Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-02 / 44. szám
az uj templom körül is a régi temető, melynek behorpadt sírdombjai alatt aluszszák álmukat az uj hitnek első hivei. Örülök, hogy közölhetem ezeknek pontos névsorát, a mint azt az 1544-ik évi március 24. és október 26-án készült török adólajstromokból Sziládi Áron és Velics Antal számunkra kiolvasák. E lajstromok Laskó fejadót fizető lakosainak nevét foglalják magukban s következőleg vannak hitelesítve: Minthogy ezen Defter foglalatja az igazsággal megegyez: aláírásommal és pecsétemmel ezennel megerősítem. Ivádh bin Bejtullah baranyavári kádi. p. h. 1544. mart. 24. Laskói birák: Mihály biró, Sándor biró, Dikán András, Varga Antal, és Tóth Balázs. Ház: 306. Adó: 9750 akcse.1 (Következnek a lakosok nevei). E lajstrom tartotta fönn számunkra Sztárai azon hallgatóinak nevét, kik közt Baranyában először hirdette az igét. Laskó volt a központ, honnét kiindulva körülhordozta a reformáció zászlóját. Reformátori működésének igen érdekes képét rajzolja az egykori laskói rektor, Pathai Sámuel, többször említett levelében, mely megérdemli hogy idézzem belőle a Sztáraira vonatkozó sorokat: »A megváltás 1617-ik évében két álló esztendeig működtem mint tanító a laskói iskolában. Még abban az időben többen éltek a régiek közül, kik szemtanúi voltak a Sztárai Mihály által Alsó-Baranyában s a Dráva mindkét partján ugy a magyarok, mint a szlávok közt eszközölt reformációnak. Az egyházak reformálásában pedig — mint nekem beszélték — főkép ezt a módszert követte: midőn közönséges szónoklataiban hirdetni kezdé az evangéliumot, elsőben Dávid zsoltárait, melyek közül a kiválóbbakat szép átdolgozásban hazai nyelvre tette át, s a melyeket mai nap is használunk az egyházakban, nagy buzgósággal és lelket megragadólag énekelte a nép előtt. Énekeivel annyira felbuzdította a népet, mely azelőtt ilyest soha nem hallott, hogy a közel környékből mindenfelől s oly nagy számmal tódult hozzá, hogy alig lehetett hozzáférni. Minthogy pedig magas csengő hanggal volt megáldva, s mint zeneértő oly szépen és megnyerőleg énekelt, hogy kellemes zengedezéseivel egészen megigézte az embereket. Ekként az egész hegyalján (igy nevezték a lakosok Baranyának azt a részét, melyet átmetsz a Karasica — Caraxus — folyó mellett elnyúló s Vörösmart mellett a Dunát érintő hegy) hirtelen elterjedt a hír, hogy t. i. uj vallás támadt, melyről még az apák sem hallottak soha; aztán a közelebbi városokból,2 mezővárosokból és községekből oly tömegesen tódult a nép Laskóra, mint valami híres vásárra. Látván azért Sztárai, hogy a tanulatlan nép oktatására a kedvező alkalom elérkezett, de szükséges is, hogy az igaz vallást és az evangéliomi igazságot föltárja előtte: ellene alkalmazta beszédeit, hogy azokban az igazságot a legvilágosabban tüntesse föl, s a misének, bűnbocsátó leveleknek s más szertartásoknak, mint emberi találmányoknak hiábavalóságáról annyira meggyőzte őket, 1 40 akcse egy tallér, 50 akcse egy koronás tallér, 60 akcse egy magyar arany vagy 2 frt és 15 pénz. Velico A: »Magyarországi török kincstári Defterek.« Budapest, 1886. LIV. és 29. lap. 2 A mohácsi vészt megelőzőleg Baranya az ország legnépesebb megyéje volt, mint ez kitetszik az 1495-ik évre országosan kivetett subsidium lajstromából, mely szerint a legnépesebb megyék ezek voltak : Zala 8979, Mosony 9023, Tolna 10,031V2 , és Somogy 11,085 portával; de Baranya mindezeket felyülmulta, lö^lS1 /^ portát számlálván. Lakott pedig sűrű népessége nemcsak falvakban, hanem városokban is, melyek közt Pécs mellett kiválóbbak voltak : Siklós, Pécsvárad, Mohács, Laskó, Vörösmart és Hercegszőllős. hogy csakhamar a római katholikus frátereket, papokat és szerzeteseket szélnek bocsátva a pápától elszakadtak s az egyházat — parochia — Sztárainak adták át.