Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-14 / 37. szám

pihentető karjai közé, hogy másnap megujult testtel és erővel foghasson rendes munkájához. Nem alsóbbrendű feladata a valódi tanulónak a rendszeretet. Lépj be szobájába; meghatározott helye van ott mindennek, ruhadarabjai, könyvei, füzetei és összes tanszerei katonás rendben helyezvék el; nem szükséges egyes darabjait hosszasan keresgélni, csak kezét kell ki­nyújtania, megtalálja. No ő kevés gondot hárít édes any­jára, vagy testvérére, hogy utána rendezkedjenek. Könyvei lehetnek nem vadonat ujak, de azért tiszták; ha a lap szélein kézírást találsz, biztosra veheted, hogy a magya­rázat emlékeztetői azok, hiábavaló firkát, vagy torzalako­kat keresve sem találsz azokban. Kedves tanítványok! íme néhány épen nem túlzott vonása a rendszerető tanulónak. De legyünk őszinték. Vájjon ama vonások akár a tanulói pontosság, akár a rendszeretet követeléseiben, avagy csak nagyjában is hányra illenének szigorúan közületek ? Számba veszem én, hogy a játszi gyermek lelke a perc izgalmainak élvén, könnyen feled és halogat; de ne véld édes gyermekem, hogy mert a költő szerint is: »Gyermeké a boldog élet, A ki gyermek, játszhatik«, hivatásod csak az volna, hogy pillangóként virágról virágra röpkedve, egyedül kedvtelé­seidnek élj: az élet komoly követeléseivel már korotok­ban lassanként meg kell barátkoznotok. Azt sem felejtem, hogy annak a serdülő ifjúnak szintén édesebbek a pilla­nat sóvár élvei, mint a kötelesség hideg, komoly szózata; de az az élvvágyó ifjú nem jegyezte-e meg magának, hogy az a botor lepke, a mely világosságot szomjazva, vakon rohan az égő lámpafénynek, önmagát égeti meg? Nem is rajzolom most a pontatlan és rendet nem szerető tanuló ellenképét. Mindenkiben ott él az örök törvény, a mely belső megelégedéssel jutalmazza a jót és kárhoztató szavát fölemeli a rossz ellen. Hallgassatok ennek pártatlan szavára és értsétek meg. Ne feledjétek : valamint a koszorú akkor szép igazán, ha a virágok ízléses csoportjából művészi kéz fűzte: a tanuló akkor érdemli meg e díszes nevet, ha benne a tanulói erények összhang­zatos koszorút alkotnak. Ennek a koszorúnak pedig főfő éke legyen a vallásosság és tiszta erkölcs hervadatlan virága. Mert szép a tudomány, de nemesebb a vallás és erkölcsiség. Csak még egyet. Ti nemcsak mint leendő emberek, de mint, bár különböző uton is, ugyanazon célratörő tagjai e tanintézetnek, testvérek vagytok, egyen­lők hivatásban és törekvésben : azért az apostol szavaival szólva : »Édes fiaim szeressétek egymást, mint én, mint összes tanáraitok, szeretnek titeket.* A korosabb védje és vezérelje szeretettel a kissebbet; a szellemileg és erköl­csileg erősebb támogassa testvérileg a gyöngébbet; jól tudván, hogy az egyes érdeme büszkesége az egésznek, viszont egyesek vétke foltja az összesnek. Szeressétek egymást! A nagy Isten áldó kegyelme adjon sikert munkátokra! gondviselése őrködjék e tanintézeten, ennek oszlopemberein és minden rendű kegyes jótevőin! Futó Mihály. TÁRCZ A. A veszprémi reformált egyház múltja. (Folytatás.) 3. Gál Imre 1624—1656. Mikor Pathai István 1624-ben veszprémi lelkészségét a kiskomáromival cserélte fel: az alsó-lendvai lelkész fiát, Gál Imrét látjuk a vesz­prémi református lelkészi állomáson, a ki 1596-ban Alsó-Lendván született régi papi családból. Tanulását az alsó­lendvai jó hirü iskolában kezdte, mely a Bánffy bárók pártfogása mellett, a Postilláiról nevezetes Kulcsár György vezetése alatt középiskolai színvonalra emelkedett. Azután a debreczeni főiskolában bevégezvén tanulmányait, aka­démiákra ment, onnét pedig alájővén veszprémi prédikátor lett 1624-ben. Itt, mint fentebb előadtam, egy szép temp­lomot építtetett a várba, melyet míg befejezhetett, nem kevés kellemetlenségei voltak. 