Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-16 / 46. szám

egymást szeretitek.« Ez az istenfiuságra helyezett feltétlen ember-szeretet adja meg sajátos szinét és jellegét a ker. felebaráti szeretetnek. Nos már, t. K., eme szeretet erőinek ápolásában, műveinek gyakorlásában, intézményeinek fejlesztésében a nők határozottan előnyben vannak a férfiak felett. A szeretet világában, éppen mint az otthonban, a nő a nagyobb, a nő a mester. ^111 van a nő elemében, ez az ő világa*, mondja Tompa. »Itt van az ő népe : a kisdedek, az árvák, a betegek, az öregek, a szegények, a nyomorultak seregében. Tisztének egyikében sem oly magasztos a nő, mint a felebaráti szeretetben. Észreveszi a rejtett könnyűt, megérti a néma ajkak panaszát is, lelkének egész melegével hajol a nyomorult és szenvedő felé«. Ki tudna beteget ugy ápolni, sebet ugy kötözni, sebzett szivet ugy vigasztalni, elesettet ugy felemelni, árvának ugy anyja lenni, mint a nő, a keresztyén lelkületű nő?! A -keresztyénség egyházi keretben és más társadalmi formákban kezdettől fogva sokat tett a szeretet műveinek gyakorlására. És legtöbbet a nők által. Érdekes tudni, hogy az első keresztyén jótékony egyesületet is nő alapította. A joppei Tábitha nevéhez fűződik a dicső eszme: társadalmi szövetkezés által állandó menhelyet teremteni a nyomorultaknak. Maga köré gvüjté a kegyes, tevékeny nőket, az özvegyeket és szenteket s velők a felebaráti szeretet által szövetkezvén, egyesületet alkotott, hol gondoskodtak a szegényekről, ápolták a nyomorultakat, táplálták az éhezőket, sőt saját kezökkel szővén, varrván, ruhát készítettek a ruhátlanok számára. A joppei szerény szövetség lett bölcsője azoknak a nagyszerű felebaráti s jótékony intézeteknek, melyek a világ minden művelt népei között virágoznak; azoknak a nagyszámú keresztyén egyesületeknek, hol a kisded, az árva, a szegény, a testi és lelki beteg enyhülést és ápolást talál, s melyek annyi könyet letörölnek, annyi kínt lecsillapítnak, annyi nyomort enyhítenek s oly sok lelket megmentenek, jobbára nők által. Korunk társadalma hazánkban és külföldön sok virágzó szeretet-intézményt állított fel és tart fenn nagyrészt a nők szeretet-munkájával. E mi székes fővárosunkban is számos jótékony intézet van, melyekben nemes szívű nők áldoznak a szeretet oltárán. Hogy a divatos jótékonykodásban és egyletezésben az önzetlen szeretet mellett mi és mennyi irandó az emberi hiúság és feltűnési vágy számlájára: azt most nem vizsgálom. De azt őszintén és szivem mély fájdalmával sajnálom, hogy ebben a mi eklézsiánkban a szeretet-intézmények dolgában még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Nekünk is van, evangélikus hittestvéreinkkel közösen, egy árvaegyesületünk, melynek tevékeny női választmányában néhány lelkes urnő tiszteletre méltó munkát végez Szegényháztéri árvaházunk 100 árvája körül. Oh de mily sok még az elhagyatott, az elzüllött árva nemcsak a fővárosban, hanem a mi gyülekezetünkben is, kik ínségnek, nyomornak s erkölcsi romlásnak kitéve itt lézengenek a főváros utcáin. Ha több volna az árvákkal gondoló kegyes Tábithánk. kevesebben lennének az elhagyatott árvák! Nekünk is van ős Buda várában egy ifjú egyesületünk, »Nagypénteki ref. tarsaság« a neve s azt a szép célt tűzte maga elé, hogy a züllésnek indult gyermekeknek *0tthon«-t alapítson; ámde az ez évben elvetett mustármagocska csak most kezd csírázni: sok női sziv melegére, sok jó lélek szeretetére van még szüksége, hogy kihajtson s fává izmosuljon! Nekünk is van, német református testvéreink buzgóságából, egy Bethesdánk, vagy betegek korháza, aggok menháza ott künn a Városligetben, hol néhány kegyes diakonissza valóban istenes munkát végez a szenvedők testi-lelki bajainak enyhítésével. Oh de hány hitfelünk, egyházunknak hány tagja lehet, a ki hírből is alig ismeri, nem hogy tényleg gyámolitaná. segítené azt a szép szeretet-intézetei! Nekünk is van, azaz hogy lesz majd talán, a joppei Tábitha-szövetség mintájára szervezve, oly Tábitha-egyesületünk, mint a minő az evangélikus hittestvérekké ott a Deák-téren, hol erős liitü és nagy szeretetü keresztyén nők. öregek és ifjak, özvegyek és férjesek, sőt hajadonok is hetenként egyszer az iskola egyik termében összegyülekezve, mint a joppei szent asszonyok, ruhát varrnak a ruhátlanoknak, kenyeret osztanak az éhezőknek, meglátogatják a betegeket és a szűkölködőket pénzzel segítik. Igen, t. Közönség, nekünk is lesz, mert lenni kell Tábitha egyesületünknek, hol eklézsiánknak nemes szívű hölgyei megfogadva a Krisztus parancsát: az éhezőnek enni adnak, a jövevényt befogadják, a ruhátlant felruházzák, a beteget meglátogatják s a szeretet isteni hatalmával enyhítik a nyomort és irtják a bűnt. Mikor jön el ez az idő, mikor a mi hölgyeink is tömegesen és egyesült erővel gyakorolják ezt az istenes szeretet-munkát, nem tudom; de azt tudom, hogy az az idő nem messze van már, mert a társadalomban mutatkozó hitébredés s az ebből támadó nagyobb hit és munkásabb szeretetet meddő és terméketlen sokáig nem lehet! Szőts Farkas. Sztárai Mihály Baranyában és Tolnában. (Folytatás és vége.) Ha nem is szorosan a Tamás pap által előadott módon, de kétségkívül azt megközelítő formalitások közt ment végbe a nagy Szegedi felavatása is. A nevezetes alkalommal jelen volt Baranyának papsága, mikor Szegedivel együtt több mások is részesültek a felavatásban, mely a legnagyobb ünnepélyességgel celebráltatott az 1554 ik évben, azaz — mint Skarica mondja — Laskóra menetelének első évében. Pappá avattatván, letette tudománya és eddigi működésének legfénylőbb címét, melylyel Mesternél? hivatott s ettől fogva Doktornak neveztetett. Ugyanekkor, vagy nem sokkal ezután egy más nevezetes és figyelemre méltó dolog is történt Szegedivel, a mennyiben az összes gyülekezetek egyhangú szavazatával •— communi omnium suffragio — az egész Baranya Generális Superintendenséül választatott életének 49-ik évében.1 1 Hogy a püspök-választásba nem egyedül a papság, hanem a gyülekezetek is befolytak, nem csupán Skarica mondásából követ