Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-09 / 45. szám

közben még ma is. (ti. lH47-ben) sok izben előhozakodnak róla nemcsak a szlávok közt (mert Tardafalva szláv egyház), hanem a szomszédban levő magyar lakosok is. Egy könyve is van birtokomban, melyre Melanchton előadásaiból sokat jegyezgetett Wittenbergben.1

Hogy kiválóan tanult ember volt, kézírásai bizonyítják«. Ennek fia volt Anti István, ki atyját követte a tardafalvai prédikátorságban. Kákonyi Péter. Származási helye ismeretlen. Talán a Duna árjai által a XVII. században elpusztított pestmegyei Kákony községben született, melynek lakói a szinte elöntött Pandúrral együtt alapíták a mai Szent-István községet; de származhatott a szathmármegyei Kákonyi kihalt nemesi családból is. Mint reformátor az 1544-ik év farsang végén tűnik föl »az neves* Hercegszőllősön és ott vész nyoma lf-49-ben. Ott irta Asvérusról, Sámsonról szóló énekeit, előbbinek végverseiben nevével együtt a helyet és évet, utóbbiban csak nevét és a helyet nevezve meg. Harmadik éneke, mely 1549-ben készült az Astiagesröl, már csak nevét és az évet említi, de a helyet elhallgatja. Utódja lett — mint Pathai irja — Veresmarti Illés. Meghalt-e? vagy pedig elköltözött s egy azzal a Kákonyi Péterrel, ki 1554-ben feleségével, Sárközi Borbálával egvüft a szathmármegyei Vitkának egy harmadrészét Perényi Mihálvtól megszerezte ? nem tudjuk.2 Szigeti Imre. Születése helyét, miután most Eszéki, majd Zigerius néven is fordul elő, még csak gyanítani sem tudjuk. 1546-ban Veresmarton reform átorkod ott, hova Tolnáról ment. Két évig és kilenc hónapig volt társa Sztárainak a reformáció munkájában; az 1548-ik évben azonban a reformációnak már hódolni kezdő tolnaiak visszavitték maguk közé s Tolnán működött az 1552-ik évig. Ezután nyoma vész. Gsikei István, az »Ilyés prófétáról és Ákháb királyról* szóló ének szerzője. Énekét az 1542-ik évben szerzette Nagy Tótfaluban, mely Siklós közelében korán bevette a reformációt. Szerémi Illés, ki után több ének maradt ránk. Sztárai 1552-ben Tolnára költözvén, utána ő reformátorkodott Laskón s kétségkívül már előbb is segített annak. Mint neve mutatja, a Dráván tul született. Hova ment Laskóról? nincs nyoma; csak azt tudjuk, hogy utána Szegedi Kis István lett laskói prédikátor. Szegedi Kis István mindeddig még nem volt fölavatva a papságra. A reformáció kezdetén nem levén mindjárt rendes püspökeink, az első prot. lelkészek, a mennyiben katholikus módon fölszentelve nem voltak, a külföldi egyetemeken avattatták föl magukat, mely szokáshoz — főleg a lutheránusok — sokáig nagy előszeretettel ragaszkodtak. De voltak elegen olyanok is, kik minden fölavatás nélkül prédikátoroskodtak és pedig nemcsak azok közül, kik külföldön nem jártak, hanem az ott megfordultak közt is. Nyoma van azonban, hogy már korán gyakorlatba jött nálunk is a fölavatás az azt megelőző vizsgával együtt, s véghezvitték eleinte maguk a fölavatott prédikátorok. Szükségessé tették mielőbbi behozatalát az alakulással együtt járni szokott laza viszonyok, melyek közt könnyű levén lelkészi állást foglalni, olykor méltatlanok is furakodtak az Úr hivatott szolgái közé. Ezektől meg kellett a szent statust tisztítani, a mi csak a képesítési vizsga és felavatás behozatala által történhetett. Már 1542-ben igy ir Honter : »Senki ezután föl ne szenteltessék közöttünk, aki az erkölcsökből és a tudományokból előre meg nem vizsgáltatott, s a vizsgálat^után méltó okokból 1 Neve a wittenbergi egyetem anyakönyvében nem fordul elő. 2 Szirmai A.: »Szathmár vármegye tört.