Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-14 / 37. szám

lyal találkoztak; ma e részben is változtak a követelések. Ma jogosan megvárjuk a tanulótól, kisebbtől ugy, mint a nagyobbtól, hogy ruházatában legyen tiszta, gondos és csinos. Ne higvjétek, hogy a csinosság csak finom, drága és uj ruhában lehetséges; a lusta, gondatlan tanulón rozsda lesz a bársony is, a tiszta és szemes gyermeken s ifjún ízléses és takaros lesz a viseltes vászonszövet is. Sohasem szerettem a kikent, mesterkélt fürtözetü, illatos, sétabotos divat báb piperkőcöt, füzetei és tankönyvei rendszerint kevéssé választékosak; de viszont kinek telnék kedve a szurtos, bozontos diákban, a kinek öltönyén keresve is alig találsz egy-két gombot, de annál több tintafoltot és két hetes sarat; a kinek összecsapzott fürteivel oly ékes összhangban áll térdeinek és könyökeinek virítása. Ime a tanulónál már a külsőnek elő kell sugároztatnia, hogy ő a legnemesebb pálya harcosa, a melynek érzi felelősségét, érzi érdemét és méltóságát. Azonban bizonyára ismeritek a csinált virágot. Nemde meg van mosolygó fénye, meg van élethű alakja, a csalódásig utánzott szinpompája, de hiányzik belőle az illat és élet s ezért minden áltatása mellett is csak csinált virág marad. Bármennyire szeressem is a tanulóban a külső ügyességet, a csint és a társaságban való forgósságot : mindez csinált virág marad, ha illatot és életet nem lehelünk belé; legyen az illat a sziv tisztasága, az élet a lélek nemessége és gazdagsága. »Ki szívben jó s lélekben nemes volt. Ki életszomját el nem égeté, Földön hónát csak olyan lelheté*, mondja igen szépen és igazán a költő, őrizzétek, nagy féltékenyen őrizzétek ti is édes gyermekeim, szivetek tisztaságát ! Van-e szebb a hófehértiszta öltönynél, az ártatlanság színénél? de nyúlj hozzá mosatlan kézzel, csak ne óvd gondosan nem is a koromtól, de csak a portól: oda minden ékessége. Mi mutat szebben, mint a ragyogón tiszta tükör ? de csak egy könnyed lehelet rá és oda ragyogása. Kristálytisztán csillogva fut le a bérc patakja, nyájasan ringatódzik habjain a part bokrainak bájos képe: de dobj belé csak egy diónyi göröngyöt, a ronda iszap komorítja el mosolygó képét. Nem másképen kedves tanítványok! egy hozzátok méltatlan tett beszennyezi szivetek hófehér tisztaságát; egy mételyezett gondolat homályt vet erkölcsiségtek tükörére, egy meggondolatlan szó megzavarja a nemes érzelmek ama tiszta hullámait, melynek egész mélysége örökké tiszta tartoznék lenni, mint a regés Methusa folyása. De azt kérditek: minő legyen tehát a derék tanuló a társaságban? Ösmeritek a szerény ibolyát? Ott rejtőzködik a bokorban, de szétáradó illata elárulja rejtekét. A szerény gyermek és ifjú óvatosan, szemérmesen visszavonul, nem kérkedik, ha van is, kitűnő tulajdonaival; szelíd, tartózkodó magatartása annál inkább reá vonják a figyelmet. Legyetek tehát szerények és óvatosak. Nincs visszataszítóbb jelenség a nyegle, tolakodó ifjoncnál. Még ha valódi érdemeivel kérkedik is: hamis gyémánt érték nélkül. Legyen a derék tanuló a társaságban előzékeny, udvarias nemcsak az előkelők, a kitűnőségek iránt, hisz ezek még a fásult kebelre is akaratlan hatást gyakorolnak, még inkább az alsóbbrendüek, sőt az alárendeltekkel szemben is. Ez a nemes érzület és műveltség igazi jellege. Nincs rútabb, mint a nagyok és hatalmasok előtt hízelegve hajladozó szolgalélek és a szegényekkel, az alsó rendüekkel szemben gőgös, pöffeszkedő sihedernél. Legyen a jóravaló tanuló nyájas, figyelmes és szolgálatkész, nem az üres dicséretért, de saját szive sugallatára. Nem gondolok visszataszítóbb alakot a mogorva, követelő