« 1 A terület, melyen a reformáció munkájában forgolódott, északfelé hogy meddig terjedt, s vájjon beleesik-e Pécs is, melyről tudjuk, hogy a század közepén már protestáns s csakhamar azután — mint Halasi Bálint 1647. augusztus 16-án Laskóról irja Pathai Sámuelnek — Nagy-Harsánynyal együtt szentháromság tagadó volt: nem tudjuk.2 A világos nyomok dél felé vezetnek, s maga Sztárai is a Dunán s Dráván inneni és túli részt nevezi működése fő teréül. Az Al-Duna áldott vidéke a hitújításnak is igen termékeny földje vala, bár éppen akkor, midőn ott annak magvait hintegeté Sztárai, folytonos vész és vihar száguldozta keresztül-kasul. A Sztambulból kiindult török Baranyának jött mindig; fő hadiútja Eszéken és Baranyán vonult át. Itt Mohács téréin vivta hazánk földjén az első nagy győzelmet, itt kezdték dulásaikat féktelen hadai, valahányszor eljöttek hazánkat pusztítani, svisszavonultokban is itt önték ki legnagyobb mértékben dühöket, égetve a falvakat s rabszíjra fűzve azok nyomorult lakóit. Majd a tartós török uralom is az ország ezen vidékét érte legelőször, s annak állandósításával állandósíttatott mind ama baj és szenvedés, melyet a szegény nép a mohácsi vésztől időközönkint türt és szenvedett. Az 1543. évben Valpó vára, Mohács, Baranyavár, Pécs, Siklós a török hatalmába esvén, ettől fogva Baranya népe egy személyben volt alattvaló s egy ellenséges föld minden sujíoló nyomorával kínzott ellenség, kit a török a magyar miatt s a magyar a török miatt szüntelen sanyargatott. Adót fizetett török-magyarnak, s a zsákmány tárgya is az ő vagyona volt, melyet rabolni, pusztítani egyaránt jogosnak tartott török és magyar. Valóban a szó legszorosabb értelmében igaz, hogy a török iga tartama alatt hazánk egyik megyéje sem szenvedett annyit, mint Baranya. Isten csodája, hogy annyi és oly hosszantartó pusztításoknak kitéve végkép ki nem pusztult, midőn a kevesebb zaklatásoknak alávetett Duna-Tisza köze lakatlan s kietlen pusztává változott. S tulajdoníthatjuk e ezt másnak, mint a reformációnak, mely a népnek nyelvén szólalva meg, épen a legszomorúbb időkben vitte ahoz az evangéliumot, melynek erősítő, bátorító és vigasztaló igéi enyhítgették majdnem elviselhetlen szenvedéseit, fölemelék levertségéből, reményt és bizalmat keltének szivében. Százszor volt kénytelen tűzhelyeitől elbujdosni, de az uj vallás elkísérte a bujdosás földére, ott törölgette könnyeit, gyógyítgatta sebeit, elszéledni nem engedte, s midőn eljött ideje, ismét visszavezette az ősi tűzhelyhez és a mellett megmarasztotta. Hasztalan tört reá török-tatár s gyilkolta önfele is. a mely községek elfogadták a reformációt, mind e napig fennállanak, alig van egy hijjuk is, s magyarok és protestánsok ma is. A nemzet géniusza keblére ölelte az idegen csemetét, megmagyarosította azt, s »a magyar vallás< őre, támasza, megmentője lett a magyar nemzetiségnek. Ki tudja, ha Siklósi Mihály nem tűzi a siklósi vár falaira a reformáció zászlóját, ha azt Sztárai a Dráván innen és tul meg nem hordozza, s mindkettő a reformáció elterjesztésével Baranya téréin áttörhetlen erősségét nem állítja föl a magyar nemzetiségnek: vájjon az az idegen elem, mely dél s nyugot felől mint szorító öv környez, s melyet nemzetünk ellenei 1 Lampe: Hist. eccl. ref. 662. és kÖv. lap. 2 1629-ben Sennyei István váczi püspök ugy irt Pécs felől: »Sunt in ea 30 vei 40 domus Catholicorum, Turcorum et Haereticorum circiter mille. Catholici in suburbiis in quapiam ecclesiola conveniunU. Haas: Baranya. 257. 1.
