Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-04-19 / 16. szám
hogy a teljes jogegyenlőség a hitfelekezetek közt is megszilárdul. Legyünk azért erős hittel és jó reménységgel*. A különböző bizottságok megalakítása u^ín hosszas vita indult a beregi esperesválasztás ügyében, melyre vonatkozólag a kiküldöttvizsgáló bizottság bár több szabálytalanságot konstatált, a közgyűlés a pro et contra történt felszólalások meghallgatása után szavazattöbbséggel mégis az előadó Tóth Sámuel azon indítványát fogadta el, hogy a választás erősíttessék meg A beregi esperes tehát SütÖ Kálmán b.-somi lelkipásztor. Lapunk régi munkatársa. Az új Egyházi törvények végrehajtásának módozatairól szóló rendszabály-tervezetet a közgyűlés némi eszmecsere után elfogadta. Nevezetes benne, hogy a kisebb gyülekezetekben a vagyoni ügyek intézésére a teljes közgyűlés, a nagyobb gyülekezetekben pedig képviseleti gyűlés szerveztetik. Az egyházkerület gyülekezeteinek összes szavazata az eddigi 583 helyett 743 lesz. A második napi ülésen főként iskolai ügyek voltak szőnyegen. A debreczeni főgimnáziumi tanárikar javaslatára az igazgatóságról és tanári állásáról is lemondott Tüdős János helyére igazgatónak 6 évre egyhangúlag megválasztották Dóczy Imre főgimnáziumi tanárt. Egyszersmind szerveztek egy új classicaphilologiai tanszéket, melynek betöltését a nyáron rendkívülileg összehívandó tanárválasztó küldöttség eszközli, mely tudvalevőleg az egyházkerület és a debreczeni eklézsia 8—8 tagjából szokott megválasztatni. A debreczeni tanítóképeedében szervezett rajztanári tanszék betöltésére megalakulván a tanárválasztó küldöttség, az bejelentette, hogy három pályázó jelentkezett, ú. m. Bakos Tibor nagy-kőrösi, Krisztiani István szentesi és Dékáni Árpád halasi tanár. A beadott 16 szavazat közül Bakos Tibor 15-öt, Krisztiáni 1-et kapván, Bakos a tanítóképezde rendes tanárává megválasztatott. Az egyházkerületi világi aljegyzői állásra beérkezett 553 érvényes szavazatból 318-al dr. Baczoni Lajos debreczeni jogtanár választatott meg s másnap a hivatalos esküt le is tette. A dr. Török József halálával megüresedett orvostanári tanszék ideiglenesen dr. Tüdős Kálmán-nal töltetett be. Búzás Pál jogtanár kértére, ki huzamosb idő óta betegeskedik, tanszékét Des Combes Henrik és Takács Ferencz ügyvédek látják el helyettesi minőségben. A debreczeni jogakadémián a tanárikar előterjesztése szerint két új tanszék volna szervezendő. A közgyűlés a javaslat értelmében átír Debreczen városához, hogy általa a főiskola fejlesztésére már megszavazott 100 ezer frtot vagy ennek 5%-os kamatját tegye folyóvá. Az »Őrálló* szerkesztője által kért subvenció tárgyában a közgyűlés kimondja, hogy ily célra nincs pénzalapja, még a Debreczenben szerkesztett prot. lapnak sem adhat segély; de erkölcsi támogatását szívesen megigéri s e végből az esperesek fel fogják szólítani a gyülekezetek elöljáróságait, hogy támogassák a »Őrálló «-t, mely a protestantismusnak hasznos szolgálatokat tesz. A baptisták, nazarénusok ügyében kiadott miniszteri rendelet tárgyában elfogadtatik a bihari egyházmegyének azon indítványa, hogy felirat intéztessék a vallásügyi miniszterhez az iránt, hogy mindaddig, míg a baptisták és nazarénusok törvényes formában ki nem lépnek a ref. egyházból: köteleztessenek a ref. lelkészi, tanítói és egyházi terhek viselésére. A harmadik napi tárgyak között a legfontosabb a tanítói fizetések rendezése, melyre vonatkozólag a közgyűlés felhívja az egyházmegyéket, hogy a tanítói fizetéseket a törvényben előirt 300 frt minimum és 250 frt korpótlék alapján haladéktalanul eszközöltessék; a nagybányai egyházmegye 400 frt minimumot ajánló indítványa mellőztetett. A negyedik napon kiválóan fontos ügy volt a tiszántúli gimnáziumok kerületi felügyeletéről szóló1 szabályrendelet, melynek lényege az, hogy külön díjazással egyházkerületi felügyelői hivatal szerveztetik. Tiszántúli. Első egyházi értekezlet Felsőbaranyában. Az evangelizáció eszméje, melynek ez a Lap a megindítója és fő-fő szószólója, mind nagyobb tért hódítva terjed, áthatván nemcsak nekünk protestáns lelkészeknek — kiknek ez életkérdés — hanem világi urainknak kebelét is. Ennek tanúbizonysága az a jelentőségteljes esemény, hogy felsőbaranyai egyházmegyénk területén, Morvay Ferencz egyházmegyei tanácsbiró és főjegyző lelkes felhívására megalakítottuk »Okor-sziget-vidéki egyházi értekezlet* nevezete alatt az első felsőbaranyai egyházi értekezletet, folyó év és hó 11-én Baranya-Sellyén. Még a mult 1893-ik év november havában bocsátotta ki Morvay Ferencz emlékiratát, melyben a beállandó változások, hogy készületlenül ne találjanak bennünket, a sziget- és okor-vidéki lelkészeket, tanítókat s az eszme iránt lelkesülő minden nemes emberbarátokat tömörülésre hívja fel. A felhívás nem volt a pusztában kiáltó szó! Megértettük a kor intő szavát, az ige testet öltött, és az értekezlet megalakult. A felhívásra megjelent 20 lelkész, néhány tanító- és világi uraink közül is egy hithű protestáns, Fazekas Sándor földbirtokos és a felsőbaranyai egyházmegye világi tanácsbirája. A lelkészek között ott volt egyházmegyénk új esperese, Dányi Gábor. Az értekezletet az összehívó Morvay Ferencz nyitotta meg, felhiván egybegyűlteket a 37. dicséret 1-ső versének eléneklésére, miután Bosznai Sándor egyházmegyei tanácsbiró úr, szívből jövő s szívhez szóló imája következett, melyben Isten áldó és óvó kegyelmét esdi az összegyűlt értekezletre. Majd Kimithy Lászlót a korelnöki és Józan Sándort a korjegyzői szék elfoglalására felhiván felolvassa az általa kidolgozott alapszabály tervezetet, melyből én, meglévén győződve arról, hogy ez alapszabálytervezetet maga a kidolgozó részletesen ismertetni fogja, csak az értekezlet célját említem fel. Az értekezlet célja: a) a reform, egyházi életben felmerülő fontosabb elvi kérdések ismertetése és megvitatása; b) a valláserkölcsi élet intenzivebbé tételére ú. n.: legényegyletek, olvasó-körök, szegényeket, árvákat gyámolító intézmények kezdeményezésére és támogatására irányuló mozgalmak kezdeményezése; c) a hit és erkölcsi élet előbb vitelét célzó vallásos füzetek terjesztésének előmozdítása stb. Melyet hogy az értekezlet meg is valósíthasson, alapszabályilag csekély tagsági díj fizetése is elfogadtatott. Az alapszabálytervezet elfogadása után következett a tényleges megalakulás, megválasztván az értekezlet az alapszabályok értelmében tiszti karát 5 évi idő tartamra.