Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-26 / 17. szám
az úgynevezett »papi városokban« áll a leggyarlóbb lábon? Vájjon a családról való római dogma és a gyakorlat, a papi elmélet és a tényleges élet e kiáltó ellentéte nincs-e szoros összefüggésben azzal a kétségtelen tény nyel, hogy »a társadalom alapjában is meg van támadva s a megtámadott. alap a család«?! A család erkölcsi tisztaságáról hirdetett szép elmélet, ha azt az intézmények és a gyakorlati élet minden lépten-nyomon megcáfolják, üres frázissá, hangzatos szavakká válik, akkor ez az erkölcsi fonákság a családi életet lassanként mulli atlanul kivetkőzteti a maga »eredeti méltóságából és tisztaságából« s »különféle vétkeit mint. megannyi méregcseppeket« vezeti és szűri át »az állam és a társadalom szervezetébe«. A római klérus családi ethikája éppen olyan kétes, mint a hazafisága. Szép elveket hirdet nyilván, de ellenkezőjét követi titkon. Mennyi hazafias szólam hangzik el Róma papjainak ékesszóló ajkairól s mily ritka náluk a tényleges hazafiság. Ha a nemzeti élet követelményei véletlenül összehangzanak a paphatalmi érdekekkel, akkor a klérus hazánkban is, más országban is hazafias, áldozatkész; de ha a nemzeti aspiratiok nem parallel, vagy éppen ellentétesen haladnak a klérikális érdekekkel, akkor a klérus vagy a »tolerari posse« köpenyébe burkolózik, vagy a »non possumus« elvét hangoztatja. A magyarországi klérus körében háromszáz esztendő óta szüntelen ez a nóta járta a Rákóczyak idejében csak úgy, mint a Kossuth korában. Intensiv nemzeti erő, termékeny hazafiság csak oly kevés van benne, mint a családi élet tisztaságát conserváló és regeneráló ethikai erő. Mi a család erkölcsi erejét nem azokban »a véd művekben« látjuk, »melyekkel azt az egyház körülsáncolta«, s éppen nem a primás által pápai nyilatkozatokkal is támogatott »felbonthatlanságában« a házasságnak, mert az élet hatalma által tényleg felbontott házasságot se római pápa, se római dogma soha még egy esetben is helyre nem állította, erkölcsileg meg nem javította. Mi azt tartjuk a Krisztus evangéliumával, hogy a házasságot Isten szerzette s az ő szivünkbe fogadott erkölcsi ereje tartja fenn, szóval hogy a házasságok az égben köttetnek. Következőleg a mely esetekben az égi szeretet kötelékei tiszták és erősek, ott felbonthatlansági dogma nélkül is felbonthatlan a házasság, mert a mit Isten egybeszerkesztett, ember azt fel nem bonthatja. De viszont a hol a házasságnak ezek az isteni erőszálai vagy eredetileg hiányoztak vagy a bűn által szétszakíttattak, ott nincs az az emberi hatalom és felbonthatlansági dogma, mely a szétrombolt erkölcsi alapot visszaállíthatná. Igen is, élesítenünk kell szorgalmunkat a család körül, hogy megőriztetvén épsege és tisztasága, egészség ömöljék át belőle a társadalom ereibe. De ezt a megújító erőt és életet nem a felbonthatlansági dogma s nem is az egyház többi »védművei« nyújtják, hanem Istennek a Jézus Krisztusban és az ő evangéliumában megtestesült szentséges ereje, mely élet és hatalom minden hívő üdvösségére. Maradi F. A lelkészi gyámintézet tervezetének indokolása. A lelkészözvegyek és árvák gyámolítására meg Jctll alapítani a gyámintézetei önerőnkön, kebli úton. Összes prot. intézményeink története is azt bizonyítja, hogy azoknak megalapításában és fen tartásában ritkán kaptunk egyházi életünkön kívül segedelmet, de valahányszor önerőnkbe vetett bizalommal és áldozatkész kitartással kezdettünk a munkához s folytattuk azt: igyekezetünket mindig siker koronázta, s az Isten megsegített és megáldott minket. A multakból okulást és bizalmat merítve, vessük kezeinket most is a nemes munkára. Körvonalozom azon vezérelveket, melyek a gyámintézet megalapítása és jövőjének biztosítása érdekében — igénytelen nézetem szerint — szem előtt tartandók, s kell, hogy az alkotásban minket irányítsanak, és ezek a következők: 1-ször: Tekintettel a zsinatnak fennebb idézett végzésére, az intézmény oly czélza^tal alapítandó meg, hogy első sorban ugyan a leendő papi özvegyek és árvák szükségleteinek — a lehetőség korlátai közt, és pedig folyton fokozódó mérvben — feleljen meg, de másfelől készítse elő állandó alap gyűjtése által egy papi nyugdíjintézet megalapíthatását is. Nemcsak azért, mert ez a zsinat kifejezett intentiójának megfelelő és konventünk erre utasítva is lett, de azért is, mert ez a két intézmény egymást szükségképen kiegészítő, s egyetemes egyházunk jól felfogott érdekében egymással legalább is egyenrangú és fontosságú feladat. Ez előterjesztésem rendén alább fel fogom mutatni ezen kettős célú intézmény egész jövendőjének képét — pénzügyi szempontból, megteendem e tekintetben részletes javaslataimat. 2-szor: Az intézmény megalapítása és fentartásának állandó biztosítása végett három faktor erejét kell egyesíteni. Ezeknek egyike és elseje: az első sorban érdeklett rendes lelkipásztorok, körlelkész ek, misszionáriusok, és még a helyettes lelkészek is, kik közül nem egy, ily minőségben, évek sörán át szolgál. Ezek mindenikére nézve a gyámintézet kötelékébe a belépés feltétlenül és kötelezőleg megállapítandó. Legigazságosabbnak tartom, hogy a tagsági díj kulcsáúl, eltekintve a mellékes járulékoktól, az egyházhatóságii ag megállapított rendszeres javadalmazás szolgáljon, és pedig annak, mint alábbi állításaim igazolni fogják, évenkint 2'/2 °/0 -a. Krisztus Urunk megmondta, hogy »Akinek több adatik, attól többet kívánnak*, s az osztó igazság is azt követeli, hogy a ki az anyaszentegyháztól több javadalmat nyer, járuljon viszont annak felvirulásához nagyobb áldozattal, mint az, a kinek alig jut a mindennapi kenyérre. Ennek viszont természetes és igazságos folyománya az, hogy az intézmény jótéteményeiben a részesülés is — az alább jelzendő korlátok közt — a hozzájárulás mértékéhez legyen arányítva. Igazságos az is. hogy a részesülésre
