Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-02 / 44. szám

annyiszor huszítottak s vezettek ellenünk, nem lépte volna-e át régen a Dráva partjait, s lassankint nem nyomult volna-e közelebb-közelebb az ország szivéhez, hogy az Alföld téréin szántogató ős magyar meg ne értse a nyelvet, mely ős Hada alatt s a szőke Dunán tul tanyát vert magának ? Feleljenek azok, kik az egyedül üdvözítő anyaszentegyház nevében s Magyarország patronájának képével ékeskedő zászlóik alatt Pesten fölül kiirtották a magyar vallást s vele kiölték a magyar nemzetet. És ha ők hallgatnak, mi nyujtsuk oda az elismerés koszorúját Siklósinak és Sztárainak a reformációnak Baranya földén elterjesztéseért. Elévülhetlen érdemük és dicsőségük az. A közös dicsőségből azonban az oroszlánrész tagadhatlanul Sztárait illeti, mert mig Siklósit még csak képzelni sem tudjuk Perényi nélkül: addig Sztárai egy maga vívta a reformátori harcot, és ha vannak is, kik nem tudják, vagy célzatosan nem akarják tudni, vájjon segítette-e Sztárait térítési hadjáratában már tettleg a török is talán, mint később Tolnán? vagy hogy a hitújításhoz szegődött valamely főúr patrónusa vagy fautora1

: mi tudjuk és tudja az elfogulatlan történelem, hogy őt hatalmas segítők nem segítették, pártfogók nem pártolták. A töröknek éppen ekkor kisebb gondja is nagyobb volt, mint hogy egy reformátor bajával vesződjék, s átalában ha nem bánta és elnézte is, de közvetlenül és tettleg sem Tolnán sem Baranyában nem mozdította elő a reformáció terjedését. De oly főurak sem voltak, mert a török miatt nem is lehettek már ekkor Baranyában, kik a hitújításhoz szegődve a nagy reformátornak patrónusai vagy fautorai lehettek volna. Perényi s Török Bálinton kívül nem ismerünk senkit, kinek nevét a baranyai reformációval összekapcsolhatnánk, azok pedig Sztárai fölléptekor már mindketten börtönben sínlettek, s őt nem támogathatták istenes munkájában. Nem török, nem pátronus főurak, hanem lángoló lelkesültsége, magasztos erkölcsi ereje, vértanúi teljes elszántsága, tudomány, műveltség és a hirdetett tanok igazsága, ezek voltak Sztárai segítői, pátronusai és fautorai, ezeknek erejével harcolta ő a nemes harcot és vívta ki a teljes diadalt. A harc nem volt rövid, a diadal nem volt könnyű. Mert habár Baranya főpapja Váraljai Szaniszló pécsi püspök 300 papjával 1543-ban a török elől menekülve többé nem állt is útjába,2

