Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-05 / 40. szám

adását, az elűzött prédikátorok visszahelyezését és a jezsuiták eltávolítását követelték: de a Pázmány által vezetett katholikus rendek miatt nem boldogultak és a (teljhatalmú) nádor kivitte, hogy a sérelmek orvoslása a jövő gyűlésre halasztatott. >A törvénykönyvet aztán szerkesztői tele tömték loyalis nyilatkozatokkal; de a protestáns rendek elkeseredve tértek haza s kényszerülve látták magukat fegyverhez nyúlni*. Csak vezérre volt szükség. Ez is akadt: Erdély fejedelme, Bethlen Gábor. Ili. Bethlen készületei. A protestáns prédikátorok és Alvinczi izgatásai. Régi és megszokott dolog — különösen római katholikus részről — Bethlen Gábor fejedelmet nagyravágyással vádolni, melynek végső célja, a magyar trón elnyerése s csakis az ennek elérésére való eszköznek, ha nem ürügynek, tekinték csupán az alkotmányos és vallásszabadság biztosításán való buzgólkodását. Másrészről nem akarják tekintetbe venni, hogy a fejedelem, kit minden áron meg akartak buktatni, nem tartozott semmi hálával és semmi tekintettel azok iránt, kik megbuktatását tervezék! Jól tudta szándékukat Bethlen és megtett minden szükséges lépést ugy maga, mint Erdély és illetőleg a magyar nemzet biztosítására. Követségét egy tapasztalt diplomata — Mikó Ferencz — vezette a portán. Erre nagy szükség is volt. Az 1615-iki nagyszombati titkos szerződést ugyanis felmutattatá a bécsi kormány Stambulban ezzel akarván igazolni, hogy Bethlen is »németes* és a porta semmit sem veszít, ha helyette Homonnait nevezi ki fejedelemmé. Ily eljárással szemben természetes volt, hogy a fejedelem ezt a titkos szerződést épen a török által akarta megsemmisíttetni. Mikó ezzel a titkos utasítással ment a portára: eszközölje ottan, hogy engedtessék meg a fejedelemnek szükség esetére s a körülményekhez képest, részt venni a csehországi mozgalmakban. »Ez nem volt perfidia, sem árulás«. Az 1613—1619-ig leélt hat év megmutatta, hogy hijában barátja Bethlennek a nádor, hijában ragaszkodnak hozzá Felső-Magyarország protestánsai és a hajdúk, mig a szatmári és kassai kapitányok ellenségei, egy nap sem hajthatja le fejét nyugodtan. Ugy a mint van Erdély a részekkel, kisebb állam, hogy sem megvédhetné önállóságát: rá és országára nézve, életfeltétel volt Kassa és Szatmár megszerzése. És csakugyan Mikó kivitte a nagyvezérnél, hogy Bethlen engedélyt nyert a csehországi mozgalmakba avatkozásra.1 Ez alatt a fejedelem otthon készítette a talajt. A pozsonyi országyülésen nem cikkelyezték be a vele kötött nagyszombati békét s igy az közjogilag csak a fejedelmet kötelezte s nem Ferdinándot is. Mind a mellett Bethlen Gábor tett még egy kísérletet őszintén kibékélni II. Ferdinánddal. Dóczy a szatmári kapitány, hozzá küldte a fejedelem sógorát, Károli Mihályt, ki nemcsak alattvalója volt Ferdinándnak, hanem nagyon is »austriacus« ember, valóságos bécsi nevelés s ez által ajánlatot tett, hogy olyan föltételek mellett, melyek az ő {Bethlen) uralmát, a vallásszabadságot s az ország alkotmányát biztosítják, segedelmet ad Ferdinándnak a csehek ellen. De a vallásszabadság s az alkotmány biztosításának az árán nem kellett a segedelem Ferdinándnak. A mit Dóczy utján ajánlott a király, az mindössze Rákóczy György és Zsigmond birtoka volt Sárospatakkal.2 1 Szilágyi Sándor Bethlen Gábor életrajza. Pozsony. 