Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-17 / 20. szám

A Krisztus kicsinyeinek gondja, l. Mikor az ember repülőgépet csinál, leül szépen, elgondolja a tervet, aztán lepingálja, megmagyarázza, melyik kerék hova vág. merre fordul, hányat csap a szárny másodpercenként, mennyit emel a hajón egy szárnycsapás, s mikor még egyszer átvizsgálja a tervezetet, olyan tökéletesnek találja, hogy szinte már maga előtt látja, a mint a felhők fölé emelkedik a hajó, s látja, mint változtatja meg ez a gépmadár a földnek ábrázatját. Mikor pedig a kész masinára ráül, szépen a földön marad, a földön, melynek ábrázatja meg nem változik. Pedig ha felszállna az a gép, valóban szárnyakat adna a világnak. Mikor pedig én egyházi törvényeinknek a szegények és árvák gondnokáról szóló negyedik fejezetét (98. és 100. §.) olvastam, szintén úgy láttam, hogy mint iskoláztatja, segíti a gondnok a gyülekezet árváit és szegényeit; milyen pontosan számol bevételeiről s kiadásairól; hogy dagad az esperes szíve, azokat a bizonyos »felvilágosító adatokat« hallván; mily tökéletesek az egyházmegyék által erre vonatkozólag készített szabályrendeletek; hogy kap szárnyra szegény megtépett tollú egyházunk mind ezeknek következtében; hogy emelkedik fel ebből az erjesztő légkörből, melyben most egyebekkel együtt szunynyad, azokba a tiszta, szent lélekkel teljes régiókba; hogy változik meg egész egyházi életünk ábrázatja. . . Mikor pedig a való életet nézem, ezt a semmi költői felszárnyalásnak nem kedvező rideg való életet, hát úgy látom, hogy bizony szépen a földön maradunk mi, és egyházunk ábrázatja meg nem változik. Pedig ha a szóban forgó fejezetben nyilván benne foglalt intézmény sikerülne, valóban szárnyakat adna egyházunknak. És épen ezért, ha a tényleges viszonyokat tekintve a sikernek kevés kilátásával is, de a mindenható Isten erejét tekintve bátor reménységgel hozzá kell fognunk a szegény ügy keresztyén módon való rendezéséhez. Mert a kor intő szava ezt parancsolja. Emlékezzünk csak vissza a reformációra. Az emberek akkor kezdtek nemzeti öntudatra ébredni, s a keresztyén egyház megértette, méltányolta és kielégítette a nemzeti törekvéseket, és ez bizony nem vált kárára sem az államoknak, sem az egyháznak. A nemzeti ébredés maga után vonta a népművelődés fejlesztésére irányuló törekvéseket, A keresztyén egyház e tekintetben is kielégített minden kívánságot. Ügy hogy a századok folyamán megszokták az emberek — kivált nálunk — a ker. egyházat a nemzet oszlopának, a világi művelődés és tudományosság terjesztőjének, iskolafentartó intézménynek tekinteni, és e miatt támogatni. De mik vagyunk mi most, miért várjuk a nép támogatását! A multak emlékeiért? Kérem, a világ és a természet háztartása nem ismeri a nyugdíjrendszer!. A multak érdemeiért csak az ősök emlékét áldjuk, de semmiféle intézményt, a mi már elvégezte feladatát, bármily kiválóan végezte is el, tovább fenn nem tartunk. Nem is volna jó dolgunk, ha fentartanánk. Tehát ha mi magunk sem akarunk egyéb lenni, mint a mik három századon át voltunk, akkor csak feküdjünk le a sírba és aludjunk szép csendesen. A legutolsó szabadságharc már ha a mi karjainkkal is, de sem nem a mi kezdeményezésünkre, sem nem a mi zászlónk alatt vívatott, s ma már mindenki magyar; a tudományosság és művelődés fáklyavivői is — fájdalom — megszíintünk lenni. De ne sirassuk, hogy a zászlót a magyar egyház kezéből kivette a magyar nemzet, hanem inkább örvendjünk neki. A Krisztus egyházának úgy is az a célja, hogy mint a kovász, áthassa a társadalmat. A társadalom maga semmi jót nem tud kezdeni, hanem ha a Szent Lélek megkezdi s megerősíti bennünk, akkor átveszi tőlünk. És ez így van jól. A keresztyén eszmék így mennek át egymás után sorban a társadalom vérébe. Nekünk csak arra kell ügyelnünk, hogy melyik van soron, és arra aztán egész erőnket, egész igyekezetünket reáfordítani, mert csak így tudjuk a társadalom rokonszenvét megnyerni, így tudunk lelkeket fogni, ha az emberek látják, hogy a mit ők meg akarnak csinálni, mi is abban fáradunk, de többre megyünk, ..mint ők. Most pedig a szegényügy, vagy keresztyén nyelven a Krisztus kicsinyeinek gondja van soron. Ezt karoljuk fel minden erőnkkel. Ne kicsinyeljük a dolgot, mert mindenek felett első dolga az egyházunknak. »Gyümölcseikről esméritek meg őket«. És ha a mi egyházunkban csak annyi hit él, a mennyi szeretet-intézményt tart fenn, akkor mi még a kárhozat útjain bolyongunk. No de mindenki tudja és elismeri ezeket már, felesleges is róluk beszélni, hanem hát ha nem lehet megcsinálni! Inkább arról tessék beszélni, hogy hogyan, mert hogy mit, azt magunk is tudjuk. Hát erre a hogyanra akarok röviden megfelelni. Igy csapok fel én is repülőgép-feltalálónak. Hát először is a szegények és árvák gondnokságát a lelkipásztor sehol el ne vállalja, még a legkisebb helyen sem, mert ő a szegényeknek és árváknak született és természetes gondnoka. Lehe-