de azok a fráterek, papok és szerzetesek, kiket a nép szélnek eresztett, lépésről-lépésre s elkeseredetten oltalmazták a tért, melyről őket Sztárai leszorítani igyekezett. Miként egykor Siklósit magában a Perényi udvarban vette üldözőbe a furor theologorum, s az udvarbeliek dühös kardjait szegeztette mellének: ugy őt is otthon, a laskói parochián kereste föl, s egyetértve azokkal, kik még megmaradtak a pápistaságban, a sötét éjszakának oltalma alatt iparkodott láb alól eltenni. Ott leselkedtek ajtaja előtt hosszas ideig. De Sztárai korán észrevette elleneinek szándékát, s ugyanazért — mint egykori hallgatói és tanítványai előadása után Pathai Sámuel beszéli — midőn hajlékából éjjel ki akart menni, ellenei kijátszása végett előbb karóra szúrt tököt nyújtott ki az 1 Ipolyi Arnold: »Veresmarti Mihály élete*. I. k. 13. lap. »mint ezeket a hitujítók akkor nevezték, kiknek fegyveres csapatai kényszerítésével is történtek gyakran az ily egész vidékek tömeges áttérései*. 2 1581-ben István pécsi kath. plébános irja többek közt XIII. Gergely pápához: »Itt Pécsett hajdan több mint 300 pap szolgált catholice Krisztusnak. Jelenleg pedig mind el vannak széledve, mások megölettek, mások megfojtattak, a szentegyházak szétrombolvák, az oltárok felforgatvák és csak magam, mint a keresztyén raboknak méltatlan szolgája, hagyattam meg szegényen, szűkölködve, hogy kenyérrel is alig lakhatom jól*. Hetényi: »Történeti pályamunkák*. 1840. I. köt. S betű alatt az egész levél. ajtón. A csel sikerült. Többször megesett, hogy a leselkedők a tököt Sztárai kopasz fejének vélvén, szétverték azt, de ő maga mindannyiszor sértetlenül húzódott vissza, csak ennyit mondván: »tudtam hogy leseiködtök*. De tudta azt a nép is, s félve, hogy elvégre is az istenemberének életét valamelyes veszély érendi, éjszakánként vigyázókat adtak mellé s igy őrködtek hűséges pásztoruk fölött szegények, mig az egész város nem reformálódott.1 (Folyt, köv.) Földváry László. BELFÖLD. A dunamelléki egyházkerület közgyűlése. Szász Károly püspök urnák a gyűlés működésére Isten segedelmét kérő buzgó imája után Tisza Lajos gróf, világi elnök a következő beszéddel nyitja meg a gyűlést: »FŐtiszteletü egyházkerületi közgyűlés! Van szerencsém az elnökség nevében a közgyűlést üdvözölni. Meg vagyok róla győződve, hogy a napirend folyamán felolvasandó püspöki jelentés, amint ahhoz szokva vagyunk, igen alaposan ki fogja fejteni mindazon fontosabb mozzanatokat, melyek egyházkerületünk beléletében, vagy azt érintőleg a legutóbbi egyházkerületi közgyűlés óta napirendre kerültek. Én tehát nem is akarok elibe vágni a püspöki jelentésnek, csupán két, egyetemes egyházunkat közelről érdeklő kérdésre nézve óhajtok röviden pár szót szólani. Az egyik az, a mi ma már általánosan tudva van, hogy a mult évben tartott, zsinat által hozott törvények a legfelsőbb szentesítést nem nyerték meg. Ez a körülmény pedig sajnos ránk nézve két okból. Először, mert vannak a törvénynek olyan részei, melyeknek mihamarabbi életbeléptetése nekünk igen fontos érdekünk. Másodszor azért, mivel elkerülhetetlenné teszen egy második összejövetelt, a mely pedig, ha bármily rövid időre fog is terjedni, egyetemes egyházunk érzékeny anyagi terheltetésével jár. Ezekkel szemben azonban kedvező körülmények azok, hogy nem valami fontos elvi kérdések, hanem tisztán alárendelt jelentőségű, a törvényjavaslat III., úgynevezett tanügyi részében helyenként előforduló szövegezési hibák, melyek a fennálló törvényekkel némileg mégis ellenkezésbe jönnek, kívánják a kiígazitást, illetőleg a fennálló állami törvényekkel való egyeztetést. Ezeknek egyeztetése szükséges csupán, hogy zsinati törvényeink a királyi szentesítést megkapják. Amint a tisztelt közgyűlés tagjai már más uton értesülve is vannak, a zsinati elnökség a zsinatot november 14-re összehívta és igy nem tartom kizártnak, hogy még ez évben törvényeink szentesítést nyerjenek. A másik az egyházpolitikai kérdések sorsa, mely egyetemes egyházunkat igen közelről érdekli. Mint általánosan tudva van, a kormány, meglévén arról győződve, hogy minden további nyugodt reform, munkának előfeltétele, hogy ezen kérdések az állam és a különböző hitvallású egyházak jogainak és érdekeinek tekintetbe vétele alapján a jog, méltányosság és célszerűség követelményei szerint az érdekeltek lehető kölcsönös megnyugtatásával megoldva legyenek: megalakulása óta megszakítás nélkül dolgozik az e végből szükséges törvényhozási intézkedések előkészítésén. Az, hogy a feladat mily nehéz és kényes, gondolom, 1 Lampe: i. m. 663. 1.