Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-10-05 / 40. szám

tisztviselőkké választandó férfiakban a kormányra ráter­mett erőket, kikben a tehetség lankadatlan buzgósággal és az egyház forró szeretetével párosultan a nagy idők által kivánt bölcseséggel működjék, hogy megállítsák a veszélyt, mely végromlással fenyeget; s a közügyért lel­kesedvén nem riadnak vissza a szükség parancsolta erő­feszítéstől. s a helyett, hogy igy-ugy administrálva folyna el tőlök a drága idő, bölcseséggel, tapintattal, erélylyel, evangéliumi buzgósággal egyházunk hajóját nemcsak a viharból mentik meg, hanem biztos révpartra vezérlik. Adja Isten! Ág0 ( ii ref. lelkész. A tiszai evang. egyházkerület közgyűlése. Szept. 19-én kezdődtek meg a tanácskozmányok a bizottsági ülésekben. Az egyházkerületi nyugdíjintézeti nagy bizottság (Péchy Tamás egyházkerületi felügyelő és Zelenka Pál püspök elnöklete alatt) javaslatot fogadott el, melyet a közgyűlés is magáévá tett, s mely abban áll, hogy a kilencvenezernyi hiánynak csak a kamata 4300 frttal fedeztessék és pedig ugy, hogy az egyházkerület 2000, a részvényesek 500 és az egyházak szintén 500 frttal fognak hozzájárulni a pénztár kiegészítéséhez is, mi elegendő is, ha tekintetbe veszszük, hogy a halálesetek nem lesznek oly gyakoriak, mint az a 4300 frtnyi hiánynál contempláltatott. Még ugyanaznap Hörk József theol. dékán elnöklete alatt a fő- és középiskoláinak igazgatóival és tanáraival egyházkerületi tanári értekeelet tartatott, melynek hatá­rozatai és javaslatai az egyházkerületi gyűlésre terjesz­tettek be. Szept. 20-án Szentiványi Árpád világi helyettes és Dianiska András egyházi elnöklete mellett az egyházkerü­leti gyámintézeti bizottság ülésezett, melynek javaslatai, úgyszintén a Baldácsy bizottságé is a kerület jóváhagyása alá terjesztettek. Még ugyanaz nap Nagy-Szalókra történt kirándulás, hol délután 4 órakor gyámintézeti istentisz­telet tartatott, a helybeli dalárda közreműködése mellett, Wéber S. bélai lelkész prédikált Márk. 12, 41—44. szent igéi felett, hatalmas elmélkedést tartván a gyámintézet őseredeti erejéről, kifogyhatatlan eszközeiről és dicső áldá­sáról. (A mint más oldalról értesülünk, e nagyszabású beszéd mély hatást tett a díszes hallgatóságra. Szerk.) A begyült gyámintézeti offertorium 57 frt. Szept. 21-én kezdődött a tulajdonképeni egyház­kerületi közgyűlés. A Tátrafüredre érkező tagokat Nagy-Szalókon bandé­riummal, lobogókkal feldíszített diadalívvel és szívélyes üdvözlettel fogadta az egyházközség, s annak élén Schön­vizner János főesperes-lelkész. A tanácskozás Zelenka püspök szívből fakadó és szivet megindító imájával kezdődött. Péchy Tamás fel­ügyelő pedig következő tartalmú megnyitóbeszédet tartott: Zsinatot tartottunk, törvényeket alkottunk, melyek egy­házunk javára fognak szolgálni, ha az életben a mi meg­felelő tevékenységünk és buzgóságunk által foganatosít­tatni fognak. Isten ujja ez, hogy most tartottunk zsinatot, mert más szellem kezd uralkodni. Részünkről is sokkal nagyobb áldozatok szükségesek, ha az iskola terén is az állammal, a vallás-erkölcsi téren a többi felekezetekkel sikeresen akarjuk megállani a versenyt. Fő gondjaink anyagi természetűek: a lelkészek fizetésének emelése, nyugdíj­ügyének rendezése és tanintézeteink emelése minden tekintetben. Most Zelenka püspök bemutatja Szentiványi Márton dunáninneni egyházkerületi felügyelőt, mint kedves vendé­günket, beszédét