézve többféle javaslat lehet. Lehet velők épen úgy bánni, mint az elaggottakkal és munkaképtelenekkel; de ezt a módot magam sem ajánlom, mert nem az a fő dolog, hogy eltartsuk őket munkabíró korukig, hanem az, hogy ügyes, szorgalmas, takarékos, alázatos keresztyén munkásokat neveljünk belőlük. Másik mód lehetne az, a mi sok helyt szokásban is van már, hogy örökbe fogadtatjuk őket valakikkel, és akkor épen olyan felügyelet alatt tartandók, mint a vagyonos árvák. De ez ellen a mód ellen meg az a kérdés szól, hogy hátha nem tudjuk őket elhelyezni? Es még ha eltudnók is, ez a mód akkor sem elégítene ki engem egészen. Mert így elkallódnék egészen a mi drága kincsünk: a szegény árvák. Mert én őket többet érő tőkének tartom a dézsmaváltságnál is. Ezeknek tehát szeretetházat. Azért nem mondom, hogy árvaházat, mert ide kellene azokat is elhelyezni, a kik nem árvák ugyan, de jobb volna, ha árvák volnának. Tehát szeretetházat! De miből, hogyan? Ilát ide is több hit kellene, mint pénz. Mert nagyon kevés pénzből kiáll ám egy szeretetház, ha akkora hit segíti, mint egy mustármag. Példa rá Új-Banovce. De persze ebben nem kalapos kisasszonyokat, meg nyáron is czipőben járó ifiurakat nevelnénk ám, mint a pestiben, hanem jóravaló becsületes hajadonokat és legényeket, Természetes, hogy ilyen szeretetházakat csak nagyobb egyházak tarthatnának fenn magok, a kisebbeknek társulniok kellene, négynek, ötnek, tíznek, vagy a mennyinek. Már most aztán első dolog volna egy kis házacskát és telkecskét szerezni. De ez nem kerülne sokba s esetleg a várostól vagy földesúrtól, vagy gyermektelen módosabb gazdától ingyen is lehetne kapni, vagy legalább olcsóbb áron. Ebbe aztán be kellene ültetni a diakónust, a ki a rendes diakónus is lehetne, vagy külön másikat is lehetne választani, de mindenesetre a fentebb jelzett tulajdonságokkal biró férfiút. Es itt tetszik már ki,-hogy miért kell a diakónusnak kertésznek vagy iparosnak és valami házi iparhoz értőnek lenni. Az elaggottakat és háznál elhelyezett árvákat is jobban tudja így foglalkoztatni, a szeretetházat meg csak így tudja jól vezetni. Mikor ez megvan, akkor aztán belerakni a házba az árva és elhagyatott gyermekeket, a mennyi csak van. Az iskolakötelesek a helység iskolájába járnának tanulni, otthon pedig a leg-