Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-09 / 45. szám

kapcsolatban a tudomány szabadsága mindaddig nem semmisül meg, mig a protestáns szellemnek és öntudatnak egyetlen szikrája él, mig a prot. egyház maga fel nem adja azt, megfeledkezvén saját eredetéről és lényegéről. Ez ünnepélyes órában kétségkívül a kegyelet és tisztelet érzésével gondolunk azon férfiakra, kik érettünk oly hősiesen harcoltak, annyi üldöztetést és megpróbáltatást szenvedtek, de óhajtandó, hogy a kegyeletnek érzése egyszersmind felébreszsze bennünk a hála érzetét is az isteni bölcs gondviselés iránt, ki szerzett nekünk ilyen diadalmat. Óhajtandó, hogy azt az evangéliumi hitet, melyért a reformátorok annyi üldöztetést szenvedtek, életünk vezérlő princípiumává tegyük, hogy kivigvük az életbe hitünket s annak gyümölcseit: az erkölcsi komolyságot, a szeretetet és békét. És abban a reményben, hogy mostani ünnepélyünk is éleszteni fogja kebleinkben ezt az erkölcsi hitet, van szerencsém üdvözölni a nagyérdemű közönséget. Petri Elek. T Á R C Z A. Sztárai Mihály Baranyában és Tolnában. (Folytatás.) A reformáció előhaladásával maga Sztárai is támadólag lépett föl, fölkereste elleneit s nyilvánosan vitázott velők. A küzdelmet befejező két utolsó vita az 1551-ik év pünköstjekor a Valpó és Vukovár környéki zsinaton ment végbe s az ellenség teljes leveretésével végződött. A hét évig tartott küzdelmet, melyen keresztül ment, s a diadalt melyet kivívott, maga Sztárai beszéli el töredékben reánk maradt levelében, mely mint egyháztörténeti s életrajzi adalék méltán megérdemli, hogy itt közöljem. »Kedves Miklós ! Megkaptam leveledet, melyben kérsz, hogy Isten igéjének gyarapodása és gyümölcsözése felől tudósítással szolgálnék nemcsak neked, hanem Bécsben és Bécsen tul élő testvéreinknek is, s részeltetnélek benneteket is a közös örömben. Bizony nem férne levélbe, ha részletekbe akarnék bocsátkozni; azért csak a legfőbb pontokat fogom érinteni Hét éve mult már, hogy én Isten akaratából a török uralom alatt álló Alsó-Baranyában mint első és egyedüli, Laskó városában, mely egy magyar mértföldre — uno milliario distante Hungarico — esik Eszéktől, az űr igéjét hirdetni kezdtem, és már innen és tul a Dunán és Dráván, az úrnak gazdag és már elért gabonájának aratására jött többi atyafiakkal s a szentlélek segélyével 120 egyházat alapítottam, a melyek közül mindenikben egy értelem szerint hirdettetik és fogadtatik az úr igéje, és pedig oly nagy tisztasággal, hogy sokan állítják, miszerint jobban szervezett egyházakat azoknál sem láttak, kiknél az ur igéje ide s tova 30 év óta hirdettetik. Semmi dicsőséget nem követelünk e részben magunknak, hanem az egészet Isten hatalmának tulajdonítjuk. Mert az úrtól lett e dolog, és csodálatos a mi szemeink előtt, hogy a nemcsak magyarok, hanem minden más nemzetek által megvetett Krisztus legyen szegletköve a török zsarnokság által letiport és más nemzetek által legkisebb segélylyel sem gyámolított Magyarországnak. Legyen azért hála az Istennek, ki adott nekünk a szolgaságban szabadságot, az alacsony állapotban nemesseget, a Krisztus elleneinek győzelme alatt diadalmat a halálon és poklon. Mert mi ugy Ítélünk, hogy e világon Istentől azért dorgáltatunk, hogv a világgal el ne kárhoztattassunk, és mint Dávid is énekli: »jómra lőn nékem hogy megaláztál engem, hogy tanulnám meg a te parancsolatidat«. Hosszulenne elbeszélni kedves Miklós, micsoda összeütközéseink voltak e hét év alatt az úr igéjének hirdetésében a pápa embereivel. Elég legyen csak annyit irni, hogy mindenütt legyőztük, s mint farkasokat a Krisztus aklától messze elűztük őket; némelyeket a Tisza, másokat pedig a Száva folyón tul menni kényszerítettünk, t. i. tul a Szarmatákon és tul a jeges Kaukázuson, a mint »Ő« zengedezi.1

