Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-28 / 52. szám
mintá«-i ötödik kiadásban jelentek meg. Ezekben a népiskolai rajzoktatás oly módszerrel és a fokozottság elve szerint ugy van bemutatva, hogy ezt sikerrel használhatja az a tanító is, kinek tanítványai ponthálózatos füzetekbe rajzolnak, de az is, ki tiszta lapra rajzoltat. A teljes mintagyüjtemény nyolc füzetből áll s az ára 1 frt 20 kr. Egyes füzetek (tiz lap) külön is kaphatók s ezeknek az ára 15 kr. Megrendeléseket elfogad: Weinberger Alajos székes főv. igazgató Budapesten, X. Család-utca 16. sz. KÜLÖNFÉLÉK. Lapunk hátralékos előfizetőit tisztelettel fölkérjük, hogy hátralékaikat minél előbb beküldeni szíveskedjenek. * Személyi hírek. Horthy István földbirtokost, a heves-nagykunsági református egyházmegye gondnokát király ő felsége a főrendiház tagjává nevezte ki; örömmel üdvözöljük egyházunk e derék tagját e kitüntetése alkalmából. — Kovászna uj lelkészét, Elekes Lászlót dec. 17-én iktatták be hivatalába; a beiktató beszédet Szabó Jenő barátosi lelkész tartotta. — Özv. Kiffory Mária asszony Pozsonyban két emeletes házát évi ezer frt járadék és egy kis lakás fentartása mellett a pozsonyi diakonisszaintézetnek adományozta, mi által ennek a szép ker. intézetnek az anyagi léte biztosítva van. Sok ily áldozatkész lelket adjon az Úr az ő anyaszentegyházának! — Csiky Lajos theol. tanár Debreezenben önkényt megvált a Debr. Prot. Lap szerkesztésétől s helyét kartársa, dr. Erdős József foglalta el. * Protestáns árvaházunk karácsonyfa ünnepélye Budapesten dec. 24-én délután 4 órakor tartatott meg a szegényház-téri árvaházban. Az ünnepélyen az egyesületnek és a választmánynak számos tagja volt jelen. Az alkalmi beszédet és imát Horváth Sándor evang. lelkész tartotta. Az árvák számára a szokásos karácsonyi gyűjtés alkalmából az idén is sok szép pénzbeli és természeti adománynyal járultak székes fővárosunk protestáns lakosai. Sajnos, hogy a vidék alig vesz részt ebben a ker. felebaráti áldozatban, pedig az árvaház növendékei nagyobb részben a vidékről valók. Itt említjük föl azt az 500 frtos adományt, melyet a nem rég elhunyt Deutsch Bernát özvegye férje emlékének megörökítésére a mi árvaházunknál tett. Legyen áldott az emléke ! * A második orgona-hangverseny dec. 23-án a Kálvin-téri templomban művészileg talán még fényesebben sikerült, mint az első. A világtalan Labor József orgonaművészete valóban ritka. Popper gordonka-játéka páratlan a maga nemében. Gotiesmanné szép énekében szintén gyönyörködött a közönség, mely most valamivel kisebb számban jelent meg, mint az első alkalommal. A hangversenyt Szotyori Nagy Károly rendezte. * Jókai ünnepélyek az iskolákban. A székes fővárosi s több vidéki elemi iskolában a jövő évi január 6-án Jókai-ünnepélyt rendeznek. Jókai-ünnepélvt fog tartani a kisújszállási ref. főgimnázium is, melyen lesz ének, felolvasás és szavalat. Hasonló ünnepélyről vettünk hirt a székely udvarhelyi és a hódmezővásárhelyi ref. főgimnáziumok köréből is. Helyes. Az ifjúságban erősíteni kell a nemzet nagyjai iránti tiszteletet. * A napi sajtó szaporodása már már aggasztóvá kezd válni. Az év végével ismét két uj napi lap keletkezett a fővárosban. »Magyarország« az