Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-01-05 / 1. szám

II. Alvinczi párfogói az ő ifjú korában. Váradi tanulása. Nagy-Várad jelentősége a XVI. században. Alvinczi pártfogói gyanánt Derecskei Ambrust és Ungvári Jánost nevezi meg. »A végetlen bölcsességü Úristen « ezek által állította őt az építés munkájára < az egyházba. » Derecskei Ambrus váradi főlelkipásztor« Lampe szerint 1

elébb hihetőleg nagyenyedi lelkész volt, s mint ilyen vala jelen az 1588. decemberében tartott szászmeggyesi országgyűlésen, mely a jezsuitákat száműzte Erdélyből. Hihetőleg Derecskei hozta ki Alvinczit Nagv-Enyedről, amidőn maga is Nagy-Váradra jött. Bod Péter szerint Derecskei jeles, tudományos képzettséggel birt: nevezetesen úgy beszélt héberül, hogy a zsidók zsidó születésűnek tartották. 2

Mint váradi lelkész prédikációkat is nyomatott. 3

Ugyancsak Nagy-Váradon választották meg a bihari református egyházmegye esperesévé is. Mint ilyen jelen volt 1597. január 16-ikán a tasnádi, 1598. január 25. a csengeri, 1600. november 25. a tasnádi, 1601. "december 6. a báthori zsinatokon.i

Lehet, hogy többön is, de csak ezeken való jelenlétének emlékezetét tartotta fenn a tiszántúli ev. reform, egyházkerületnek 1567—1765-ig vezetett jegyzőkönyve. Derecskei Ambrus végre, vagy 1603. végén, vagy 1604. januárban meghalt; mert már 1604. február havában Alvinczi Péter foglalta el helyét. 5 Az ifjú Alvinczi másik pártfogója Ungvári János, gyulafehérvári lelkész és »ifjúszerű ember volt«, midőn a marosvásárhelyi zsinaton, szavazattöbbséggel erdélyi ref. püspökké választották. Ugyanekkor 13 pontból álló választási kondíciókat (föltételeket) irtak elébe, amelyek szerint kell vala az egyházat kormányoznia. Püspöksége Erdély történetének legszomorúbb korszakára esik. Ugyanis a Basta és Mihály vajda zsarnoksága alatt vonagló nemzet, a nagyobb rossztól szabadulandó, a kisebb rosszat választá, vagyis ismét Báthory Zsigmond mellé állott. A fölkelésnek azonban szerencsétlen vége lett. A goroszlói csatában — 1601. augusztus 3-ikán — elesett 10 ezer erdélyi hazafi s ezek között Ungvári János, erdélyi püspök is. G Ily példák ragyogtak Alvinczi Péter előtt s nemes törekvése soha nem is lankadt; »a haza szeretetében pedig meg nem előzte senki!« Alvinczi Erdélyből Nagv-Váradra kerülvén, egyik pártfogójával, Derecskeivei, ott folytatta tanulását is. Nagy- Várad — Szent László egykori városa — a XIV. század óta az ország legjelentékenyebb városaihoz tartozott; sőt a mohácsi vész után is virágzott. I. János király gyakran és hosszasan időzött benne. 1556. óta Erdélyhez tartozott s a >Tiszántúl« fővárosává, vára pedig Temesvár eleste után Keleti-Magyarország védbástyája lett. Báthori Kristóf fejedelem nagyon megdicséri Váradot és polgárait nemesi rangra emeli; egy németországi utazó pedig földi paradicsomnak nevezi. De a város már ekkor nagy átalakuláson ment át. »János Zsigmond alatt a 1 Lampe » História Eccl. reform.« 313-ik lap. 2 Bod Péter »Magyar Athenás« 64 és 65-ik lap. 3 Az Szent Pál Apostol levele, melyet irt az Rómabeli keresztyéneknek. Magyar prédikációkra rendeltetett és az Szentírás szerint megmagyaráztatok Derecskei Ambrus Váradi lelkipásztor által stb. Debreczen 1603. Szabó Károly »Régi Magyar Könyvtár« 177. lap. 4 Tóth Sámuel »Adalékok a tiszántúli ref. egyházkerület történetéhez* 10., 11. és 12. lap. 5 Ugyanott 13. lap. 6 Bod P. »Smirnai szent Polikárpus.« 48. lap. 7 Fraknói Vilmos »Pázmány Péter* (Történ, életrajzok közt) 5—9. lap. protestantizmus jutott benne uralomra.* 7

