Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-02-09 / 6. szám
gáján és sürün válogatott kegyencnőin kívül.1 Uralkodását igy jellemzi egy elfogulatlan történetíró, Horváth Mihály püspök: »Az országos rendek, kik — uralkodása alatt — évenként összejöttek, hogy az ország szomorú sorsán javítsanak, mindannyiszor keserves panaszokban törtek ki a hallatlan visszaélések ellen, melyeket a kormány közegei büntetlenül elkövettek. Mindkétféle fegyveresek — mondák az országrendek 1602-ben — honiak és idegenek egyaránt bántják a parasztok, urak és papok javait; feltörik a templomokat, felássák a sírokat, hogy a halottakon található ékszereket elrabolják. Dühök egyaránt kiterjed minden nemre, korra, osztályra; még az adószedőket is kirabolják. Igv lőn, hogy számtalanok, kik nemes vérből származtak s egykor birtokaikon bővölködtek, most rongyokkal fedve, éhesen koldulva, kénytelenek bujdosni*,2 A király teljesen érzéketlenné és tehetetlenné vált. Az ilyen panaszokra semmit sem adott; sőt elűzte udvarából mindazon tanácsosokat, kik erre figyelmeztetni merészelték. Rudolf még testvéreire sem hallgatott; csak azokra, kik vagy valami játékkal vagy szenteskedő cselekményekkel elfoglalák s hízelegtek neki. Igy első sorban a jezsuitákra, kik mindenre reávették; kivált, ha a magyar alkotmány eltörlése vagy a protestáns vallás üldözéséről volt szó. E célból kötött Rudolf szövetséget is a pápával s nehánv katholikus fejedelemmel. Innen van, hogy a magyar katholikus főpapság 1601. óta nagyobb erélyt fejtett ki a protestántizmus ellen. Kűtasi János esztergomi érsek és királyi helytartó az »ujító lelkészeket« hivatalaiktól eltiltotta, a protestánsokat felszentelt földbe eltemetni meg nem engedte. Igy tettek Pethe Márton cimzetes váradi püspök, tulajdonkép szepesi prépost, s különösen Forgách Ferencz nyitrai püspök, később királyi kancellár és esztergomi érsek stb.; a világiak közül a Pálffyak, Dessewffyek. Ürmén yiek, Forrók, Dobokavak. A főurak és nemesség nagy többsége még protestáns volt. Ezek élén álltak: Illésházy István, kit a kormány Modor, Bazin és Szent-György nevü városaitól fosztott meg; Thurzó György, a dunáninneni főkapitány; Forgách Zsigmond és Mihály, a püspök protestáns testvérei: a Homonnaiak, Drugethek, Perényiek, Dobók, Mágochyak, Bathyányiak, Révaink stb. Mindez mitsem használt. Rudolf 1603. november 11-én megparancsolta, hogy a kassai nagy templom is vétessék cl a protestánsoktól, mintegy megkoronázandó a protestántizmus üldözését Magyarországon. 1604. január 3-án pedig Pethe Márton cimzetes kalocsai érseket és királyi helytartót Magyarország felső vidékeire küldte, hogy űzze el a protestáns lelkészeket s szedje el a protestáns templomokat; a felvidéki városok hatóságainak pedig meghagyta, hogy a nevezett főpapot »a katholikus egyház és Isten dicsőségére« végzendő munkájában támogassák; egyházi jövedelmeiket neki átadják, az »eretnek* lelkészeket és tanítókat elűzzék s helyökbe azonnal katholikus papokat fogadjanak és azokat híven hallgassák.8 Belgiojoso Jakab, tábornok, hogy a Rudolf parancsát annál könnyebben végrehajthassa, a vidéken elszállásolt összes vallon katonaságot 1604. január 4-ére Kassára rendelte. Azok, amint a városba beértek, elfoglalták a kapukat s aztán a székesegyházat vették körül. Ekkor Belgiojoso maga elé hivatván a kassai főbirót. — Bocatius Jánost — és a tanácsot, az egyház kulcsait követeié tőlük, a melyeket megkapván, az egri káptalannak adta 1 Zsilinszky M. »Magyarország vallásügyi tárgyalásai.