egyik, »Hazánk* a másik. Amaz bevallott függetlenségi párt-programmal, ez pártoktól független irányban. A prot. egyházi és vallási érdekek ugy látszik, nem igen fognak szószólót találni egyikben sem. * Egyházi érdekeink a napi sajtóban még nincsenek kellőleg méltányolva és képviselve. Az egyházpolitikai kérdésekben jelenleg a liberális politikai lapok s ezek között a »Pesti Hirlap* iránya jár legközelebb a mi érdekeinkhez. Ez határozottan a liberális irány híve. Szépirodalmi olvasmányait elsőrendű irók, köztük Jókai és Mikszáth irják. Az év végén felhívjuk erre a lapra azoknak a figyelmét, kik a szabadelvű egyházi és társadalmi politika hívei. Előfizetési ára negyedévre 3 frt 50 kr. (Budapest, Nádor-u. 7.) * Budapesti ág. evang. főgimnáziumunkban az intézet uj tanárai, dr. Tóth Kálmán és Iiáez Sándor f. hó 23-án tartották meg székfoglalójukat. Az ünnepélyen az elöljáróság tagjain kivül (Bachát Dániel esperes, Horváth Sándor lelkész, dr. Králik Lajos felügyelő, Kéler Napoleon, Zsigmondy Jenő, Fuszek Tivadar stb.) nagy közönség volt jelen. Az ünnepélyt BŐhm Károly igazgató nyitotta meg tartalmas beszéddel. Dr. Tóth Kálmán a humanizmusról értekezvén, azokat a törekvéseket ismertette, melyek a humanisták működését jellemzik. JRáez Sándor meg azokat a rendszereket vázolta, a melyeket a különböző népek a mennyiség kifejezésére használtak. Végül dr. Králik Lajos iskolafelügyelő üdvözölte az uj tanárokat az egyház, mint iskolafentartó testület nevében. A derék tanerőknek mi is szivünkből kivánjuk: ad multos annos 1 A római püspökök pásztorlevele csak újév első hetében fog megjelenni, de annál mérgesebb karácsonyi pásztorlevelet adott ki egyházmegyéje számára Schopper György rozsnyói püspök. A lehető legélesebb hangon kárhoztatja az egyházpolitikai javaslatokat. Az egyház- és vallás-ellenes javaslatokat azon hazug szóval igyekeznek takargatni, hogy ez mind az általok megzavart békesség helyreállítása végett történik. »Az ellenséges táborban is »pax« hangzik lágyvelejűek ámítására«. Ilyen kenetes mondások után felhívja a papokat, hogy a csata eldőltéig minden vasár- és ünnepnap a javaslatok ellen prédikáljanak és misézzenek, Máriához imádkozzanak, a pápának Péter-filléreket gyűjtsenek s a budapesti kath. gyűlésre minél több intelligens embert küldjenek. —• Szép, ha Istentől vagyon e tanács és beszéd! * Figyelmeztetés. Felkérem azokat, kik vasárnapi imáimat megrendelik, hogy ha recepisze mellett akarják megkapni, 25 krral többet utalványozzanak; ha pedig egyszerű keresztkötés alatt: 10 krral többet. Ez utóbbit azonban nem ajánlom. A keresztkötésnél nem lehetvén jól csomagolni, a postai hányás-vetés által sokféle zuzódásnak van kitétetve. Pedig ennek a könyvnek díszes kiállítása megérdemli, hogy azért a 15 kr. különbözetért ne tegye ki az ember sem rongálásnak, sem elveszhetésnek. A könyv külseje minden igényt kielégít. Finom fekete vászon, körül préselve; a tábla közepén: arany pohár. Hátulján nagy aranybetűkkel: a cím. A csomagolásért nem számítok semmit. S a recepiszes küldeményeket ugy csomagolom, hogy semmi kár nem eshet bennök. Szives üdvözlettel vagyok Ö-Moraviczán. 1893. december 26-án. Hetesy Viktor, ref. lelkész.