Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-07-13 / 28. szám

körre terjed, másfelől a gyakorlati cselekvésre annálfogva is csekély impulzust ád, mert a lelkek a rájok nehezedő gondok és az általános csüggetegség nyomása alatt lankadtak és elszáradtak, ha prédikálnak is, hát még ha tudományos munkákat irnak. Ezért úgy egyházi életünk, mint különösen theol. tudományosságunk felélesztése szempontjából valóságos jótétemény lenne a magyar protestántizmusra nézve, ha oly külföldi munkákat fordíthatnánk magyar nyelvre, a melyek a gondolatok merészsége, a tudományos argumentáció tökéletessége, az élő hit ereje s a tárgyalás klasszicitása tekintetében egyaránt tündöklenek. Már aztán akár az irodalmi társaság adja majd ki ezeket a könyveket, akár a kiadó, annyi bizonyos, hogy én kötelességemnek tartom a mennyire tudom e tekintetben tájékoztatni a közönséget s közöltem gondolataimat e Lapok szerkesztőjével, a ki aztán egyenesen felhívott, hogy a »Külföld* rovatban amikor csak lehet, mutassam be azokat a szellemes külföldi írókat, akiknek müveit a fordításra érdemesnek tartom. Ha e Lapok hasábjain még nem lett volna ismertetve, úgy Drummond nagy munkájával kezdeném. Ebben a műben egy hatalmas gondolat igazán meglepő eredetiséggel és frisességgel van kifejtve t. i. az, hogy a természettudományok új fényben tüntetik fel a legcsodásabbnak látszó s a világ által egyáltalában nem értett evangéliomi igazságokat. A dolog voltaképen igy áll. A természettudományok rohamosan fejlődtek, a mióta a reformáció a szabad vizsgálódásnak tért nyitott. Azonban eleinte csak a holt dolgokra vonatkozó tudományok virágoztak fel, minők a fizika és chemia. A biologia csak lassan haladt ezek nyomában. A természettudományi világnézletet a holt dolgokra vonatkozó tételekből csinálták meg s az emberek megijedtek, mert a természettudományi törvények igazaknak bizonyultak, s azt a logikai fallaciát csinálták meg, hogy a holt dolgokra vonatkozó törvények s az ezek magyarázatára alkotott theoriák az egyedül biztos igazságok. A materializmus virágkorát élte s az emberiség rosszabb része ujjongott, jobb része pedig megdöbbent. A theologusok is többé-kevésbbé beálltak bókolni a természettudományoknak. Azonban jött a biologia és psychologia felvirágzásának kora. S kezdették sejteni az emberek, hogy a holt dolgokra vonatkozó törvényeknél magasabb törvények is vannak. Minden szervetlen tárgy vegyi uton előállítható, élő lény csak élő lényből származik, s ha tökéletlen is az az élő lény és a halál törvényei benyúlnak birodalmába, a tény az, hogy a biologiai jelenségek a holt dolgok körében előforduló tünemények felett állnak s a biologiai jelenségeket a biologiai törvények magyarázzák, nem a mechanikaiak. A következtetés azután elkerülhetetlen, hogy a növényi, állati és emberi életen felül még nagyobbszerü életnyilvánulásoknak is kell lenniök, a melyekben a biologiai törvények fenségesebben nyilvánulnak, mint az alsóbb életjelenségekben. Ezt a pontot ragadja meg Drummond s azt az igazán nagy horderejű tételt bizonyítja be: »az evangelium igaz, mert a benne foglalt igazságok megfelelnek a biologiai törvényeknek.« Ha a reformáció korában élnénk, ezt a munkát már rég kiadatta volna valamelyik Nádasdy. Ha Drummond müve a természettudományokat szólaltatja meg, mint bizonyságokat a keresztyénség ama főtétele mellett: »A ki ujjá nem születik, semmiképen nem mehet be az Isten országába (Ján. ev. III., 3.) és általában az evangéliumi igazságok védelmére, ugy azt mondhatnám, hogy az a mű, a mit most ismertetni akarok, az egyháztörténelem sokszor sziklás utain vezet végig s tanít meg arra, hogy a jelenkor zűrzavarában, miként igazodjunk el, sőt miként álljunk be teljes erővel, a siker erős reményével a munkába. E mű irója Sohm, a lipcsei egyetemen a jogtudományok tanára. A mű cime: »Kirchengeschichte im Grundriss«, s a mint a cimből látható, nem azoknak kínálkozik, a kik rettenetes részletismereteket keresnek. Ajánlom azonban azoknak, a kik oly műben gyönyörködnek, a melyben az iró néhány sorban egy egész kort megvilágít, valaminek a fontosságát egy oldalon teljes erővel kimutatja. Egy 216 lapra terjedő könyvet mutatunk be, a melyet olvasva még a legközönyösebbek s a legtévesebb nézeteket vallók is elhatározták magokat az evangéliumi protestántizmus zászlójának fennen lobogtatására s az arra irott jelszavakért való szakadatlan küzdelemre. Kiemeljük végül, nem ismerünk német tudományos munkát, melyben a német alapossággal a francia stylus minden eleganciáját és világosságot s az angol stylus minden erőteljességét az iró szerencsésebben egyesítené, mint az Sohm Rudolfnak sikerült. Sz. A. RÉGISÉGEK. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) II. A nagyváradi zsinat 1610. és a Szilvásujfalvi-féle mozgalom. A lutheránusok szervezkedése Zsolnán 1610. Forgách érsek ellenmondása; a nagyszombati érseki zsinat. 1610. nov. 7-kén Nagy-Váradon találjuk Alvinczi Pétert, hol a Szilvásujfalvi Imre, bihari esperes és váradi pap által, támasztott zavarok lecsendesítése végett generális synodust (közzsinatot) tartottak. Jelen voltak pedig Hodászi Lukács püspökkel, a tiszántűli papok nagy számmal. a tiszamelléki ref. traktusokból Alvinczin kivül Tardi G-ijörgy abaujvári esperes, Szántai Pál zempléni esperes, Hellopaeus János tályai, Kecskeméti János pataki, Szegedi Dániel tokaji, Böszörményi Péter tolcsvai, Decsi Kristóf lelkészek stb., Erdélyből Tusnádi Mihály püspök stb. Szilvásújfalvi Imre, régtől fogva haragudott Hodászi Lukács püspökre1

— mint Tóth Ferencz mondja; — lehet talán még abból az időből, midőn Hodászinak, mint debreczeni papnak kollégája volt. A püspöki kormány-1 Tóth Ferencz: »Túl a tiszai püspökök élete« 86. lap. 55*