Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-14 / 37. szám

a katholikusoktól megtagadtatnék; az pedig a köznek is érdekében van, hogy a mi az ősöktől oly bölcsen és jámborai alapíttatott, ne az egyháznak s a katholikus hitnek kárára, hanem mindkettő védelmére és biztosítására és ezáltal magának a köznek javára használtassák fel mindörökre. Hivatásunk követeli végre azt is, hogy a legsürge­tőbben ajánljuk nektek újból azt, mit a papnövendékek­ről, a papokról leveleinkben már elmondottunk. Mert ha kötelességtek nektek, tisztelendő testvérek, a legnagyobb gondot viselni az ifjúság helyes nevelésére, sokkal inkább szükséges erre törekedni azoknál, a kik az egyház remé­nyére nevekednek, hogy tudniillik, ugy a papi tisztre méltók legyenek, mint ezen hivatás helyes betöltésére az idők által követelt erényekben is kitűnjenek. S e tekin­tetben különös vigyázatot igényelnek a szent szemináriu­mok ; buzgó igyekezettel törekedjetek napról-napra, hogy ezek a legjobb rendszerrel dicsekedjenek, minden szükséges segédeszközzel bővelkedjenek, ugy bogy a kiválasztott igazgatók oktatása által, a szentély növendékei a jámbor­ságra, az állásuknak megfelelő erényekre, az emberi és isteni tudományokra korán és jól elkészíttessenek. A mi pedig a papságnak termékenyebb munkálko­dását illeti —- s erre int bennünket az idők kényszerű­sége — abban tündököljék tisztelendő testvérek, mind­egyikőtök hivatalos kötelességének szilárdsága, hogy őket egyetértésben vezessétek, buzdítsátok őket gondossággal, szeretettel gyakorolván felettük az egyházi fegyelmet. Viszont mindenkinek az egyházi rendbe tartozóknak szük­ségszerű kötelességük, hogy egész lelkükkel ragaszkodjanak püspökeikhez, fogadják intéseiket, támogassák szándékaikat és megkezdett cselekvésüket. Minthogy pedig minden irányban hat a papságnak példája, mindenek felett törekedjetek, hogy az élő erény­nek és hit szilárdságnak legyetek előképei a keresztény nép szemei előtt. Bölcsen meggondoljátok, midőn a polgári és politikai ügyeket szolgáljátok szent Pál apostol szavait: Istennek egy bajnoka sem elegyedik világi dolgokba, hogy annak tessék, a kihez szegődött. Bizonyos, hogy a külső világi vonatkozású ügyeket — Nagy Szent Gergely intése szerint — a lelkiekről való gondoskodás közben el nem szabad hanyagolni, mert nevezetesen, midőn a vallás szolgálatán buzgólkodunk, a közjó javára is munkálkodunk, nem hagyván kihasználat­lanul, az idő és viszonyok nyújtotta oltalmazó és segítő eszközöket. Mégis nagy óvatossággal kell gondoskodni, nehogy a szent egyházi rend magasztosságáról megfeled­kezzünk és kevésbbé látszassunk szolgálni az égieket, mint a világi ügyeket. Nagyon alkalomszerűen mondja ugyanaz a Nagy Szent Gergely: A világi ügyek bizonyos mérsék­lettel türendők s előszeretettel soha sem keresendők, nehogy midőn az erre vágyakozó elméjét elfoglalják, azt elnyom­ván, az égiektől elvonják. Azt akarjuk a ti buzdításaitok által elérni, hogy a kik a plébániák élén állanak, egyházuknak örökségét buz­gón őrizzék és tartsák s a hol hiba mutatkozik, ti gondos­kodjatok alkalmas uj gondozókról e hivatalok részére. Azonfelül nagyon szükségesnek véljük, hogy a papság egész buzgósággal törekedjék a világiak társulatainak és konfraternitásainak régi hatásukba való visszaállítására. Mert hogy egyebektől eltekintsünk, társulatok legnagyobb segítségére vannak papságtoknak, ugy a