és elkényeztetett gyermeknél, a ki mindent mástól és pedig kezére vár. mintha ő volna környezetében a nap, a mely körül a többiek bolygók gyanánt forogni tartoznak. Legyen a jó tanuló beszédében meggondolt és illedelmes; ne legyen egy szava, mely hebehurgyaságra, ne egy mozdulata, mely illetlenségre mutatna. Szóljon, ha szükség van rá, bátran és nem nyegléikedve, értelmesen és nem kérkedőleg. Szeretem az önérzetes tanítványt, de azt, a ki sokkal büszkébb, semhogy oly szó fertőztesse ajakát, a melyért önmaga előtt kelljen pirulnia; semhogy oly cselekedet szennyezze kezét, a mely rá mások előtt kisebbséget hozzon. Szeretem az oly büszke ifjút, a ki méltatlannak tartja magához az utcai mindennapiságot s undorral fordul el minden rúttól, ellenben kedvét találja az igaz, szép és jó igéiben. Ime kedves tanítványok, előttetek a mérték, nem mondom, hogy alacsonyat állítottam fel, de szivemből óhajtom, hogy édes szüleitek örömére, a társaság díszére és iskolánk érdemére, ne legyen egy is olyan közöttetek, aki azon tetemesen alól maradjon. De végre is a tanuló legilletékesebb otthona az iskola. Korunk nevelési rendszere mellett ennek falai között megszereznie a tanulónak izmai rugékonyságát, idegei fürge ügyességét, egész testének az edzettséget a tervszerű játékok és testgyakorlás által. De az iskolának kell különösebben folytonos munkájával megvetnie növendékeiben az erkölcsiség szilárd alapját, fejlesztenie fokozatosan a szellemi képességek sokoldalúságát; szóval főleg a gimnázium rendeltetése, hogy az életnek, a társadalomnak és a hazának egész embert neveljen. A melyeket a tanulónak a családi körben és a társaságban való összes magatartásáról már elmondottam: azokból az iskola sem engedhet; sőt idejének tüzetesen megszabott rendeltetése, az iskolai rend és fegyelem alkut nem tűrő természete, a tanintézeti példaadás építő, vagy romboló hatása még szigorúbb törvényeket szabnak a tanuló elébe. Ezeket azonban ujabban nem részletezem, hanem az iskola külön követeléseire térek át. Első feladata a jó tanulónak az iskolában a pontosság. A tanórákon ideje korán megjelenni, és nem elkésve rendet zavarni: elengedhetetlen kellék. A derék tanuló a tanteremben nem zajong, nem rendetlenkedik, hanem leckéje tárgyáról elmélkedve, vagy gyöngébb társainak szeretettel segítve, nyugodtan várja tanára beléptét. Épít nemes példájával. A jó tanuló éberen figyel tanára minden szavára, készséggel hajlik minden intésére, nem engedi megfigyeletlenül elröppenni egyetlen magyarázó, vagy figyelmeztető szózatát. Feleleteiben nyugodt és biztos, hisz feladatára otthon alaposan elkészült. Tanításközben nem zavarja szomszédait sem szóval, sem mozdulattal; egész lénye a megtestesült figyelem és odaadás. A minő nyugodt a tanórán: olyan az utcán hazamenetelében, vagy feljövetelében. Magatartása higgadt, üdvözlése illedelmes az érdemesekkel, nyájas barátaival szemben. De azért csalódnék, a ki azt hinné, hogy nyugodtsága beteges, vagy mesterkélt komolyság; az örömre, a játékra, — a mi természetes, — korához mérten fogékony. És ha e részben van nála különbség: az illendőség erős érzete szabja meg annak határait. Idejével, mint az okos gazda pénzével, bölcsen gazdálkodik. Első nála a tanulói kötelesség, de azért nem görnyed mindig asztalánál; sőt juttat időt szórakozásának, és a miben oly kedvét találja, a miből annyi erkölcsi és szellemi hasznot merít, helyesen megválogatott olvasmányainak. És ha ekként minden ránéző tisztének becsülettel eleget tett, miután még kegyelmes Istenének hálás szívvel mondott köszönetet jóságaért, nyugodt lélekkel tér csendes ágyába az édes álom