1885. 17. lap. 2 Bethlen G. fejed. levele Alvinczi Péterhez 1627. ápr. 3. Századok 1868. foly. 227—338 lap. Most hát szövetkezett a fejedelem azokkal, kiket Ií. Ferdinánd saját ellenségeivé tett. Felvette az alkudozás fonalát a csehekkel. Azután a felső-magyarországi urakkal, Bákóczy Györgygyei, Bévavval, Thurzóval, Bathyányival jutott egyetértésre. Ezek »az urak, kiknek mind személyek, mind substantiájok periclitáltatott, felette igen sollicitálván őt . .. sok aggodalom után, noha kételkedett ezeknek az uraknak minden Ígéretekben ... de mégis látva a Dóczi-Károli által tett királyi ajánlatot, az V. Frigyestől visszatérő Zmeskál követsége s az Alvinczi biztatása reábátorította, hogy a magyar nemzetnek akkori veszedelmes állapotában segítségére menjen . . .« 1 A főurak mellett nevezetes tényező volt a fölkelésben maga a jobbára még protestáns nemzet, melvet prédikátorai lelkesítettek a nemzeti és vallásszabadság védelmére. Általános szokás a protestantizmust s ennek lelkészeit azzal vádolni, hogy minden fölkelésben részt vett és részt vettek! De ki felelős mind ezért ? Bizonynyal nem más, mint az a klérus, mely a kormányt a vallásszabadságot biztosító törvények megtagadására ingerelte; azok a kik elfoglalták a templomokat, egyházi és iskolai javakat és elűzték a prédikátorokat, tanítókat. Lehet-e csudálkozni rajta, ha a templomaitól megfosztott s elkeseredett nép, a földönfutóvá tett és üldözött prédikátorok, az ótestamentomi próféták lángszavaival lelkesítették a protestáns népet a fölkelésre, Óh a dynastiának nem Bethlen, nem azok a fölkelők voltak valóságos ellenségei, kik fegyverrel kezökben pro aris et focis, vagy csak puszta életökért küzdöttek, hanem azok, a kik az alkotmány, békekötések és törvények megrontására biztatták a bécsi kormányt. Pázmány és társai különösen a kálvinista prédikátorokat vádolták. Szerintök ezek jártak Bethlennél és sürgették megindulását; ők alkudoztak Prágában a csehekkel s fölkeresték a pfalzi választót Heidelbergben, hová azon ürügy alatt mentek, hogy tanulókat vezetnek a főiskolába. Pázmány >meg nem nevezi, de sok főemberrel bizonyíthatja, hogy egy felföldi kálvinista főember nagy erős hitére mondotta, hogy az ő prédikátoraiknak prédikációiból vette észre, hogy háborúság leszen és sokkal előbb, hogy sem az erdélyi fejedelem kiindult volna Erdélyből*. Balásfi pedig azt irja, hogy a fölkelés kitörése előtt mintegy 20 prédikátor jött össze s a zavarok megindításáról tanakodtak. Aztán a felső-magyarországi megyéket izgatva bejárták.2

E mendemondákban lehet ugyan némi igaz; de nagyrésze azoknak csakis a protestáns papságot, a bécsi kormány előtt minden áron befeketíteni törekvő klérus ráfogása. Alvinczit különösen ugy tüntetik fel, mint a ki a fölkelés előmozdítása körül kifejtett buzgalma által kiemelkedett társai között. A mi az V. Frigyeshez járás-kelést illeti, csak annyi tény, hogy V. Frigyes cseh király 1620. március 18. dicséri Alvinczi lángbuzgalmát, melyet Magyarországban és Erdélyben az orthodox vallás terjesztésében kifejtett.3 (Folyt, köv.) H. Kiss Kálmán. 1 Bethlen G. levele Alvinczihez 16J

7. ápr. 3. Századok. 1868. foly. 227-238. lap. 2 Franki: Pázmány P. és kora I. k. 503—504 lap. 3 Fogalmazvány arch. lucamtin. boh. militare 1618—20. (Magy. Történ, tár. 1892. foly. 165 lap).