keresztény nép vallásosságának emelésében, mint a lelkeknek és elhatá­rozásoknak abban az irányban való vezetésében és meg­erősítésében, melyet oly forrón óhajtunk. Végül mindazokra, melyekkel az ős hitnek védelmét, a katholikus intézmények erősbödését, gyarapodását s a mindkét rendbeli papság figyelmét előmozdítjuk, legjobb­nak és legüdvösebbnek véljük, ha ti tisztelendő testvérek egymással gyakrabban tanácskoztok, közös ítélettel alapít­ván meg, amiket céljainkra legszükségesebbnek véltek. A jövőre reméljük, hogy Magyarország katholikus férfiai, látván közállapotaiknak veszedelmes romlásba való sülyedését, belátván mindazokban, miket mondottunk, irántuk való atyai gondoskodásunk, bizalmunk, jóakara­tunk bizonyságát, leiköket és erejüket megfeszítik, hogy minden hitükkel, a mint csak lehetséges, kövessék a mi intéseinket, tanácsainkat. Veletek, tisztelendő testvérek, papságtokkal és a katholikus néppel csak ugy lesz az irgalmas Isten, csak ugy fogja megsegíteni szerencsés győ­zelemre a ti buzgólkodástokat, ha egy szívvel lélekkel, lankadatlanul fogtok munkálkodni a vallás igazáért. Nem fog hiányozni a legszentebb és legigazabb küzdelemben bizonyára a ti uralkodótoknak jóakaró támogatása, kinek, apostoli királyként való uralkodásának kezdetétől fogva nemzetek iránt szerzett érdemei oly szembetűnők. Hogy pedig mindenben szándékaitok szerint, sze­rencsével küzdjetek velünk együtt, tisztelendő testvérek, hathatós imádsággal kérjétek az Istent, könyörögjétek ki a Szent Szűznek hatalmas segítségét, kérjétek Szent István­nak, a ti apostolotoknak hűségét, hogy az égből tekintsen le kegyelmesen az ő Hungáriájára, oltalmazza meg abban szentül, sértetlenül a vallást és annak javait. Istentől nyert hivatalom és atyai jóakaratomnak bizonyságául lelkem mélyéből adom reátok, tisztelendő testvérek, ugy papságtokra és minden hívetekre apostoli áldásomat. Rómában, Szent Péternél 1893. év szeptember hó 2-án, pápaságunk tizenhatodik évében. XIII. Leo pápa. ISKOLAÜGY. Iskolai évet megnyitó beszéd. Mélyen tisztelt elöljáróság és tanári kar! Kedves Tanuló ifjúság! Naponként mindjobban meghajlik a nap járása, a zöld lombok sárguló szint öltenek, pusztulóban a természet szépsége, gazdagsága, néptelenedik a mező, hallgataggá lesz a zajos erdő, gyülekezőben a vándor fecskék csoportja, az idő őszre fordul; és nekem mégis ugy tetszik, hogy falaink között az ifjú kikelet ütötte fel kedves tanyáját. Megnépesült a múzsák otthona. Udvarunkon felzajlik a csengő kacaj, falaink között felhal Iszik az élet vidor lárma, egészségtől duzzadó arcok, mosolygó szemek, beszédes ajkak mindenfelé, csupa élet, fürge elevenség mindenütt: rég nem találkozott barátok nyájas mosolylyal üdvözlik egymást; két viruló ág ölelkezve borul egymásra. Meg­érkezett őszszel a tavasz! Valóban üde tavasz, bájos kikelet vagy te kedves ifjú sereg. Ereidben — mint a hegyek kebelében a kristály­tiszta viz — még hamisítatlanul pezsg a vér, vajha szived is mindig tiszta legyen, mint a derűs égbolt, érzületed, gondolkodásod szeplőtelen, mint a virágos liget langyos szellője és agyad nemes ismeretekben gazdag, mint az érces hegyek kebele! De hát megoldaná-e hivatását az év, ha csak faka­dás, csak virágzás örök ideje volna és a bimbóban már nem ott rejtőznék a gyümölcs is? Bölcsen rendelé a jóságos Isten, hogy a kicsi buza csirát vervén, fűszálba

Next

/
Oldalképek
Tartalom