Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-05 / 14. szám

egy templomba jártak a két felekezet hívei — p. o. Kecskeméten — de ez csakis az első egy-két évtizedében fordult elő a reformációnak és csak egy-két év hoszszat történt. Rudolf reformáció-ellenes uralma s Básta erőszakoskodásai alatt a katholikusok erőszakkal elveszik az ős templomot, s kiszorítják belőle a reformátusokat: de már az 1610-ki beszterczei országgyűlés amoveálja a pápás papokat Udvarhelyről is, »sőt — mint a törvényartikulus mondja — se Tövisen, se Fejérvárott, se Monostoron, se a Somlyai jószágban, se Sz.-Udvarhelyt, abban a székben egyebütt is pápás papnak szabad ne legyen lenni, minthogy bizonyosan comperiáltatott, hogy e mostani ő felsége ellen való praktikába is ők ismisceálták magokat, és alattomban azt foveálták«. E törvénycikk alapján azután a reformátusok 1612. erőszakkal kiszorították a katholikusokat a főtemplomból. Bethlen Gábor idejében békével bírták a reformátusok — vagy mint ekkor neveztettek; az orthodoxa religión levők — a fő templomot; 1613-ban komolyan megrendeli a fejedelem, hogy ebbe a városba nehogy pápás papot vigyenek, mert különben az illető büntetést el nem kerülik, orthodoxa religión való prédikátort fogadjanak. Ismét 1614-ben parancsolja a fejedelem, hogy se pap, se barát be ne járjon Udvarhelyre keresztelni, temetni, gyóntatni, misézni, se egyéb akárminemű ceremóniáknak véghezvitelére; 1624-ben engedélyezi a fejedelem, hogy Bethlenfalvára kijárhatnak isteni tiszteletre az udvarhelyi katholikusok s a pap is hozzájuk bemehet keresztelni, temetni; de misézni, prédikálni, kopulálni és gyóntatni nem. A templom feletti hosszas vitát a Brandenburgi Katalin által 1.630-ban kiküldött bizottság, majd az ország tanácsának ítélete végezte be, akként intézkedvén ez, hogy az őstemplom elzáratott addig, míg a piac közepén alkalmas helyen, a két vallásfelekezet közös költségén új templom, paplak és iskola nem építtetett; ekkor a major pars, vagyis a katholikusok, mert az ő számuk állítólag egy vidékről behozott cigány nyal fölözte a reformátusokét, kapták az ős templomot, a reformátusok az újat, a papi szántó földek, rétek s minden a régi templomhoz tartozott dolgok egyenlően kétfelé osztattak. A címzett munkának kétségkívül ezen templom feletti versengés és az erre vonatkozó s eredetiben közlött okmányok képezik legbecsesebb részét; de ezenkívül is talál benne az olvasó több érdekes adatot, mert hiszen a maga elé kitűzött irányelveket követve szól az egyház alakulásán kül- és belszervezetén kívül: az isteni tisztelet módjáról, idejéről, ágendális könyvekről s szokásokról, a papok, kántorok díjleveleiről, az egyház vagyonáról, úrasztali készletekről az egyház jegyző- s anyakönyveiről, s az egyház kormányzatáról. F. BELFÖLD. Az erdélyi református egyházkerületből. Erdélyi egyházkerületünk az egyházi unió óta egyházi tekintetben örvendetesen lendül. Az egyesülésből merített anyagi és erkölcsi erőt bölcsen gyümölcsözteti, a saját erejét megkettőzött erétylyel fejti ki. Az emelkedés legszembetűnőbb az anyagiak terén, de nem marad el a lelkiekben sem. A nagyszabású tőke gyűjtésekkel, új intézmények szervezésével, a papság anyagi helyzetének javításával, tömérdek egyházi építkezéssel lépést tart a hívek összeszedése, a körlelkészségek szaporítása, a lelkész képzés színvonalának emelésére irányzott öntudatos törekvés, a híveknek áttérés általi szaporodása stb. A most, március 29-ik s következő napjain lefolyt egyházkerületi gyűlés is több bizonyítékot szolgáltat erdélyi egyházkerületünk lendülésére. A püspöki jelentés, az igazgatótanács előterjesztései, s a közgyűlés határozatai előretörekvésnek és szép sikereknek jelei. A közgyűlést márc. 29-én báró Bánffy Dezső főgondnok nyitotta meg. Beszédében főként az egyházpolitikai törvények által beálló változásokkal foglalkozott. »A haladás és erősbülés tudata — mondá többek között — a jövő iránti bizalmunkat jogosan elégíti ki. E tekintetben annyival inkább nyugodtak lehetünk, mert már az állam is belátva és felismerve azon fontos hivatást, melyet betölteni hivatva vagyunk, fokozottabb mérvben nyújtja segítő jobbját, mit már bizonyít az 1894. évi állami költségvetésbe 150 ezer frttal felvett újabb javadalmazása a két felekezetnek, mire nézve még kedvezőbb kilátást nyújt az 1848. évi XX. t.-c. szellemében tervbe vett javadalmazása a papi állásoknak. Ezen intézkedések minden kétséget kizárólag bőven fogják pótolni azon csekély veszteségeket, melyek a kormány egyházpolitikai programmjának, általa mindenek felett óhajtott keresztülvitele folytán esetleg előállhatnának. Lelkészeink kettőzött pontossága, híveink maradandó hűsége biztosítanak engemet arról, hogy anyagi veszteségek alig lesznek, de meg vagyok arról is győződve, hogy anyaszentegyházunk, a mi szabadelvű, a kor szellemét és igényeit mindig megérteni tudó protestáns felekezetünk, mi ev. reformátusok. kik hitünkhöz híven mindig tudtunk és akartunk első sorban és mindenek felett jó hazafiak lenni, még áldozatok árán is, önérzettel járulnánk minden oly alkotáshoz, mely a magyar állam nemzeti egységét erősbíteni, biztosítani, állandóan létrehozni van hivatva; de nem ;?zabad félnünk oly törvényhozási alkotásoktól sem, melyek az egyes felekezetek egymás közti védelmére alkotott, ma már tarthatatlan gátak mellőzését fogják előidézni, meg kell, hogy védjen bennünket, mint századokon át, vagy jövőre is az önbizalom, a szívós kitartás, a buzgóság és összetartás még annyival inkább, mert egyetemes zsinatunk által újabban alkotott, felséges királyunk által legközelebbről szentesített és épen ezen közgyűlés rendén bemutatott újabb egyházi törvényeink ismét szorosabbá fűzték azon kapcsokat, melyek egy-két millió lelket számláló felekezetet vannak hivatva rendezett, egységes, erős bástyán fokozatosan fejleszteni a szabadelvű hithű hazafisággal. A haladás szelleme bennünket mindig követői sorban talált, ott fog találni most is, jövőre is azok leszünk, a mik voltunk : mindenek felett igaz, magyar hazafiak.* Szász Domokos püspök jelentése szintén érintette az egyházpolitikai kérdéseket, de behatóbban az erdélyi egyházkerület ügyeivel foglalkozott. Az egyházpolitikáról következőleg nyilatkozott: