Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-06-15 / 24. szám

ségében vergődő egyházmegyei özvegy- és árva-gvámtárakat saját erős kezeibe véve, egyetemes jelleggel és központi kezeléssel az egésznek javára örvendetes virágzásnak indítsa. De mert lehetnek, kik a zsinat általam kimutatott jogát a kérdéses ügyben felhozott okaim dacára is tagadják : szabadjon állításom teljes begvőzéséül egy oly praecedensre hivatkoznom, mely a zsinat és egyházmegyei gyáintárügygyel nemcsak analóg, hanem teljesen kongruens. Ugyanis a politikai megyék nem régen a községek által kezelt községi árvapénztárakat bevonták központi kezelés alá, pedig a községek autonom testületek, mig az egyházmegyei gyámpénztár nem az. Ez az eset nekem állításaim bő kifejtésére igen háladatos tárgy volna, de mert sapienti pauca, bezárom soraimat azzal az óhajjal: vajha az Ínséget szenvedő özvegyek és árvák keserves sorsának enyhítésére minél hamarább teljesedésbe menne az, a mit e sorokban kifejezett. Külsomogyi Tamás. RÉGISÉGEK. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) Rimay János — a fejedelem egyik belső tanácsosa — irja Illésházyhoz,1

hogy a fejedelem »Sz. István napján válék derekasan a tusakodásra . . . Nagy hévségben feküdt és szavában lassan-lassan fogyatkozván az két karácsony között való pénteken (dec. 29-ikén) mult ki hajnalban 5 órakor . . . Hogy pediglen mérget adtak neki — irja ugyanaz — bizonyos jeleit is látta«; de ezt hitte a fejedelem majd minden hive. Ugyancsak az ő tudósítása szerint, Alvinczi Péternek álmában, maga a fejedelem jelentette meg, hogy 9-ed napra pénteken hajnalra meghal. A fejedelem egyik inasa — Fekete Istók — szintén megálmodta, hogy mihelyt a hold újságra tér, meghal a fejedelem és ugy is lőn. »Ezekhez a látásokhoz és az maga bágyadt állapotához képest (Alvinczi) Péter uram mindaddig szorgalmaztatta szegényt, hogy az urvacsoráját is elvétette vele és gyakorta imádkoztatta szép vallástételi között, mindaddiglan, mig beszéde meg nem fogyatkozott. Az értelem sokáig volt nála halála előtt is és szemeit az égre fölemelvén, sokat fohászkodott.« A fejedelem megmérgezésével, kancellárját, Kátay Mihályt gyanúsították, ki a német udvarral öszszeköttetésben volt. Kátayt el is fogták, de pöffeszkedő magaviselete még gyanúsabbá tevén, a testőrség kihurcolta börtönéből és a kőpellengér alá vitte. Itt Forgách Ferencz testőrhadnagy karddal hozzá vágott, mondván: »tisztessége hite vesztett áruló, ki ez árulót nem vágja* s erre az udvari nép ugy izre porrá aprítá a nyomorultat, hogy özvegye — a sző teljes értelmében — lepedőbe sepertette öszsze tetemeit. A fejedelem halála után, Alvinczi Péterrel együtt, a többi testamentomosok a fejedelem végakaratának érvényesítésén fáradoztak, vagyis készültek a temetéshez és a Homonnai Drugeth Bálint útját egyengették az erdélyi trónra. Különösen a szultán kegyét igyekeztek e célból megnyerni és nem is eredménytelenül. 1607. januárban »császári levél« 2