Ezen évben a pünköst innepeken a Valpó és Vukovár környékén tartott zsinat alkalmával két ütközetben legyőztük őket, és közülök némelyek tőlünk féltükben a teknő alá bújtak, a melyen három asszony ült, a honnét már példabeszéddé vált a rácok közt: »Popge pod coritom, pod Troyam senon«. Pap bujt el a teknő alá, három asszony ült föl reá.2 E levélben Sztárai számot ád mintegy hét évi baranyai működéséről s annak eredményéről. Midőn azonban önérzettel mutat az elért sikerre, nem tulajdonítja azt magának, hanem Isten hatalmának, s utána azoknak az atyafiaknak, kik segítségére jöttek. Honnét jöttek e segítőtársak? Azon idő alatt, mig ő Baranyában működött, a wittenbergi egyetemen ezek a baranyai származású ifjak tanultak: 1542-ben Kopácsi István, 1544-ben Harsányi István, Szigeti Imre és Csapai Péter. 1545-ben Szenterzsébeti Márton. 1546-ban Ormánközi András, 1549-ben Siklósi Csóka Illés. De ezek közül csak az egy Szigeti Imréről tudjuk, hogy együtt működött Sztáraival; a többinek neve ismeretlen a reformáció terén s talán azok közé tartoztak, a kik miatt Szigeti Imre igy panaszkodik Flacius Illiricushoz 1549-ben irt levelében: »Candidati enim Ministerii, qui a vobis in Hungáriám redeunt, territórium Turcicum cauti declinant.« 3

Azok a prédikátorok pedig, kik a budai basa hívásának engedve a hódoltsági területre jöttek, csak 1551-ben érkeztek. Honnét jöttek tehát ? nem tudjuk, de azok közül, kik Sztárai korában működtek Baranya vidékén, ismerünk többeket. Ilyenek: Szentantali Gergely. Született a verőczemegyei Szent-Antalon s attól vette nevét. Az őtet, mint már nagyon elöregedett s fellábbal majdnem a koporsóban levőt ismert Pathai Sámuel irja róla : »152l-ben Melanchton tanítványa volt Wittenbergben, s aztán az eszéki részeken a Dráva mellett Tardafalván reformátorkodott. Szentantali Gergely sok üldöztetést szenvedett saját atyafiaitól és tagjaiban is megbénult, mindazáltal az elkezdett reformációt szerencsésen bevégezte. Hogy ő volt a drávántuli ekklézsiák főképpeni reformátora, onnét is nyilván van, mert közbeszéd 1 Ki volt az az »Ő«, a kitől vette Sztárai az általa idézett és jelleme besötítésére annyiszor felhasznált kifejezést ? nem ludom de Verbőczi isismerte azt és fel is használta Lajos királyhoz 1521. március 2-án irt levelében, midőn mondja : > Felségednek teljes erővel azon kell lennie, hogy ezen igen kegyetlen dögvész, a lutherán ragály, közreműködésed mellett az egész országból teljesen kiüzettessék, tul még a Sarmatákon is«. Gr. Kemény József: »Történelmi és irodalmi kalászok*. Pest, 1861. 106. lap. Talán éppen Verbőczit érti Sztárai az »Ő« alatt. 2 Huldrik: Miscellanea Tigurina II: 200—1 lap. E levél Tuknai Miklóshoz van irva. Ily név a külföldi egyetemek anyakönyvében nem fordul elő. Nagy Sándor (Sztárai élete 11. lap) egynek véli azzal a Tolnai Miklóssal, ki a bécsi egyetem anyakönyvében az 1549. év alatt van bejegyezve. 3 Szigeti Imre levelét közli Ribini: Memorab. Aug. Conf. I. k, latinul a 90. s németül az 501. lapon.