Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-12 / 41. szám

követeli, hogy neki ott a koporsónál ne elvont dolgokat fejtegessünk, nagy és nehéz általános kérdéseket boncolgassunk ; hanem beszéljünk a halottjáról, a mint ő maga is akkor a legjobban szeret arról beszélni s a mig elmondja felmerülő emlékeit, elpanaszolja az elhunyt baját stb. megenyhül lassanként. Végül nem lehet elégszer ismételnünk azt, a mit Dobos János mondott egy megjegyzésében, hogy a parentationál mint a fáklyavivőknek mindig a koporsó mellett kell haladni — mint ezt a franczia nagy orátorok teszik vagy mint ezt — Dobos ugyanazon megjegyzése szerint, »tiszt. Tatai András ur tevé« és mi tegyük hozzá, amint erre példát adnak Szász Károly előttünk levő halotti beszédei. Az aztán egészen más kérdés, hogy vájjon az ennyire alanyi és egyéni beszédeket ugy, mint megvannak irva, használhatja-e másvalaki és más alkalommal is ? Ez a szempont az egyházi beszédek értékelésénél — fájdalom, — még csak nálunk divatozik, a hol szeretik az emberek, ha a más üszőjén szántogathatnak. Minden más irodalmi műfajt öncélért irnak; hát jogosult-e az egyházi beszédeknél csak azt keresni, hogy öncéljukon kivül még olyanok-e, hogy mások is felhasználhatják őket bármikor, minden átdolgozás nélkül? Minden más irodalmi műfajnál megelégszünk azzal, ha az iró tud adni egy csomó gondolatot, fel tud kelteni egy csomó érzést, képes bennünket is inspirálni — hiszen a kiváló irodalmi termékek olvasásánál nem maga az olvasás nyújtja a legmagasabb szellemi élvezetet, hanem az, hogy bennünk ébrednek gondolatok, támadnak érzések s lelkünk öntevékenysége fokoztatik, a szellem munkát kap, megmozdul és inspiratiot nyer. Csak az egyházi beszéd-irótól követeljük még azt is, hogy olyan egészen kész eledelt készítsen, a mit minden asztalra, ugy a hogy van, fel lehessen tálalni, nem gondolva arra, hogy hiszen ez a követelés a legnagyobb injuria az iró egyénisége és alanyisága ellen, holott egyébb műfajoknál meg legtöbbre becsüljük épen ez idividualitást, sőt valamely mű maradandósága, ereje is attól függ, hogy szerzőjének mekkora egyéni ereje volt. És ha már felvetettem az előttem levő beszédekre nézve a mások által való használhatóság kérdését: azt kell mondanom, hogy e beszédek ugy a mint vannak semmiképen nem használhatók fel másutt való szolgai elmondásra; de azt meg bátran állítom, hogy egyen-egyen és összesen annyi gondolatot, annyi érzést keltenek fel és annyi erőt tartalmaznak, hogy hatalmas indítékot adnak hasonló esetekben mondandó beszédekhez és imádságokhoz. A kisebb beszédekkel egyenként nem foglalkozhatom. Meg kell elégednem csak a fentebb adott általános jellemzéssel. Csak egyet-kettőt akarok felemlíteni. Itt van pl. mindjárt az 1. számú, egy hat éves kis fiu felett, a melyet nemcsak a benne uralkodó mély érzés, hanem különösen az a megragadó és az újság erejével biró inventió emel ki társai közül. Azután itt van a Literáty felett tartott beszéd. Literátyt a saját sógora ölte meg párbajban. A szerző e beszédben szinte egymásra halmozza a gondolatokat ; mintegy önmagát zaklatja a feltoluló kérdésekkel problémákkal. Nem retten vissza a legerőteljesebb kifejezésektől sem s megdöbbent a valónak markírozott feltüntetésével, Lelkének az eset felett érzett egész felháborodása kifejezésre jut s hatalmas vétót dörög a ferde felfogású társadalom laza, sőt erkölcstelen nézetei