Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-02 / 44. szám

adott imáikkal és beszédeikkel a jubiláris ünnep körül leginkább kitűntek. A református egyházban különböző napokon jubiláltak az egyes szuperintendenciák ekklézsiái. Ugylátszik, hogy az emlékünnepre csak akkor határozták el magukat, a midőn Bécsből értesültek az osztrák örökös tartományok ref. hiveinek hasonló ünnepeiről. S nemis annyira beszédekkel, mint inkább alkalmi könyörgésekkel ünnepelték a nagy napot. A dunamelléki szuperintendencia november 30-án jubilált egy minden ekklézsiának szóló alkalmi imádság elmondásával. Pesten Báthory Gábor tartott egy »igen fontos és históriai erős igékkel derekasan támogatott« beszédet, melyben előadta »a reformáció hasznait a köztársaságokra, vallásra, erkölcsökre és a világi tudományokra nézve*. A dunántúli szuperintendencia is nov. 30-ra tűzte a százados ünnepnek »minden lármás pompa nélkül« való megtartását. Tóthpápai József szuperintendens a lelkészek által való felhasználás céljából alkalmi értekezést készített, hogy »prédikációjukba szórul-szóra belé tennék és a reformáció felől semmi egyebet ne mondanának, mint ezen értekezésben foglaltatott*. A tiszántinneni szuperintendencia a sárospataki gyűlésen julius 13-ára rendelte el a jubileumot. Patakon a kollégiumi ifjúság jelenlétében Láczai Szabó József tartotta az ünnepi beszédet, fejtegetvén, »bogy a reformáció isteni munka, s azon férfiak, kik abban munkálkodtak, csak eszközei voltak az isteni gondviselésnek*, a miből következteti, hogy »a vallásjavítás kötelez bennünket istenünk iránt szives háladatosságra s azon főigazságoknak megtartására, melyeken a reformáció épült.« Miskolczon pedig Szaihmáry József alkalmi énekekkel külön is megjelent ünnepi beszédében nyomós okokkal azt bizonyította, »hogy a lelkiismereti szabadság, mely az evangélikus vallás dicsekedése, épen nem ütközik össze azon polgári kötelességekkel, melyek a haza virágzására szükségesek*, mig az agg Öri Fülep Gábor szuperintendens alkalmi hálaadó könyörgést készített november 2-ára a maga papjai számára. A tiszántúli szuperintendenciában is jubiláltak a gyülekezetek. Igy Debreczen összes templomaiban és a főiskolában deczember 7-én tartattak meg az ünnepélyek alkalmi tanítások s e célra külön kiadott alkalmi énekek kíséretében. Alkalmi imát a kerület részére Benedek Mihály püspök készített, mig az ünnepi beszédekből a Szoboszlai Fap Istváné tűnik ki fenkölt gondolataival és gazdag eszméivel. Forrásunk említi, hogy Debreczen már 1617-ben az erdélyi fejedelemség alatt is jubilált, a melynek részletei azonban nem ismeretesek. A többi gyülekezetek is a debreczeni tervezetet fogadták el zsinórmértékül, mig a beszédek közül különösen Varga I. karczagi prédikátor beszéde tűnik ki a symbolikus könyvek érvényéről s az íráshoz való viszonyáról szóló maradandó becsű fejtegetéseivel.* A hazai jubileumok ünnepélyes lefolyása s egyeseknek a körül tett fáradozása a német egyetemek figyelmét is felhívta. Igy a jenai egyetem theol. fakultása Kis János szuperintendenst és soproni lelkészt, a göttingai pedig Budai Ézsaiás debreczeni tanárt, Szontágh Sámuel eperjesi és Báthori Gábor pesti lelkészt és szuperintendenst a theologia doktora címével tüntette ki, ezáltal is erősítvén azt a kapcsot, mely a hazai protestántizmust századok óta a reformáció anyaföldéhez fűzi. * L. az egész beszéd szövegét forrásunk 261. s köv. lap. — A ref. gyülekezetek jubileumának külső lefolyását a német forrástól eltérő kimerítő részletességgel irja le Márton a 217—266. lap. Glatz csak röviden és hiányosan irja le, a mi a jubileum későbbre való halasztásában találja magyarázati alapját. Magyarország jubiláris mozgolódásai Erdélybe is elhatottak, s cl SZESZ gyülekezetek mellett a magyar reformátusok is jubiláltak. A consistorium 1818. jan. 11-ikét rendelte el ünnepnapul. Az espereseknek és lelkészeknek szóló 1817. november 16. hivatalos »rendelés*-bői még nagyobb alattvalói hűség és óvatosság sugárzik ki, mint az anyaországban. A lelkészek »a reformáció boldogító céljáról és idvességes következéseiről* prédikáljanak az ünnepnapon a ker. türelem és szeretet hangján, ugy hogy »még csak egy igét sem elegyítsenek munkájokba. a mi más ker. atyánkfiainak sérelmet okozhatna*. »A szelídség« — igy folytatja tovább a >rendelés* — türedelem és szeretet lelke az, a végül arra is inti papjait, »hogy az ünneplést kegyesség munkája teszi Isten előtt leginkább kedvessé.* De különös kötelességévé teszi »a tiszteletes papoknak és professzoroknak* a hálás alattvalói hűséget »a felséges császári ház nagy kegyelmessége iránt*. Az ünnepi beszédek közül Szilágyi Ferencz kolozsvári tanár külön is kiadott beszéde tűnik ki. íme, ilyen szellemben és hangulatban folytak le a reformáció 300-as jubileumának ünnepei Magyar- és Erdélyországban, a melyeknek jótékony hatása nem is maradt el a hazai protestáns egyház belső és külső életének fokozatos erősítésében. E jubileumok mindenekelőtt egyengették az uniónak, a hazai két protestáns egyház rég óhajtott üdvös egyesülése eszméjének az útját, mely aztán később oly hatalmasan lelkesítette a Zay, Vay, Prónay és Fáy-akat s a Török-Székács-féle protestáns lapot a közegvház szolgálatában. Ugyancsak a jubileum hatása a buzgóság és jótékonyság érzetének felköltésében is nyilvánult. Nagyobb lett az érdeklődés a gyülekezeti tagokban a protestáns egyházi és iskolai ügyek iránt, és ezerekre megy föl azoknak az iskolai és egyházi alapítványoknak az összege, a melyek akkor sok helyütt tétettek. Gyülekezetek és egyesek vetekedtek az iskolák támogatásában s általában az egyházi élet anyagi kiépítésében. A vallási közönyösséget a hiterős buzgóság, az egyenetlenséget az egyetértés érzete váltotta fel a gyülekezetekben, a melyek papjaikkal egyetemben példányképül szolgálhatnának ma sok tekintetben elernyedt protestáns egyházi közszellemünknek és társadalmi életünknek. Valóban szép idők voltak azok, mikor egyszerű faluhelyeken is olyan protestáns lelkészek termettek, mint p. o. Wallaszky és mások, a kikben a sokoldalú és alapos képzés az ismeretek elsajátításában karöltve járt a vallásos hitbuzgósággal. Dr. Szlávik Mátyás. Sztárai Mihály Baranyában és Tolnában.1 A Siklósi Mihály által Siklóson és vidékén megkezdett reformációt a Duna s Dráva vidékén tovább folytatta Sztárai Mihály. Baranyába menetele az 1544-ik év tavaszán történt, mint következtethetni Tuknai Miklós nevű barátjához 1551. junius 10-én Bécsbe küldött levele eme szavaiból: »hét éve mult már, hogy én Isten akaratából a török uralma alatt álló Alsó-Baranyában az ur igéjét hirdetni kezdtem*. Az Isten emberének szépen csengő hangja Laskó magas kerek dombjának góth modorban épült, és csúcsáig fölvitt sugár toronynyal ékeskedő templomában hangzott föl legelőször. Az ősi templom ma már nincs többé, uj épült romjai fölé, de ott terül 1 Részlet: »Szegedi Kis István Dunántuli működése, s Tolna-Baranya reformációja* cimü s kiadásra várakozó műből.