érkezett Homonnayhoz a portáról, mely 1 »Rimay János államiratai és levelezései* 153—154. lap. Eredetije a nemzeti muzeumban. a Török-magyarkori okmánytár. I. köt. 61—62. (Török eredetiből.) tudatja vele, hogy a néhai (Bocskay) király hü szolgái, a Messiást követő jeles Péter pap, Örvendi Pál és Pécsi Simon, bejelentvén a Bocskay halálát, emlékezetbe hozák, hogy a boldogult utódául — már egy athnaméban is — ő van kijelölve. Ennélfogva a szultán Murád basa nagyvezérnek tudtára adta, hogy Homonnait méltónak Ítélte arra, hogy István király helyét betöltse s Erdély és Magyarországok királya legyen stb. Ugyanekkor az erdélyi főrendekhez s a testamentomosokhoz is érkezett hasonló értelmű levél a portáról. 1 A fejedelem ünnepélyes temetése 1607. február 2-kán kezdődött. A fejedelmi udvartól az Erzsébet-templomig a gyászba öltözött gyalogság, mögöttük kék és vörös darabontok állottak. Elől ment az egyházi rend, halotti éneket énekelve. Azután főúri s nemesi apródok, a kassai tanács, a követek. Utánok három felékesített lovat vezettek s ezeket lovasok s négy trombitás és rézdobos követték. Majd az udvari nép ment gyász fegyverekkel, élükön Széchy Györgygyei, dobosokkal és trombitásokkal. Utánok lovas úrfiak, magyar-, erdélyi és családi címerekkel ékített gyászlobogókkal. Majd a tanács urak, Thurzó, Czobor, Rhédey, Mágóchy, Tököli, Homonnai György s végül Homonnai Bálint, Nyáry Pál és Báthory Gábor mentek. Egy inas felfordított fekete zászlót, utána egy másik a fejedelem buzogányát, egy harmadik a szultántól nyert koronát, egy negyedik meztelen kardot vitt, mindnyájan fekete bársonyban. Senyey Pongrácz a fekete selyem s a fejedelem aranyos címerével ékesített zászlót tartá, mely a sírra volt teendő. Erre következett a rokonság. Utánok egy aranyozott ezüst lapot hoztak a fejedelem címerével. Ezután a főurak a fejedelem nehéz fekete selyemmel bevont koporsóját hozták. A koporsó után mentek a testamentomos urak, a főrangú nők s a beláthatatlan néptömeg. A ravatal a főtemplomban fekete selyemmel volt bevonva s erre tették a fejedelem koporsóját. A székeket szintén fekete selyemmel vonták be. A halotti tanítást Alvinczi Péter, mint udvari pap, a magyar szónoklatot Rimay János udvarnok és tanácsur, a latint az ifjú Tököli Sebestyén tartották. A szertartás végeztével 100 hajdú őrizés végett a templomban maradt. Február 3-kán Alvinczi és többi testamentomos társai Illésházv Istvánnak irnak, hogy ő felsége (Bocskay) becsületes testével megindultak; akadály nincs, csak egy ember nyughatatlankodik s megfelelő ajándékok kíséretében kérik, hogy az elhunyt fejedelem jótetszése szerint, azaz Homonnay érdekében működjék.2

A nyughatatlankodó »egy ember* a dúsgazdag Báthory Gábor volt; de mégis nem ő lett a főakadály. Február 5-kén 'Pályán voltak a fejedelem testével, melyet ötezernyi had kisért; de a haddal való bemenetelt betiltá az erdélyi országgyűlés. E tilalmat február 6-kán Tokajban vették a testamentomosok. Február 8-kán megnyílt az erdélyi országgyűlés Kolozsvártt. Rákóczy Zsigmond kormányzó fejedelmül ajánlotta Homonnay Bálintot, azután elhagyta az országgyűlést, a hol közfelkiáltással, hogy Erdély függetlenségét megmentsék, fejedelemmé választották őt magát s dacára minden vonogatózásának, február 12-kén föl is eskették s hódoltak neki a rendek. Február 1.4-kén Goroszlón találkozott a temetési menet az ország követével Kornissal, a ki Erdély nevében tiltakozott a fegyveres bemenetel ellen, híjában írogattak már elébb — 12-kén — a testamentomosok 1 Török-magyarkori okmánytár I. k. 63-ik lapon levő török fordítmányból. 2 Történelmi tár 1878. folyam. 869. lap.