* II. 97. lap. és törvényesen elhívást nem nyert. Ezután .... "senki a maga oktából fölszentelés után ne futhasson s készületlenül előállván, rá ne tukmálja magát a gyülekezetre, dicsekedvén, hogy neki elhivatása vagyon; mert az ilyen haszontalan és botrányszerző szolgákat, kik visszaélnek az elhivatás nevével s inkább rontanak mint építenek, határozottan elutasítjuk Azon megátalkodott s az evangéliumi igazságnak gyalázatára való emberek pedig, kiknek az efesusi ötvös példájakint önmagukra és nem a vallásra van gondjuk, s haszonlesésből pártot ütnek a Krisztus tudománya ellen, s kik nem átallják a magános misét pénzért bármely helyen kiszolgáltatni, se föl ne fogadtassanak az egyházi szolgálatra, se — ha elfogadvák — meg ne tartassanak. Mert jobb ha néhány ember hasa korog, mint ha sokak lelkei eltántorodnak az igazság mellől*.1 A század közepe táján már, különösen miután püspökeik voltak a protestánsoknak is, rendes gyakorlatban volt a felavatás, s ha ennek dacára a külföldön is megfordult Szegedi Kis István még mindég felavatás nélkül vala, tulajdoníthatjuk talán annak, hogy ő eddig inkább csak mint tanító működött az iskolákban ; de kereshetjük okát abba n is. hogy a Tisza mellék — mig ő ott forgott — az alakulás nehézségein még nem esvén át, az egyházak teljesen szervezve s bennük a papi hivatalok rendszeresítve nem voltak, az igehirdetők egyszersmind tanítók is valának s e minőségben az egyes helyeken csak rövid ideig tartózkodván, bizonytalan állásukban a papi jelleg küljele, a felavatás nem is követeltetett tőlük. Baranyában azonban már teljesen szervezve voltak az egyházak, annyira, hogy — mint Sztárai idézett levelében mondja — sokan állítják, hogy jobban szervezett egyházakat azoknál sem láttak, kiknél az Űr igéje ide s tova 80 év óta hirdettetik. Az egyházak e szervezett állapota mulhatlanná lette a papok felavatási jelleggel felruháztatását. de maguk a gyülekezetek is megkívánták már papjaiktól, hogy azzal bírjanak. A laskóiak jelesen nem csupán azt kérték Sztáraitól, hogy Szegedi Kis Istvánt bocsássa hozzájuk, hanem hogy annak idején ordinálja is. Szegedi egy ideig vonogatta magát, de végre mégis egyfelől gyülekezetének kérésére, másfelől Szárainak ösztökélésére engedett s alávette magát a kézrátételnek.2 Hogy ezen időben Tolnában és Baranyában miként ment végbe a fölavatás, maga Sztárai ekként beszélteti el Tamás pappal az »Igaz papság tükré«-ben: »A mi püspökünk begyűjtötte a körülvaló tudós papokat, prédikátorokat és keresztyén népeket. Jól megkérdezett először az prédikátorok előtt a mi tudományunkról és a hitnek ágazatiról Megtudakozott a mi életünkről is. Azután osztán prédikáltatott velünk egynehányszor a keresztyének előtt, ugy tött aztán pappá és elbocsátott minket, a hová a keresztyéneknek kellettünk«. Ugyanott elő vannak sorolva a papok kötelességei is, s azok közt 1-ső a prédikálás és tanítás. Mert miképpen nem jó pásztor az. a ki az ő keze alatt való juhokat nem legelteti és szép zsiros füvekre nem hajtja, hanem csak eszik, iszik, aluszik : akképpen a mely lelkipásztor, plébános nem prédikál, hanem csak tornikál : a községet jóra nem tanítja, hanem inkább visszafordítja, nem lelkipásztor az, hanem inkább lélekvesztő, lopó lator, tolvaj és farkas, 1 Honterus : Formula reformationis ecclesiae Coronensis et Barcensis Lotius provinciáé. Brassó. 1542. 2 Sztarino, qui Episcopum suae Baroviae agebat versus Dravam profecto, Lascovienses Pastore carentes precario commisere, ut Szegedinum ad eos transmiseret, suoque tempore ordinaret. Quod et probe is praestiüt Lascovensibus. Caeterum (Szegedinus) instantia non minus populi, quam exhoríalione Sztarini, impositioni manuum se se submisiU. Skarica.