Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-26 / 43. szám

kezetének tárházát a tudományok kész igazságaival megtömték volna; mert régi igazság, hogy az ismeretek nagy birodalmából sajátunknak csak annyit mondhatunk, a mennyit fáradságos munkával önmagunk szereztünk. Nem állítjuk, hogy a reformáció korának minden tanítója át volt hatva ez elv igazságától; de az bizonyos, hogy annak a nagy szellemi mozgalomnak létrehozásában, mely a reformátorok fellépését követte, lényeges része volt az iskolákban lábrakapott szabad tudományos vizsgálódásnak. Az üdvösség utjának buzgó keresése mellett ez volt az a varázsszer, mely a reformátorok iskoláit benépesítette, a mely Wittembergbe vonzotta minden nemzetnek törekvő ifjúságát, hogy itt a mesterek lábainál szívják magukba az életadó tudományt; és ez volt az a mámorító ital, mely az emberekben szokatlan lelkesedést támasztott a tudományok iránt. Még pedig nemcsak a bibliai tudományok voltak az emberiség lelkesedésének tárgyai. Nem volt abban az időben a tudományoknak olyan köre, melyet a reformáció tudósai ne műveltek volna. Természetesen első sorban a hittudományok terén tündököltek, de a történetírás és költészet terén is maradandó emlékét hagyták hátra nevüknek. E mellett különös előszeretettel tanulmányozták a klasszikus irodalmakat. Hellas és Róma klasszikus Íróinak soha nem voltak lelkesebb olvasói, mint épen a reformáció századában. Luther, Melanchton és Kálvin nemcsak a szent íróknak, hanem az ókor klasszikusainak is legavatottabb magyarázói. Mintha csak hálájukat akarták volna ezáltal leróni a reformáció hivei a renaissance iránt, hogy az egyház reformációját előkészítette. De ugylátszik, hogy mélyebben fekvő oka is van e körülménynek. A reformátorok példája azt mutatja, hogy a klasszikusok szelleme nincs ellentétben az evangélium szellemével. Amazok az örök emberinek remek kifejezései, emez az örök isteninek hü kinyomata. A kettő egyesüléséből támad a helyes keresztyén világnézet, mely a világfájdalmat ép ugy kizárja, mint a léha életfelfogást. A keresztyénség és humanizmus összeölelkezése nyert kifejezést azokban az iskolai szervezetekben is, melyeket Strassburg és Goldberg nagy tanítómesterei alkottak és tanítványaik által nyugati Európa minden országába eljuttattak. Ezek a szervezetek külsőleg ugyan nem sokban különböztek a középkori szerzetes iskolák »septem artes liberales«-étől, de nagyon elütő volt az a szellem, mely beléjük életet lehelt. A reformáció századának tanítói saját életpéldájuk erejével, vallásos lelkük rajongó lelkesedésével nevelték és oktatták a reájuk bizott ifjúságot. Azt a buzgóságot és odaadást, melyet a nevelésügy terén tanúsítottak, csak ugy érthetjük meg, ha tudjuk, hogy őket nem annyira a kenyérkereset, mint inkább ideális célok ragadták a tanítói pályára. Mert bizonyára sokan osztoztak közülük Luther felfogásában : »Nincs nagyobb bün. mint a gyermeknevelés elhanyagolása s nem lehet könynyebben megnyerni az eget, mint a gyermekek utján«. És ha már ezek után kérdezzük, hogy mi lett annak a buzgó iskoláztatásnak az eredménye, melyet a reformáció létrehozott: a feleletet megtaláljuk a nemzetek történetében. Közelebbről hazánk története az a tanúságot nyújtja nekünk, hogy a harcias magyar nemzet, mely öt százados európai tartózkodása alatt nem tudott a nyugateurópai népek civilizációjába egészen beilleszkedni, a reformáció által egyszerre müveit szomszédainak kultúrájával egyenlő színvonalra emelkedett. E nagyszerű eredménynek bizonyára első rangú tényezői voltak az iskolák. Mert az általános közoktatást, a nép minden rétegére