1631-ben már a veszprémi református egyházmegye alesperese volt, s mikor Tholnai István csopaki lelkész és esperes meghalt, Gál Imre ren­des esperessé választatott. 1649-ben pedig a dunántuli református egyházkerület püspökévé választották Kanisai Pálfi János helyébe. Mint püspöknek nem kevés baja volt az engedetlen­séget szító elemekkel, gyülekezetekkel és lelkészekkel egy­aránt. Az a praecedens, a mi Pathai István püspöksége alatt arra kényszerítette az egyházkerületet, hogy a külső­somogyi ekklézsiákat átadja a dunamelléki egyházkerü­letnek : újra kisértett Gál Imre idejében is. Ugy de a püspök jól körültekintett, ismerte az okokat, a miért a somogyi ekklákat át kellett adni 1629-ben, csakhogy az az ok most nem forgott fenn, csupán a balaton-főka­jári egyháznak esperes papja iránt való ellenszenvéről volt szó, s ezért a dunántuli egyházkerület kötelékéből való kilépéssel fenyegetett. Összehívta hát Gál Imre püspök 1651. március 12-ére Veszprémbe az egyházkerületi köz­gyűlést, abból ily levelet intézett a dunamelléki egyház­kerület püspökéhez.1 »A veszprémi 15 seniorságokból 2 Veszprémben egybegyűlt atyafiak, superintendens, proseniorok és pres­bvterek Paksi György kecskeméti pap és püspöknek. Pana­szoljuk szivünk fájdalmával, hogy némely ekklák jámbor tanítóikat nem becsülik, minden illendő ok nélkül meg­vetik. Többek közül ilyen a balaton-kajári ekklézsia, ki hűséges lelkitanítójának, Perlaki Márkus atyafinak, pro­seniornak. 21 esztendeig köztük való szolgálatát meg nem becsülte, sőt ellenünk magukat contumaciter opponálták, elszakadással fenyegettek. Minélfogva szeretettel kegyel­meteket kérjük, casu quo, hogy ha kegyelmetekhez folya­modnának, mint afféle háládatlan embereknek hitelük kegyel­metek előtt, és kedvük szerint való válaszuk ne legyen, előtte viselvén kegyelmetek a szép egyességet, hogy egy­másnak injuriaira ne cselekedjünk, melyről a kegyelmetek részéről reversalisunk is vagyon, meghiszszük a mi részünk­ről is megtaláltatik kegyelmeteknél. Ezen kívül jött vála előnkbe egy atyafi Andreas Losi, ki a somogyi traktusból gonoszul excedálván, kegyel­metekhez confugiált, kinek botránykoztató életét és sok­féle gonosz cselekedeteit tiszteletes urunk Reverendus Dominus Dániel Briccius, kiskomáromi senior hozzánk bona fide megírván, egyéb gonoszsági is előnkbe jővén, melyeket conscientiosa consideratióba vettünk: communi suffragio praesentibus etiam viris politicis in juris prudentia 1 Közlöm ezen okmányt a dunamelléki ev. reform, egyház­kerület levéltárából. Földváry László váczhartyáni lelkésztárs szíves­ségéből. 2 Egygyel több adat arra, hogy a mai dunántuli kerület, veszpréminek is neveztetett, állván ez a következő esperességekből: 1. veszprémi. 2. alsó-, 3. felső-balatonmelléki, 4. zalai, 5. somogyi, 6. kaposvári, 7. szigetvári, 8. kiskomáromi, 9. muraközi, 10. vasi, vagyis őrségi. 11. rábaközi, 12. soproni, 13. győri, 14-. pápai és 15. csókakői alesperességből. Ugy értsük ezen esperességeket, amint vannak ; ugy látszik mindegyikben alesperes (prosenior) volt, a főesperes maga a püspök levén, jóllehet a fentebb Pathai életé­ben közölt okmány nem zárja ki azon állításomat, hogy a vesz­prémi esperes volt a főesperes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom