Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-12 / 15. szám

jelzi, hogy mi e tekintetben fukarok vagyunk. De újabb időben még is javulás mutatkozik e tekintetben. Ma már március 15-dike igazán iskolai ünnepélylyé is avattatott föl. S a tanítók előtt itt igazán szép működési tér nyílik, hogy növendékeik szívében a hazafias érzelmeket, a nemes kedélyt ébreszteni igyekezzenek. A harmadik szakaszban az akaratképzése vagy az erkölcsi nevelés foglaltatik; 12 cikkelyben tárgyalván az idevonatkozó kérdéseket. E szakaszban megkapóan szép s lélektanilag teljesen indokolt a »nevelés fény- és árnyoldalainak* ecsetelése. Helyes tanácsokkal látja el a leendő tanítókat, hogy a gyermeknél tapasztalható makacsság, hazugság, tolvajlás és kártétel bűneivel szemben miként járjon el. hogy a bajt ne növelje, de lehetőleg gyógyítsa. Mint lelki orvosnak kell e tekintetben a tanítónak magát viselnie. Erezze szigorúságát a növendék, de érezze egyúttal azt is, hogy e szigorúságot a bűnös gyermek iránti jó indulat eredményezi. Itten adott tanácsait, mint a tízparancsolatot kellene betanulniok a tanítóképző intézet tagjainak, mert ha valahol, itt kell a tanítónak legjobban ügyelnie, a mennyiben egy tévesztett lépése kimondhatatlan kellemetlenségeket szerez. »Ne büntesd felindulásban s ne gúnyold a gyermeket!* bölcs utasítása szerzőnek. De mily kevesen követik eme bölcs tanácsot! Százszorta több eredményt érne el a mutatkozó bajok elhárításában, ha büntetésében is az édes atyai kézre és szívre ismernének a makacs és dacoló vagy a fegyelem korlátait áthágó gyermekek. A negyedik szakasz négy cikkelyben szól általában a tanításról. Látjuk e rövid ismertetésből is, hogy a rendszer mily fokozatosan épül, mint jövünk át az egyes fokozatokon, hogy a tantárgyat könnyű szerrel elsajátíthassuk. Itt már áttér szerző a tanítás fogalmára, a népiskola tantárgyaira, az ismeret anyagok megválasztására s végül a tantervre. Szerző maga beismeri, hogy a jó tantervtől függ legnagyobb részben a tanítás sikere. E tekintetben, valljuk meg, nem értünk még el oda, a hol állanunk kellene. Ingadozás és habozás mutatkozik. Magoknak a legkitűnőbb tanférfiaknak nézeteik is egymástól eltérők, ellentétesek. Aztán meg gátolják még a legjobb tanterv kivitelét magok a helyi viszonyok, az a tanterv, mely a városi, elegendő számú tanítókkal ellátott iskolában életre való, bizony hajótörést szenved egy kis falusi iskolában. Egyöntetűséget behozni vajmi nehéz s csaknem lehetetlen. De ez a tapasztalható forrongás nemhogy elriaszthatná a tanügy barátait, sőt éleszti reményüket s biztat is az a tapasztalat, hogy népünk minden osztálya kezdi már belátni a tervszerű oktatás szükségességét. Csak pár évtized is üdvös változást idézett elő, s szerzőnek ezen fejezetben közölt útmutatásai, a leckerend szorgalmazása valóban követendők. Szól végül a módszertanról s a becses müvet bezárja a tanítás alapelveinek ismertetése. Záró cikkelye az »iskola viszonya az egyházhoz és államhoz«. Itt egy kis történelmi excursíóban ismerteti az egyháznak s államnak az iskolákért egymás ellenében vívott küzdelmeit, jelezvén, hogy a reformáció érdeme, hogy az iskolai oktatás minden ágazatában új életet teremtett, úgy tekintvén az iskolákat, mint az egyház veteményes kertjeit. A protestánsok nem riadtak vissza semmi áldozattól, hogy iskoláikban képezzék azokat, kik a lelkiismereti szabadság