A püspökség, káptalan, szerzetes rendek, katholikus lelkészek elköltöztek, s Várad a reformáció mozgalmainak egyik gyújtó pontja, zsinatok és vallási vitatkozások színhelye lett. Hírneves papjai, professorai élénk irodalmi munkásságot fejtették ki; nyomdát állítottak s virágzó gimnáziumot létesítettek. Biharmegye nemessége is elpártolt a katholikus egyháztól és a kalvinizmushoz csatlakozott. Mig ugyanis Várad püspöke s Erdély kormányzója — Martinuzi — élt, a reformáció, ha lappangott is Váradon, erőt nem vehetett; de a mint őt — hálából — Alvinczen megölték: legott terjedni kezdett az Váradon Varlcocs Tamás, bihari főispán, az üresedésben levő váradi püspökség javainak kormányzója, nem nézte rossz szemmel a reformáció terjedését. Nagyobb erőt vett pedig ez akkor, midőn Ferdinánd király Izabellától átvévén Erdélyt, Losonczy Istvánt nevezte temesi főispánná. Ez, mint tudva van. nemcsak Temesvárról űzte ki a reformáció hiveit, hanem a Fehér-Körös völgyén levő Pankotáról is. A kiűzött reformátorok jól ismervén a váradi viszonyokat, 1552. juniusában megjelentek Váradon, mint azt a váradi káptalan Oláh Miklós, egri püspöknek, mint kancellárnak, panaszolja (Várad, 1552. junius 25.). Az első reformátor Kölcséri Kristóf volt, kit más néven, mint Lippai Kristófot, ismerünk. I. Ferdinánd erre visszahívta Varkocs Tamást Váradról és Zaberdin Mátyást nevezte ki váradi püspökké és bihari főispánná. A katonás püspök, mint kortársai nevezték, kíméletet, nem ismerő kardjával csendet parancsolt ugyan az egyházi és politikai téren egyaránt; de 1556. augusztusában elhalt s néhány hét múlva a reformáció uralmat vett hosszú időre.1 Midőn ugyanis a kolozsvári országgyűlés 1556. nov. 25-ikén kimondá az egyházi javak világiasítását s a tordai (1557-ben) az evangélikus vallás szabadságát, Nyakazó Kendi Antal, váradi kapitány eltávolítá a várból a római katholikus papokat és szerzeteseket (1557.); a püspökség és káptalan javait lefoglaltatta, minek következtében erős református egyház alakult Nagy-Váradon, melynek első lelkésze Czeglédi György lett; pártfogói pedig Telegdi Miklós főúr, ki több ifjat taníttatott külföldön is; továbbá Csáky Pál és László váradi lakosok és Hagymási Kristóf fejedelmi tanácsur.2 A reformációval egykorú az iskola is. Ugyanis az 1557-iki gyulafehérvári országgyűlés elhatározta, hogy Váradon is iskola állíttassék, mivelhogy az iskolák állítását isten dicsőségére és az ország felvirágoztatására szükségeseknek tartja.3

Az iskola helyéül a mindenszentek zárdája adatott át.4 Az igy megerősödött református egyházban, Váradon, 1569. okt. 20. s következő napjain nevezetes zsinat tartatott, melyen maga II. János király is jelen volt. Itt nyilvános vita tartatott a szentháromság-tagadó unitáriusokkal, melyben Méliusz Péter, debreczeni lelkész és társai nagy erélylyel védelmezték a szentháromság hitágázatát az unitáriusok, sőt a részökre hajló II. János ellen is.5 A második nevezetes zsinatot 1577. február 6-dik napjára hivta össze Váradra Gönczi Fabricius, vagy Kovács György püspök, a midőn »Az egyházi fegyelemről, 1 Bunyitai Vincze »A hitújítás történetéből«. Századok 1888. évfolyam, 389-ik lap. 2 Balogh Ferencz »A magyar prot. egyháztörténelem részletei* 76. lap. 3 Zsilinszky »Mihály Magyarország vallásügyi tárgyalások*. 112-ik lap. 4 Kereszt. Magvető. 1863. II. köt. 274. lap. 5 Kiss Áron »A XVI. század református zsinatai* 636— 654-ik lap.