* 239 1. 2 Horváth Mihály »Magyarország története« IV. k. 479. lap. 3 Zsilinszky Mihály »Magvarország vallásügyi tárgyalásai,« 238-242. lap. át. Ugyanekkor a királyi ügyész lefoglalta Kassa város 28 faluját is.1 Belgiojoso még magánházakban is eltiltotta a protesáns istenitisztelet tartását; a protestáns papokat a városból elűzte; a gazdagabb polgárokat végre kegyetlenül megsarcolta. Utána Lőcsén és környékén Pethe Márton és Szuhay István cimzetes egri püspökök kezdték elszedni a templomokat. (Folyt, köv.) H. Kiss Kálmán. NEKROLOG. Brósz Jonát ravatala mellett. üsiskó János gyászbeszéde, Zclenka píispök részvéllevele. »Nem most vesztettük el e kiváló jelesünket, társadalmunk és egyházunk e kimagasló vezérférfiát, elvesztettük őt már akkor, mikor az enyészet fagyos szele először füvalt reá, s habár életlángját ez nem oltotta is el, az izmos férfiút mégis megtörte, erejét és egészségét aláásta. Azóta csak hanyatlását, lassú összeomlását láttuk annak az életnek, mely a pihenést nem ismerte, mely a munka, alkotás folytonos és szakadatlan láncolata vala, s a melyből épen azért az áldásnak annyi sok folyamai fakadtak. Ez év első napja befejezte végre a rombolásnak ama munkáját, melyet az előző évek kezdettek s eloltotta a nagy szellemnek, a fényes elmének ama lángját, mely egykor oly sokaknak világolt s vele együtt eloltotta reményeinknek el-elhalványuló utolsó szikráit is, s ránk borította a fájdalom, a bánat és gyásznak sötét éjszakáját. Az elszenderült maga csendesen, jajszó nélkül viselte életének e lassú Összeomlását. Az erős lelkek türelmével hordozta a maga keresztjét mint férfiúhoz és keresztyén bölcshöz illik. És amint csendesen, panasz nélkül szenvedett, oly csendesen halt is meg. De bármilyen csendes és zajtalan volt is halála, mégis, mint mikor egy hatalmas oszlop kidől s a földre zuhan, estének tompa moraját meghallotta nemcsak a gyászba borult család, a nagykiterjedésű rokonság, meghallotta azt egész ev. egyházunk, az egész város, sőt annak határain tul messze körök. Valóban egy hatalmas oszlop dőlt ki; oszlop, melyen mint granitszobron évtizedeken át nyugodott nemcsak egy családnak és nagy rokonságnak a boldogsága, öröme, büszkesége, hanem számos társadalmi intézménynek a közügye és java, a kassai ev. m. n. egyháznak a vezetése, rendje, jóléte, a VI. sz. k. városi esperességnek kormányzata és a kerületi gyámintézetnek egyház-építő szent érdeke. És biztosan nyugodott e granitszobron, mert amit ez az erősakaratu szellem magára vállalt, azt teljesítette is lelkének egész odaadásával. A családban a hajdani patriarkákra emlékeztető ama jó atya, nagyatya, férj és rokon volt, ki családját a társadalom egén az elsőrendű csillagok közé emelte. A közügyek terén ama nagy jelentőségű és horderejű tényező volt, ki SZÍVÓS, fáradhatlan munkásságával, éles, gyors felfogásával és a dolgok mélyére ható fényes eszével a közügyek érdekeit meg tudta védeni, óvni és biztosítani. Az egyház élén ama ritka szakértelmű és bölcs vezér volt, ki mindig meg tudta választani a helyes eszközöket a cél elérésére; le tudta küzdeni a vészes tüneteket; meg tudta védeni az egyház jogait s csorbítatlanul megőrizni, s az utódnak átadni az apák szent örökségét. Az egyházmegye vezéri polcán mint tapasz-1 A kassai praemontrei főgimnázium 1884/85. évi értesítője.
