Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-03-01 / 9. szám

a nemzet és a nyilvánosság ellenőrzése elé viszi. És ehhez tartozik az 1848. XX. törvénycikkben vállalt obiigónak beváltása, t. i. a protestáns egyházak egyházi és iskolai szükségleteiről oly mértékben való állami gondoskodás, hogy ők szegénységük címén és szegénységük miatt ne legyenek kénytelenek híveik áldozatkészségét a kimerülésig igénybe venni. Ezt mondtam 1892-ben és miután én minden obiigómat, a mely az én akárhol, de különösen a képviselőházban és választóim előtt tett nyilatkozataimban foglaltatik, lelkiismeretesen beváltani akarom, a magam részéről, a nélkül, hogy magammal ellentétbe jönnék, nem is szavazhatok, az 1868 : LIII. t.-c. módosítására mindaddig, míg azon előfeltételek nem teljesíttettek, a melyekhez ennek módosítását kötöm*. Az itt ismételve tett fontos nyilatkozatra, melyet a prot. egyház csak elismeréssel és köszönettel fogadhat a protestáns egyház, a képviselőház február 22-iki ülésében Szilágyi Dezső igazságügyi miniszter következőleg válaszolt: »Én abban a meggyőződésben vagyok, t. ház, hogy az 1848. XX. t.-c. gondolata, — ha igazságos akar lenni a törvényhozás — kell, hogy a törvényhozás eljárásának motívumát képezze. A gondolat, a mely abban ki van fejezve, abban áll, hogy minden egyház méltányosan részesíttessék állami dotacióban, az állami segélyezésben. Mert nagy az egyenlőtlenség. Vannak dúsan dotált egy házak; vannak olyanok is, melyek az évi segélynél más semmi dotációban nem részesülnek. Az 1848. törvény más alakban akarta ezt keresztül vinni, abban az alakban, hogy minden egyházat az állam fizet a maga pénztárából. Ez az első mód, hogy minden egyházat egyedül az állam fizessen, nem az az irány, a melyet viszonyaink közt a törvényhozásnak ajánlatba hozhatnék. Mert annak megvalósítása, hogy minden egyházi kiadás az állam pénztárából fedeztessék, azt az egyenes logikai következést vonná maga után, hogy az összes egyházi javak szekularizáltassanak. Hanem t. ház, én azon törvényhozási alapgondolatnak követelményét, hogy miután vannak gazdagon dotált egyházak és vannak egyházak, melyek épen nincsenek, vagy igen csekély mértékben dotálva, hogy itt egy méltányos kiegyenlítésnek kell történni, helyesnek, eszközlendőnek tartom, de nem tartom az egyházpolitikai javaslatok föltételének. És megmondom, miért? Mert én igazságnak csak azt tartom, hogy az 1848: XX. törvénycikk gondolata abban az értelemben végrehajtatik akkor is, ha az egyházpolitikai javaslatok nincsenek. És én különösem nem tartanám helyesnek a protestánsokra nézve ezt az 1868: LIII. törvénycikk módosításával feltétel és következmény viszonyába hozni Megmondom, miért ? Mert ha annak módosításához a protestánsok hozzájárulnak, már azok, a kik hozzájárulnak, teszik azt, vagy mert meg vannak nyugtatva és teljesen megbíznak egyházuk erejében; vagy azért, mert azt a közbékének és országunk nagy érdekeinek érzelmeikből meghozott hazafias áldozatnak tekintik, de semmi körülmények közt sem akarnám abba a szinbe keverni, mert mindig csak szin volna, hogy előbb ezért megfizettetni kívánják magukat. A mi az 1848. XX. t.-c.-nek alapját képező gondolatot illeti, azt viszonyainak megfelelő módon minden egyházra nézve valósítandónak tartom és különösen a protestáns egyházra, de tartanám még akkor is, ha az 1868. évi t.-c. illető szakasza nem módosíttatnék, mert annak igazságos és méltányos alapja nem függ semmiben ama törvény fentartásától vagy módosításától és erre nézve egyébiránt a kormány felfogását részletesebben t. barátom, a kabinet feje úgy tudom ki fogja fejteni. Nyilatkozott egyébiránt már több alkalommal csak legutóbb is egy más helyen, de szintén a nyilvánosság előtt.« Ezeket az előkelő helyről tett nyilatkozatokat, összevetve a f. évre tényleg megszavazott 150 ezer frt államsegély javítással, fontos jelenségnek tartjuk prot. egyházunk anyagi helyzetének epedve várt erősítésére nézve Méltánylattal fogadhatjuk nemcsak a miniszterek Ígéreteit, hanem a nemzeti párt vezérének erélyes sürgetését is. Apponvi gróf most nem először emelt szót a protestánsok érdekében. Az úgynevezett »közpapok országos gyűlésének* mozgolódásai után ő volt az első, ki néhai Irányi Dániellel egyértelműleg a prot. papság anyagi helyzetének állami javadalmazás útján való javítását sürgette. Most is azt teszi s ezt mi, akár értsünk egyet a politikájával akár ne, mint protestánsok elisméréssel és köszönettel veszszük. Nem osztozunk azok nézetében, a kik Apponyi e jó indulatában csupán párt-politikai és taktikai fogást látnak. Ilyen silány politikai morált komoly államférfiúban nem akarunk feltételezni. Ez az egyházi-iskolái lap soha sem űzött pártpolitikát. Szabadelvű párt, nemzeti párt vagy függetlenségi párt előttünk másodlagos kérdés anyaszentegyházunk és hazánk nagy érdekei mellett. Egyházunknak javát kerestük s keressük mindenkor. Az egyházunk anyagi erősítésére célzó törekvést elismeréssel és köszönettel fogadjuk bármely oldalról. Mi a »közpapok« memorandumának megszerkesztése óta kitartó hűseggel sürgettük s sürgetni fogjuk a míg csak célt nem érünk, hogy a prot. egyházak állami dotációját az 1848. évi XX. t.-c. szellemében, de nem betűszerinti értelmében, a római egyházéval arányos mértékre fel kell emelni. Örülünk rajta, hogy most már kormány és ellenzék körében annyira megérett ez a felfogás, hogy megvalósulása mind több és több reménynyel biztat. Abban azonban teljesen Szilágyi Dezső miniszternek adunk igazat, hogy a prot. egyházaknak ez az állami erővel való anyagi megerősítése önmagában, az 1868. évi törvény módítása nélkül is obligót képez az államra nézve. Valóban mi nem szeretnők prot. anyaszentegyházunkat abba a színbe kevertetni, hogy az 1868-iki törvény módosításáért megfizettetni kívánjuk magát. Mi bízunk a nemzet hazafiságában, hogy saját jól felfogott érdekéből s a prot. magyar faj erősítése végett az egyházpolitikai javaslatoktól függetlenül is igyekezni fog ezt a fajerősítő segítséget minél előbb és minél nagyobb mértékben megadni a magyar protestántizmusnak. Az állami javadalom mértékének megállapíthatása végett szükség az államkormánynak biztosan tudni a prot. egyházak szükségeit. Nincs kétségünk a felől, hogy konventjeink az ez irányban már részben megtett, részben talán ezután eszközlendő összeírások, szükséglet-kimutatások eredményeit a legteljesebb készséggel rendelkezésére fogják bocsátani az ország kormányának. A lelkészi fizetések rendezése s a prot. kongruának legalább 800 forintban való megállapítása kívánt sikerrel csak ekkor fog eszközöltethetni. Adja Isten, hogy minél előbb sikerét lássuk e korszakos munkának! Sz. F.