zászlóvivőiül hivatvák. A mint azonban a világosság terjedt, a nagyobb tanintézetek több jogot, szabadságot követeltek. Majd e követelést újabb korban kiterjesztette az állam a népiskolákra is. De mindamellett az egyháznak fenmaradt azon jogköre, hogy iskoláiban ne csak polgárokat, de hü felekezeti tagokat neveljen. Egyház és állam kölcsönösen működhetnek s mindegyik hasznosan és jótékonyan a maga jogkörében. íme így ismertettük vázlatosan Joó István neveléstani kézikönyvét. Ne hasonlítgassuk azt össze egyik-másik neveléstudománynyal. Hasonlítsuk egybe, hogy ügy fejezzük ki magunkat, önmagával s azon kérdésre feleljünk : vájjon eléri-e kilüzött célját, hogy jó tanítókat adjon hazájának s egyházának? És erre határozottan »igen«-nel válaszolhatunk. Irálya magyaros, könnyen érthető, a mi pedig bölcsészeti munkánál nehezen megy, mert azok a meghatározások néha-néha szerzőnek nagy fejtörést okoznak. Néha itt-ott egy kis germanizmussal találkozunk, hogy csak egyet említsek a többiek közül, p. o. a 128. lapon »az akarat szabadsága alatt tehát semmiesetre sem azon stb., nézetem szerint magyarosabb így: az akarat szabadságán. Továbbá nem mondanám így (57. 1.) a lélek élő lény, mely*, de így fejezném ki: élő lény, a ki. De hát mindezen csekélység csakis szigorú kutatás után fedezhető föl, mely elnézésből bármelyikünkön megeshetik. Miként ítélik meg ezen művet a neveléssel foglalkozó tanférfiak, azt nem tudom, de hogy a növendékek, a leendő tanítók haszonnal tanulmányozzák, arról erősen meg vagyok győződve, s ha az ebben lefektetett alapelveket az iskolában, sőt az életben is érvényesítik, szerző meg lesz jutalmazva fáradságaért s neki a jövő nemzedék hálával tartozik. Műve nem arra való, hogy szórakoztató, mulattató olvasmány legyen, de egyenes feladata az, hogy a tanítók kezében vezérkönyv gyanánt építsen, s ezen céljának derekasan megfelel. Látszik a lelkiismeretesség, kiviláglik abból a buzgóság s benső értékét emeli a sok olvasottságot tanűsító szakismeret. Külső kiállítása a Hornyánszky-cégnek dicséretére válik. Még csak azt jegyzem meg: óhajtottam volna, ha szerző, ki a tantervről oly szabatosan tárgyal, jelezte volna egyúttal azt is, hogy a tankönyvét a tanképezdében mily arányban osztja meg, mert azt jó volna tudnunk. Két-három évi időszakra terjed-e előadása, vagy egy évi tanfolyamra esik-e e fontos tantárgy előadása s tanulása. Szeretjük hinni, hogy az nem szoríttatik egy évi iskolai idő szűk keretébe, mert akkor a nagyértékű műnek csakis egyes magvait lehetne elhinteni, mi pedig szeretnők, ha az egész minden ízében a növendékek kincsévé, gyümölcsöző tőkéjévé változhatnék. Ajánljuk, lelkiismeretes őszinteséggel e becses müvet az érdeklődők figyelmébe. A ki megszerzi, ép oly lelki gyönyörűséggel forgatja azt, mint én tettem. Debreczen, 1894. március 30. Könyves Tóth Kálmán. BELFÖLD. A dunamelléki egyházkerület közgyűlése. Egyházkerületünk rendkívüli közgyűlése Szász Károly püspök buzgó s az Isten segedelmét segítségül hívó imájával április 3-án kezdődött. Tisza Lajos gróf főgondnok úr levélben kimentvén elmaradását, mint legidősebb egyházmegyei gondnok, Antos János foglalta el a világi elnöki széket. Napirend előtt püspök úr felemelkedvén helyéről, nagy halottunk, Kossuth Lajos halála felett, érzett fájdalmát és részvétét egyházkerületi közgyűlésünk nevében a következő beszédben és indítványban tolmácsolta :