kiterjedő iskoláztatást a reformáció bajnokainak köszönhetjük. Amerre ők megfordultak eszméik hirdetése végett, munkálkodásuk eredményét egy-egy iskola hirdette. Lelkesedték és lelkesítettek a népoktatás érdekében. Buzdításukra a városok és főurak iskolákat alapítanak, az ifjak hazai és külföldi iskoláztatása végett nagyszerű áldozatokat hoznak oly időben, midőn vagyonunkat hol a török, hol a német pusztította. Csak közép- és felsőbb iskoláról 134-ről van tudomásunk a XVI. század folyamában, mig ugyanakkor a római egyháznak 34 hasonló rangú intézete állott fenn; népiskolával pedig valószínűleg minden község el volt látva, a hol csak a reformáció hivei gyülekezetté alakultak. Szinte megmagyarázhatlan a nagy érdeklődés, melyet a nemzet minden osztálya az iskoláztatás ügye iránt tanusit. Mig a zárdai iskolák csaknem egészen kiürülnek, a protestáns iskolákba nagy számmal sereglenek a nép fiai épen ugy, mint a nemesség gyermekei. Sőt már a hazai iskolák nem is elégítik ki az ifjúság olthatatlan tudományszomját. Az uj eszmék eredeti forrásához sietnek "szegények és gazdagok egyaránt; ezekre megy e század folyamában a külföld kiválóbb egyeteméin tanult magyar ifjaknak száma. Ennek a buzgó iskolázásnak eredményeként támadt az a nagyszerű szellemi mozgalom, melyben a nemzet minden rétege tevékeny részt vett. A tudomány megszűnt egyes osztályok kiváltsága lenni. Az iskolák falai közül kiáradó tudományos műveltség áthatotta az egész nemzetet. Egyszerre gazdag tudományos és népies irodalom keletkezett; és olvastak fent a gazdagok palotáiban épen ugy, mint alant a szegények kunyhóiban. Semmi sem bizonyítja kézzelfoghatóbban az új szellem általános elterjedését, mint az a temérdek sok vitairat, azok a költséges és nagyterjedelmü tudományos művek, melyek csak a nagy közönség érdeklődése és pártfogása mellett láthattak napvilágot. Az irók számával növekedett az olvasók száma is, a kiknek olvasási vágyát a hazában működő 28 állandó és vándor nyomda termékei és a külföld nyomdáiból kikerült számos magyar könyv alig tudták kielégíteni. Ez általános olvasási vágy részben azon körülményben találja magyarázatát, hogy a reformátorok csekély kivétellel nemzeti nyelcen irták munkáikat. A mily hathatós tényező volt a nemzeti nyelv használata eszméik elterjesztésében, ép oly nagy jelentőségű mozzanat volt az magyar nemzeti szempontból. Általában elmondhatjuk, hogy az a műveltség, melyet a reformáció hazánkban meghonosított, nemzeti alapokon nyugodott. Mert a reformátorok a nemzet testéből valók voltak; jól ismerték ők a nemzeti élet bajait és hiányait; ha munkáikat olvassuk, mintha csak a nemzet szívverését éreznők soraikból. Jól tudták ők »az országban való sok romlásoknak okait* és a midőn a nemzet sebeit a Krisztus evangéliumával gyógyítgatták, akkor is hazafias kötelességet teljesítettek. Az ő érdemük abban áll, hogy felismerték a reformációban azt a megváltó erőt, mely képes volt a nemzetet az erkölcsi és anyagi bukástól megmenteni. Nekik köszönhetjük, hogy midőn a haza földét a legféktelenebb pártviszályok dúlták, a nemzet testét a legaljasabb szenvedélyek marcangolták: a magyar nemzet akkor emelkedett a műveltségnek eddig még el nem ért fokára. Sőt talán még nemzeti létünket illetőleg is sokat köszönhetünk a reformációnak. Mert midőn az erkölcstelenség fertőjébe már oly mélyen sülyedt a nemzet; midőn a tudatlanság és vak szenvedélyek már annyira erőt vettek a nemzet fiain, mint az a mohácsi vészt megelőzőleg történt — ha nem hoz a reformáció szabadulást: ki tudja nem kellett volna-e szomorúan tapasztalnunk a költő szavainak igazságát, hogy