ekképen folytatván: Rendkívüli helyen, Uj-Tátrafüreden, dr. Szontágh Miklós tulajdonos érdemeinél és meghívásánál fogva tartjuk meg gyülésünket, hol még soha azelőtt kerületi gyűlés nem rendeztetett. Rendkívüli időben, szept. második felében ülésezünk és még rendkívüli viszonyok között, a zsinat határozásai után. A törvényes korszakba átléptünk ugyan, de az állam ellenében nehéz az állásunk, az alakulásban levő uj viszonyok árnya nagyobb lesz, mint a fénye. Olyan vallásszabadság, mint Amerikában, vagy oly értelemben, hogy a reversális megint szabad legyen, nekünk bizony nem kellene. Szo­morú, hogy világi főuraink mindinkább elmaradoznak gyűléseinktől, holott éppen most van azok támogatására a legnagyobb szükségünk. Az esperességek és egyházközségek állapotáról tett ezután jelentést, melyből kiemelendő, hogy egyházkerüle­tünkben a hagyományok 33,000, az adományok 34,000 frtot tesznek, építkezésekre pedig 7000 frt fordíttatott. Ezután a gyűlési tagok, szám szerint 68-an a zsinati törvények értelmében igazoltattak. A zsinati törvények életbeléptetése czéljából a meg­felelő bizottságok megalakíttattak. Az egyetemes gyűlésre szavazati joggal az elnök­ségen kivül kiküldettek: Szontágh Pál, Szentiványi Árpád, Radvány István, dr. Szonntágh Miklós, Mesko László, Bánó József, Hámos, Kubinyi Géza és Kullmann János; a lel­készek sorából: Farbaky József, Glauf Pál, Terray Gyula, Moór Gyula, Ujágh Károly, Chotvács Endre, Justh S., Dianiska András és Balthazár. A képviselők napidíja 5 frtban állapíttatott meg; tanácskozási joggal még több képviselő is küldetett ki. Élénk vita támadt a következő indítvány fölött, melyet Szentiványi Árpád terjeszt elő: Az 1868-ik évi 53-ik t.-c. 12. §-a mindaddig épségben tartandó, mig az állam oly értékű más törvényt nem hozand. A kormány az egyetemes gyűlés által ily értelemben megkeresendő volna. Erre Kubinyi Géza ellenjavaslatot nyújtott be, mely igy hangzott: A kormány egyházpolitikai programmja a szabadelvüség alapjára van fektetve, az egyes törvények és határozatok azonban még nem egészen ismeretesek, azért ne tárgyaltassék most az 1868-ik évi 58. t.-c. 12. §. fentartását sürgető indítvány, hanem egyszerűen vétessék le a napirendről. Szentiványi javaslata mellett szólaltak fél Hörk, Szonntágh Pál. Terray Gyula, Materny és Kovács lelké­szek; Kubinyi indítványa mellett emeltek szót Farbaky József, Kullmann János és Zimann János. Szavazásra kerülvén a dolog, Kubinyi indítványa 36, Szentiványié 33 szavazatot kapott. A gyűlést követő társasebédnél vagy 250 vendég jelent meg, s az itt tartott számos sikerült pohárköszöntő közül az volt a leghatásosabb, mely a s.-uj helyi missiói egyháznak 140 frtnyi gyűjtést eredményezett. A tárgyalásokat délután folytattuk. Törköly János előadó jelentése nyomán az egyház­kerületi pénztárak rendben találtattak és Glauf Pál keze­lőnek a dija 150 frtról 300-ra emeltetett. Szonntágh Miklós jelentést tett arról, hogy Uj-Tátra­füreden az évad alatt is rendes isteni tisztelet tartatott és pedig felváltva Farbaky József ev. és Hézser E. ref. lelkész ur vezetése mellett. Az imaház anyagi viszonyai is ren­dezve vannak. Weber Samu előadja, hogy a barlangligeti fürdő­helyen az ev. hivek 3047 forintott gyűjtöttek imaház építésére. Minthogy azonban ez összeg még mindég kevés, a ref. testvérekhez fordultak, hogy ugyan olyan összeg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom