Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1893 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1893-09-07 / 36. szám

Az ág. hitv. ev. zsinat munkája. 3. A zsinati törvénykönyv tartalma. Ezen sorokkal szemben állunk a zsinati törvénykönyv második részével. Ezen rész cime a következő: »Az önkormányzati testületek s ezek kormányzati hatóságai és tisztviselőiElső cim. Az egyházközség. Az utóbbi szó uj elnevezés. Eddig azt mondtuk, hogy egyházgyülekezet. Azt tartják, hogy az uj elnevezés határozottabb és jellegesebb. De midőn a 25-ik §-ban az egyházközségek osztályoztatnak, már egy kis eltérés vehető észre, mert van anyaegyházközség, leányegyház és fiókegyház és igy feltehető, hogy a két utóbbi már nem község, hanem csak gyülekezet. Különben ezen megjegyzések meddő szófecsérléseknek tarthatók s azért sietünk a dolgok lényegéhez hozzászólani. A mi eddig tüzetesen rendezve nem volt, a 24-ik és 34-ik §§-okban rendeztetik. Körüliratik és meghatároztátik ezen §§-okban az anyaegyház, leány- és fiókegyház közötti viszony ugy jogok, mint kötelességekre nézve, beosztatnak a szórványhelyeken lakó hivek ; felsoroltatnak a módok és feltételek, melyek mellett szórványhelyek fiókegyházakká, ezek leányegyházakká és ezek anyaegyházközségekké átalakulhatnak. Mindez pedig azért bir nagy fontossággal, mert megkönnyíti és szabatossá teszi a kormányzást. Ha visszapillantunk az eddigi helyzetre, meg kell vallanunk, hogy egyházi közgyűléseinken legtöbb dolgot okoztak az anyásítási kérdések. Az érintett intézkedések, ha pontosan és tapintatosan betartatnak, mind ezen bajoknak elejét vehetik. A 35-ik §. körülírja az egyháztagok jogait és a 36-ik §. azoknak kötelességeit. Jogait egyháztagjaink eddig is nagyon jól ismerték, csak kötelességeikkel gyakran nehezen tudtak tisztába jönni. Pedig a jogok csak akkor művelhetnek valami áldásosat, ha pontos kötelességteljesítésen alapulnak. Nem tartozunk azokhoz, kik klérusi tekintély után valaha vágyódtunk volna, de hosszú hivataloskodásunk folyamán alkalmunk volt tapasztalni, miszerint ott, hol a felügyelő, gondnok s általában az egyház előkelője keresztyén buzgóságtól áthatva, eljárt szorgalmasan a templomba, ott az egész egyházközségi élet örvendetes lendületet vett. Az egyháziasság, a gyermekek taníttatása, az egyháztagok békés együttélése, az áldozatkészség meglepő virágzásnak indult. De hiszen nem az a feladatom, hogy reflexiókat irjak és a tisztelt olvasót merengésekkel untassam! Azért nézzük tovább a zsinati törvénykönyv tartalmát. Annál inkább, mert a következő 2-ik cim, mely az egyházközségi közgyűlésről szól, néhány szintén fontos határozatot tartalmaz. Ez az egyházközségnek kormányzó és képviseleti hatósága. A 39. §. azt mondja, hogy a közgyűlést rendszerint a lelkész és felügyelő hivja össze. Egy szomszédos tiszttársam erre vonatkozólag azt kérdezte, mi történik, ha esetleg a lelkész és a felügyelő egymással hadi lábon állnak ? Nézetem az, hogy itt szabályrendeletileg segíteni lehet. A közgyűlésen azon künlakók is résztvesznek, kik az egyházi terhek viseléséhez hozzájárulnak. Üdvös a 41. §. azon határozata, hogy hivataluknál fogva a közgyűlésnek tagjai a vallástanítók is. A tanító rendesen és pedig nemcsak faluhelyen csak szolgának tekintetett s tapasztalatból tudjuk, hogy a parasztnép sok helyen nem szívesen látta a tanítót a közgyűlésen. A nehézség csak az, hogy a faluhelyen a legtöbb tanító vallást is tanít s igy a hol sok tanító van, a földmívelő atyák sokalani fogják az intelligens tanítók befolyását, különösen ha a tanítóknak privát vagyonuk nincsen és igy az egyházi terhek viseléséhez hozzá nem járulnak. Ismét csak szabályrendeletileg lehet planálni. A 42. §. nyomán az önálló nők és azon nők, kik vegyes házasságban élnek, ha egyházi terhet viselnek, jogot nyertek meghatalmazott által befolyást gyakorolni az egyházi ügyekbe. A 44. §-ban meg vannak határozva a közgyűlés teendői. Ezek: az egyházi tisztviselők választása, az egyháztanács megválasztása, továbbá követeket küld az egyházmegyei közgyűlésre, szavaz az egyházmegyei, kerületi és egyetemes hatósági személyekre, nyilatkozik a leérkezett ügyekre vonatkozólag, intézkedik az egyházközség összes belügyeiben, tárgyalja az egyháztanács jelentését, felülvizsgálja a számadásokat. Miután azonban az egyházközség kormányzása az összes fizető tagokból álló közgyűlés által mindig nehézkes és gyakran lehetetlen, ott, hol a közgyűlési tagok száma a 300-at meghaladja, választható hatvan tagból álló képviselőtestület, mely a lelkész s az egyháztanács, illetve a képviselőtestület választáson kívül, az egyházközség összes ügyeit intézi. Itt meg kell említenünk, hogy számos tiszttárs van, ki a papválasztást is szeretné a képviselőtestület hatáskörébe utalni, ugy, hogy a közgyűlésnek nem maradna más teendője, mint az egyháztanács és a képviselőtestület megválasztása. Nem csudáljuk az óhajt, hiszen a politikai községnél látjuk, hogy a jegyzőt csakis a képviselőtestület választja. De bocsánat, a ki az itteni eljárást ismeri, tudja, hogy ez nem is választás. Községi jegyző rendesen az lesz, kit a főszolgabíró, illetve a főispán akar, és részünkről illendőbbnek tartanok, hogy ha a politikai téren a hivatalnokok egyáltalában kineveztetnének őszintén és törvényesen, mert a jelenlegi betöltés is kinevezés, csakhogy leplezett. Ám de mind ezt mi egyházunk terén nem óhajtjuk. Híveinknek, sokszor igen nagy egyházi teherviselés mellett legszebb, legfontosabb és tegyük hozzá, legprotestánsabb joga az, hogy lelki atyjukat szabadon választhatják. Bűn volna, híveinket e joguktól megfosztani. De meg ama, oly sűrűn felemlített bajok, melyek a papválasztásnál előfordulni szoktak, nem rejlenek abban, hogy az egyházközség összes fizető tagjai választhatják a papot, hanem abban, hogy a pályázók és azok, kiknek kezében van a papválasztás vezetése, nem a Krisztus egyházának felvirágzását, hanem saját érdekük érvényesítése körül forgolódni szoktak. Kemény vád, de vonjuk vissza, mert bizonyítékaink vannak mellette. Azonban menjünk tovább. A második rész 3-ik címe szól az egyháztanácsról, melynek hatásköre meghatároz-