Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-21 / 51. szám
benső, immanens erő tart fenn, csak ideig-óráig éltethetnek gnrantirozott jogok. Egyházunkban pedig van immanens erő s ha az egy pillanatra meglankadt is, fel kell azt újra ébreszteni. Kell-e nagyobb erő, mint az evangélium ereje?! Mi mindeneket megtehetünk a Krisztus által, a ki minket megerősít! Csak az Ő erőit kell magunkban, kell egyházunkban kifejteni és az emberekbe bevinni, velük őket áthatni. Annyi hamis nézete, annyi ferdesége, annyi kételye, annyi bizonytalansága és annyi bűne van korunknak, hogy kötelességünk az igazságért való küzdelmet felvennünk. De puszta negatióval ós protestatióval nem fogunk semmire sem menni. Tennünk, dolgoznunk kell. Cselekedeteinkben kell megmutatnunk a mi hitünket. Társadalmi téren erőket kifejteni; mert ma csak erők imponálnak. A legszebb prédikációkból sem hiszik el az emberek, hogy az evang élium nak ere je van, a mig ez erőnek a jeleit nem látják. Es a küzdelme t nemes fegyverekkel kell vívnunk. Minden nép mondája egészséges érzékkel arról beszél, hogy legnagyobb hőseik égből kapott fegyverekkel vívták ki diadalaikat s ezek birtokában váltak legyőzhetetlenekké. » Angur^ vadelcc égi rúnákkal volt bevésve s túlvilági fényben égett, ha hüvelyéből kivonta Frithiof; láng lövelt fel Etele világhódító, Hadúr aclta kardja nyomán és istenek kovácsolták Achilles fegyverét. És ugyancsak minden nép mondája regél szellemalakban, sérthetetlen testtel hadakozó seregekről. Sisera hada ellen az égből harcoltanak, a csillagok az ő helyükből harcoltak; a chalonsi csatát a feltámadott hun harcosok vívják ós Csabáéknak a levegő égben küzdő szellemalakjai verik le a tatárok hordáját a bérces kis hazában. Az evangélium kétélű, villogó, égből nyert fegyverével kell nekünk is harcolnunk. Védenünk igazainkat. Megtartanunk azt, mi nékünk adatott. Nem engednünk egyet sem elveszni azok közül, kik vigyázásunkra bízattak. A léleknek erejével, a szellem legyőzhetetlen táborával kell a harcot felvennünk s akkor legyen bár légió az ellenfél száma, a győzelem a miénk leend. A felvilágosult és a szabadelvű emberek rokonszenve a miénk. A nagy nemzeti érdekekkel mindig mi tudtunk csak igazán összeforrani; nekünk különleges érdekeink soha sem voltak s felőlünk ez a vélemény már lassanként élni kezd a köztudatban is. Másfelől azt sem tagadhatja el senki, hogy újabban a közönség lelki vágyai mintegy félúton elénk jőnek, ha arról van szó, hogy itt vagy amott lelkük szomjuságának kielégíttetést nyerhetnek. Ki ném látja, hogy a lelkekben van valami sajátságos vágy, a melylyel egy felsőbb régióba áhítoznak s rajtuk bizonyos mysticizmus kezd erőt venni, midőn egyfelől a szektárius mozgalmaknak szegőcinek., híveiül, másfelől. meg a spiritizmusban, mint hajdan a hivatalos vallásban hitetlenné vált görögök az eleüsisi mysteriumokban, keresnek kielégíttetést? Semmi sem könnyebb tehát, mint e lelkeknek oda vinni a tiszta evangéliumot s annak élő vizéből oltani szomjúságukat. Es szentül meg vagyok róla győződve, hogy egyházunk mihelyt kibontakozik mai bizonyos bürokratikus jellegéből s leszáll az élethez és azt igyekszik áthatni, abban élő erővé, mozgató tényezővé válni; ha érezteti az emberekkel, hogy reá nemcsak mint administrativ közegre, de tényleg mint szellemi ós ethikai érclekeniek a legfőbb hordozójára feltétlenül szüksége van, ha meglátják, hogy minden tekintetben hatalmas culturalis és erkölcsi missziót teljesít s nemzet fentartó erőket fejt ki: akkor még anyagilag is gyarapodni fog s nem kényszerűségből, hanem méltányos viszonzásból fognak a hívek áldozatokat hozni a léleknek erejéből mindenesetre többet, mint a mit tettek törvény parancsszavára. Ne mondja senki, hogy képzelődöm. íme a kicsiny szektáknál mekkora az áldozatkészség. Egy-egy nazarénus vagy baptista összejövetelnél a perselypénz sokszor sokkal több, mint a mennyi nálunk egy egész egyházmegyéből a közalapi reformációi perselypénz. S a »jó« Meyernek, a baptisták prófétájának, még vánkosokat és derékaljakat is szívesen odaadnak azért a szép szóért, a melyet előttük ejt. Ila kiüt a teljes vallásszabadság, lesz ugyan egy csomó olyan ember is, a ki az egyházi adók miatt hagy el majd bennünket; de ha mi a lelkeket igazán táplálni tudjuk az életnek kenyerével és italával: akkor mind kisebb lesz e szám. A szektáknál az apródonként adott összegek sokkal többre mennek, mint nálunk bárhol is a szabályozott adók és mégis ezek mind nagyobb számmal szerzik a proselytákat. De azt kell megnézni, hogy ezek mit csinálnak? Itt a fővárosban a város különböző részein hol itt, hol ott, de nap-nap után összejöveteleket tartanak. Egyszer prédikálnak, másszor imaórára gyűlnek, majd ismét vallásos felolvasásra, bibliamagyarázatra, azután ifjúsági összejövetelre, vasárnapi iskolába stb. A mellett vallásos iratokat terjesztenek, ingyen adogatják be a házakba, a lakásokba, osztják az utcákon. Vájjon nem marad-e valamelyik lélekben egy-egy tövis ezekből? s aztán ezek mennek oda hozzájuk. Es van már itt a fővárosban egy csomó úri család, a melyik boldog, ha baptista, vagy nazarénus hitű cselédet kaphat, mert ezek a legbelül*
