Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-29 / 13. szám

t. i. a biblián és agendán kívül postillák, egyházi és világi történelmi művek, jogi munkákból álló könyvtár képezte a parochiális bibliothekát és mindezek az egyházközség tulajdonai voltak. Ha az elmondottakat megfigyeljük, láthatjuk, hogy őseink sokkal több gondot fordítottak lelkészeik képzésére, a tudomány színvonalán tartására és arra, hogy ezek alkalmas vezetői legyenek híveiknek és igaz szolgái a Krisztusnak, mint ma a mi egyházaink. Hiszen alig van ma oly theol. akadémiánk, mely az igazi lelkészképzés magaslatán állana, ellenben olyan van, mely az élőhit lerombolására törekszik. Lelkészeinkben az önképzés utáni vágy minimális, az ösztönző társulás pedig csak a kezdetén van. A külföldet alig látogathatják ifjaink, az itthon levők között pedig sok nem rendelkezhetik a szükséges segédeszközökkel, könyvekkel és lapokkal. Vajha ott állanának a mi lelkészeink ma és lennének oly hivatott munk asai a belmissziónak, mint a XVI. és XVII. századbeliek voltak. Pokoly József. elmúlt, ha híveinket világi erőszakkal akarjuk megtartani, most mikor a lelkiismeret terén mindenfelé a szabadság proklamáltatott; és ha a sáncok mögé akarunk búvni akkor, mikor követnünk kellene a mi Urunk parancsát, ki bennünket az ő igéjének hirdetésére küldött. A mi őseink is szegények voltak, de mégis diadallal harcoltak meg a képmutatás szolgáival, kik vagyonban dúslakodtak; nem mellettök, de ellenök hozattak a törvények és mégis hirdették az igazságot, a meghamisítatlan evangéliumot oly sikerrel, a minővel később a törvény oltalma alatt nem voltak képesek. Azonkívül, hogy a lelkészek át voltak hatva a külföldön beszivott bensőségteljes hittől és erős vallásos meggyőződéstől, még gondoskodtak arról is, hogy idehaza azt el ne veszítsék. Felismerték ők a társaságokban rejlő óriási erőfokozást és épen azért gyűltek évenként legalább egyszer össze, hogy egymást hitükben, vallásukban megerősítsék. Azok a zsinatok, melyek törvényeket hoztak és hajtottak végre, egyúttal — hogy így fejezzem ki magamat — lelkészi értekezletek is voltak, hol épen a napi legvitásabb kérdések képezték beszéd tárgyát. Ezekre a zsinatokra, büntetés terhe alatt, köteles volt megjelenni minden lelkész és pedig úgy felkészülve, hogy esetleg egyházi beszédet tartson, továbbá a kérdéshez hozzá szólhasson. Megjelentek, miután megjelenésre felkérettek, a világiak is, míg a tanítóknak és felsőbb növendékeknek a megjelenés kötelességök volt. Nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a lelkész kellőképen el legyen látva a szükséges könyvekkel. Ezért az évi egyházlátogatóságnak sok helyen jogában volt, hogy a lelkésztől előkérje könyveit. Klasszikus e tekintetben a váradi 1629-iki zsinat, határozata, mely meghagyja a szeniornak, hogy ha a lelkésznek bibliája nincs, de bezzeg van rókatorkú köpenye, hát vonja le róla a rókatorkú köpenyt, adja el s vegyen rajta a lelkésznek szent irást és más szükséges könyvet. És hogy a lelkész még szegényebb egyházakban is kellőleg el legyen látva könyvekkel, figyelmet fordítottak a parochialis könyvtárak létesítésére. Kassán, Bártfán, Lőcsén régtől fogva voltak ilyenek, de másfelé is szándékoztak létesíteni. Ezért rendeli el az 1605-iki szepességi (XXIV. v. esperesség) törvény, s a komjáthi III. 65-ik kánon, hogy minden lelkész hagyjon valamit, legalább könyveket végrendeletében, az egyháznak. És ezek a rendelkezések nem is maradtak csupán csak papiron, hanem mint Kiss Bertalan és Mizsai Gergely vasi evang. szuperintendensek egyházlátogatási jegyzőkönyveiből meggyőződhetünk, számos egyházban a legszükségesebbeken, Egyházunk eímkérdéséhez. A barsi ev. ref. egyházmegyei lelkészértekezlet már az 1876. év május 22-én tartott ülésében (j. k. 3 p. alatt) feltette ezen kérdést: »Helvét hitvallású, vagy kálvinista, vagy evangélium szerint reformált-e egyházunk ?« Tapasztalta ugyanis, hogy mi reformátusok, úgy magán mint hivatalos eljárásunknál a vallásfelekezetnek jelzésére, melyhez tartozunk, nem használunk különbség nélkül egyforma kifejezést; gondolkodás és munka tárgyul tette tehát, hogy az egyöntetűség szempontjából adassék elő, hogy a sokféle elnevezés közül melyik használtassék kizárólagosan általunk. Ezt pedig azért tette, mert meg volt győződve, hogy ha a jelzők közül bármelyik illesztetik is egyházunk homlokára, nincs baj azokra nézve, kik a tudományok aknáiba mélyen bocsátkozhattak le: mert visza tudnak menni a hallott jelző eredetére, s tudják, hogy a csillagos tornyú egyházai kell érteni alatta; de a ki kedvezőtlen viszonyoknál íogva csak a falusi iskolában meríthetett a tudományok csekély forrásából, ha az általa megszokott jelzőn kívül mást hall a közéletben : zavarba jön, s az ismeretlen jelzővel említette egyházat idegenben keresi, holott azon egyház értendő alatta, melynek ő is tagja és talán a szép apja is tagja volt. Az ily előforduló zavaroknak akarta elejét venni lelkészértekezletünk, midőn tagjait felhívta, hogy a jövő évi lelkészértekezletre, minél többen, okadatolt munkával jelenjenek meg, hogy azok felolvasása után, határozatot lehessen alkotni arra nézve, hogy a sokféle elnevezés közül melyik használtassék kizárólagosan általunk. Alólirott voltam oly szerencsés, hogy munkám felolvastatván, köztetszéssel fogadtatott, s érdemkönyvbe iratni határoztatott.