ellen. E beszédben az erő szinte a vihar zúgása, egy másikban a Lónyai Jánosné felett mondottban pedig a rendkívül mély érzések, a gyöngédség, a stylus finomsága s a megragadó festések tesznek mély benyomást. Amaz fölráz, izgat: emez elbájol, lecsendesít s vallásos áhítatba merít. És még egyet a sok közül: a Tábita cimüt, mely Szabadszálláson mondatott 1873-ban és ezt is, mint a szerző lyrikus kedélyének egyik legbájosabb s gazdag inventiojának egyik legtalálóbb alkotását. Hát az imádságok ? Mikor az Úr szava tetőzi a Lybánonnak cédrusait (Rudolf trónörökös felett ;) mikor az Úr számba vévén az angyalait az égben s azok közül, a kiket földre bocsátott, visszaszólít egyet (nyolc hónapos kisded felett;) mikor elhívja sokaknak orvosát (Dr. Antal Géza felett;) mikor gyászba borítja a hazát és egyházat (P. Vizsolyi Gusztáv f.) vagy magához veszi a közélet munkását (Várady Károly,) a családok ékes koronáit (özv. Darányiné, Fabinyi Theofilné, Balogh Imréné) és a boldog házaspárt: az imádkozó mindig az Ur hatalma előtt alázódik meg és a mulandók közül a örökkévalókhoz emelkedik, kételkedés nélkül szóló hittel és bizodalommal. De elég is e néhány sor a munka bemutatására s őszintén csatlakozunk szerzőnek az előszó végén kifejezett amaz óhajához, hogy e munka az elhunytak hátramaradott kedvesei szivében újítsa fel az ő kegyeletes emlékezetöket; a lelkészeknek nyújtson, tegyük hozzá gazdag eszmeanyagot s mindazokat, a kik olvassák, töltse be a halhatatlanság hitével, reménységével. Kenessey Béla. BELFÖLD. A solti egyházmegye köréből. Baksay Sándor esperes évi jelentése. A most élő nemzedék előtt szokatlanul uj helyiségben gyűltünk össze tanácskozás végett. Ez az egyház régen nem látta a maga kebelében gyülekezeteink tanácskozó képviseletét. Mostani egybegyülésünk azonban felújítja emlékezetünkben azon régibb, e század elején és a mult században gyakoribb, sokszor félve rögtönzött gyűlések képét, melyekre atyáink itt jöttek össze fontos és az egyház életébe mélyen ható kérdések megbeszélése és elintézése végett. Fogadja köszönetünket a dömsödi Egyház szíves meghívásáért, melyet az Egyházmegye nevében annál nagyobb készséggel siettem elfogadni, mivel így alkalmunk van megválasztott gondnokunkat saját hajlékában is üdvözölni, s a magam nevében, mivel ezúttal a kunszentmiklósi egyház, nagy építkezései miatt alig szolgálhatott volna a megfelelő helyiségekkel. Jelentésem rövid, s mint értesülni méltóztatnak, örvendetes lesz, mivel egyházmegyénk régi lakói, a béke, rend, fejlődés, a törvénytisztelet vártak mindenütt a kapukban, a hol hivatalos látogatás végett személyesen vagy megbízottam által megjelentem. Az utóbbi Dobos László tanácsbiró volt, ki Dömsödöt, Dabot és Makádot látogatta meg, ez utóbbi helyről jelentvén, hogy az ottani iskoláztatás szomorú múltjának vége szakadt, s a gyermekek május hó végéig rendesen járnak iskolába. Azt, hogy a törvényes alakban és számmal szervezett presbyteriumok hűséggel járnak el tisztökben; hogy az egyházak vagyonai példás rendben kezeltetnek; hogy az egyházi és iskolai hivatalnokok fizetésüket rendes időben megkapják; hogy szolgálatukat illő méltánylás, bizalom és elismerés jutalmazzák, szinte feleslegesnek tartom újra és újra felemlíteni; és ha itt-ott jelentkeznek is bárányfelhői a vitás kérdéseknek: az érdeklettek bölcsesége minden hivatalos beavatkozás nélkül el tudja őket oszlatni.