Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-07 / 36. szám

theologiát, a vallásfilozófiát és apologetikát (59. §.) s a íilozofiai segédtudományokat is (61 §.) sorozza, a hol ugyancsak biztos irányban kalauzolja az olvasót az i. v. rengeteg irodalom tömkelegében. Különösen a 62. §. kimerítő részletességgel ismerteti a rendszeres theologia, közelebbről a dogmatika s az ethika történetét és irodalmát, s a szakirodalom mellett még a theologiai folyóiratok felett is tájékoztatja az olvasót. A dogmatika ismeretforrásait egészen helyesen a kánonikus könyvekben, a hitvallásokban s a keresztyén vallásos tapasztalatban, s nem — mint a racionalizmus akarná — az észigazságokban látja. A gyakorlati theologiát (63. s köv. §.) ugy definiálja, hogy az — Schleür macher és Nitzsch által befolyásolva — »Theorie des kirchl. Handelns* sőt »művészettannak« is mondja. Fejtegetéseinek végén helyesen utal a szerző arra, hogy »hosszú hallgatás után tovább fejlesztette tudományunkat Zerscliwitz, Harnack, van Oosterzee, Krauss, Achelis és legújabban Hering«. Müvének záradékául »theologisches Studienwesen* (71—76. §.) cím alatt a theol. encyklopüdia és methodologia történetét és irodalmát tárgyalja az ó-korban, középkorban, a reformáció és Schleiermacher óta, a hol elvi kijelentésekben gazdag finom bírálati megjegyzései mindvégig lekötik az olvasó figyelmét. A theologiai tnethodologiát ujabban Beüss, Haupt, Kahler, Frank, Lutliardt és mások művei jelesen képviselik. Heinrici műve irályánál fogva is kiválik a többi német theol. munkák között. Nem olyan nehéz, száraz és cbablonszerüen rendszeres, mint a többi, sőt inkább Bevschlag szép stylusára emlékeztet. Régen olvastunk ilyen tanúságos és élvezetes theol. munkát. Ez okból olvasó közönségünknek és theol. hallgatóinknak, mint igazi kis »theol. könyvtárt« a legmelegebben ajánljuk. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. REGISEGEK. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) A prédikátor ezen állításának bebizonyítása végett idézi az 1-ső századból Krisztus szavait s hivatkozik az apostolokra; II. századból az apostoli atyákra; a III századból az egyházi atyákra s igy tovább századról századra Zábarellus Ferencz kardinálig a XV. században. Ezeknek nemcsak nevét, de nézetét is ösmertetvén 1

azt mondja, hogy azért teszi, miszerint a katholikusok is megösmerjék, hogy a jezsuiták tudománya, mely ellen Luther és Calvinus tanítottak, nem régi és nem apostoli, hanem jninap költött hamis tudomány. ... A jezsuiták azt állították, hogy a protestánsok tudományán 1517 előtt egy ember sem volt, ő 100-at is mutatott ki; a jezsuiták tudományát tehát rostálják meg s ha igaz: szökjenek meg mellőle.2 1 Itinerarium 145—375. lap. 2 Itinerarium 145—375. lap. XI. Conclusiokat is csinál a prédikátor, nevezetesen : 1. a) Valamely vallás Krisztus születésétől 1517-ik esztendeig, az .apostolok, azok tanítványai és minden tudós emberek tudományával egyez: az régi és igaz vallás. A Lutheri és Calvinusi olyan: tehát az igaz vallás. Következőleg hamis a jezsuiták patvarkodása, kik az evangéliumi vallást eddig újnak kiáltották. 2. b) Valamely ekklézsiának Krisztus mennybemenetele óta mindig voltak követői és polgárai e földön, mind 1517. esztendeig: igaz ekklézsia az. De a kiben Luther és Calvinus és most is minden keresztyén tanítók tanítanak olyan, az az igaz ekklézsia: annakokáért hamis a jezsuiták patvarkodása, hogy az hamis ekklézsia volna. Ellenben : a) Valamely vallás Jézus Krisztus tanítása ellen vagyon, melyet az apostolok s azok tanítványi, a páterek és azok ellen tanítottak, hamis tudomány az. A jezsuitáké ilyen: hát hamis vélekedés az. Minekokáért hiában dicsekesznek a jezsuiták annak régiségével és igaz voltával. b) Valamely ekklézsiának nem Krisztus és az apostolok, vagy azok tanítványi, nem a páterek és azok után való tudós emberek a szent irás szerint, hanem pusztán emberek, emberi főtől egyszer-másszor gondoltatott tudományt vetettek fundamentomul, fövenyen épített és tévelygő ekklézsia az. (Ratio: Mert az igaz ekklézsiának mind fundamentuma, mind feje Isten és Krisztus, ki a szentírásra igazít). De a jezsuiták ekklézsiája, emberi tudományon épült: hát uj és hamis ... 1 XII. A prédikátor a következő intéseiket fordul aztán a jezsuitához: 1. A szentírásból általa felhordott tanúbizonyságtételeket renddel magyarázza meg a jezsuita s ha képes alkalmazza a saját tudományuk és ekklézsiájukra. 2. A prédikátor argumentumait nem szitokkal és rágalommal, hanem tudós emberhez méltólag rostáigássa és cáfolja meg. 3. Mutassa meg ha tudja, hogy a prédikátor által említett mártírok, páterek és tudósok a jezsuiták mellett bizonyítanak: vagy pedig nem azok nyilatkozatai, a kiknek neve alatt felhordattak. 4. Mutassa meg a jezsuita, hogy micsoda fundamentumon oltalmazza vallását; mert ha a régi páterekre és tudósokra hivatkozik, azok ellene mondanak; ha a conciliumokra igazít, azok egymásnak mondottak ellent és jó s hasznos kimenetele egynek sem volt; ha a papokra, azokban is csalatkozik, mert azok a mit egyszer állítottak, máskor visszamondják ; a jezsuiták pedig a maguk perében nem lehetnek tanuk; különben minthogy a szentírást fundamentomul nem akarják elfogadni, félti őket. 5. A pápák praerogativáját illetőleg vagy a szentírásból, vagy a régi páterekből mutassa meg, hogy Szent Péter olyan pápa volt, mint a többi stb. 6. Luther iratai közül a reformáció kezdetén és a disputatiók után, a hit tárgyairól teljes megállapodásra jutva írottakat citálja, mely irások a régi páterek Írásival egyeznek. Calvinusnak Institutióit és Commentariusit vegye föl és a miket Kálvin ugy hord fel, mint mások állítását; de sajátja gyanánt el nem fogad, azokat ne tulajdonítsa Kálvinnak, Luther felől ha Ítélni akar, ne egyes elfogult kálvinisták s viszont Kálvin felől ne egyes elfogult lutheránusok, vagy másfélék rágalmaira támaszkodjék. 7. Ha a prédikátorék tudománya és egyháza ellen akar valamit mondani a jezsuita, azt mindig a szentírásból, a martyrok vallásából s a régi - páterek és azokkal 1 Itinerarium 345—375. lap.